Miközben most, tanévkezdet tájékán sorra jelentik be minisztereink, hogy milyen óriási, soha nem látott összegeket fektetnek be az oktatás megújításába (amelyek nagyobb része persze uniós pénz); miközben gőzerővel folyik annak a sulykolása, hogy az oktatásban minden rendben, sőt még inkább rendben lesz, s ez a legnyugodtabb tanévkezdés évek óta, aközben nap, mint nap olyan híreket hall az ember e területről, amitől egyszerre szégyenkezik, indulatba jön, s alig tudja visszatartani fel-feltörő anyázási ingerét.
Nemrég volt a lányaim évnyitója. Már a fiaim is ebbe az általános iskolába jártak, nyilván meg vagyok velük elégedve, különben nem adtam volna oda a lányokat. Az igazgató megtartotta beszédét, amelynek vége gyászos hangulatúra sikeredett. Elmondta, hogy a nyáron amellett, hogy a pedagógusok szakemberekkel együtt felújították az iskolaudvart, füvesítettek, futószőnyeget raktak le (mindezt a sokak által irigyelt szünetben és természetesen ingyen), nos, emellett idejük egy részét az ellenük tett feljelentésekkel kellett tölteniük. Itt abbahagyta, nem tudtuk, miről is van szó.
Szokás, hogy az évnyitó után felmegyünk a tanterembe, s persze mindenkinek az volt az első kérdése: miről beszélt az igazgató? A tanítónő láthatóan vonakodott, nagy nehezen annyit sikerült belőle kihúzni, hogy az egyik szülő följelentette kollégáját, mert anélkül szedett be osztálypénzt, hogy erről nyugtát adott volna. Természetesen füzetébe jelölte, hogy kitől és mennyit szedett be, csak éppen nyugtát nem adott. Külön pikantériája a dolognak, hogy a szülő ezt nem is kérte, de tanév végén mégis sietett feljelenteni a tanítónőt. Hogy mely hatóságnál: az önkormányzatnál vagy az Apeh-nél, azt nem mondta. Mindenesetre vizsgálat indult, melynek eredményeként ezentúl a tanárok nem szedhetnek osztálypénzt, ezt a szülőknek kell elintézniük egymás között.
Az eset több szempontból is tanulságos. Egy szerencsére még nem általános, de terjedőben lévő szülői magatartásra mutat rá: a szülő feljelent, jó magyar hagyományokat folytatva. Feljelent, ha a tanár fegyelmezni próbál; feljelent, ha a gyerek öltözködését, kinézetét szóvá teszi stb. Talán nem túlzás az elszaporodott feljelentések mögött a minisztériumnak azt a bátorító magatartását keresni, amely túlhangsúlyozza a szülők és a gyerekek jogát – a pedagógusok rovására.
Az is jellemző, hogy a szülő meg sem próbálja a dolgot helyben elintézni, hanem egyből a hatósághoz fordul, még csak nem is az igazgatóhoz. Tanulságos azért is az eset, mert alig hiszem, hogy a konkrét esetben tényleg a nyugta hiányzott a szülőnek: alighanem más problémája volt, de ez volt az az elem, ami miatt feljelenthetett.
És akkor elérkeztünk az osztálypénzhez. Emlékeim szerint a közoktatási törvényben van olyan kitétel, amely szabályozza, korlátozza az osztálypénz szedését, az oktatás „ingyenességére” hivatkozva. Ezért nem lehet pl. hivatalos osztálykirándulást szervezni, csak ha annak költségét az iskola fedezi (egészen elrugaszkodott a valóságtól az a jogalkotó, aki ismer ilyen önkormányzati iskolát). Kirándulások persze vannak – sőt, ezek szervezését a tanulókon kívül az iskolavezetők, szülők, önkormányzati illetékesek el is várják, de ezek nem „hivatalosak”, nem szerepelnek az iskolák pedagógiai programjában, vagy pl. a tanár nem kap értük hivatalosan semmilyen térítést (enélkül is szívesen vállaljuk persze sokan).
Mivel a konkrét esetben a hatóság „elmeszelte” az iskolát és a tanárt is, joggal feltételezem, hogy van itt valamiféle nem egyértelmű szabály.. A minisztérium persze semmilyen forrást nem biztosít az év közbeni osztálykiadásokra, vagyis csaknem minden tanár a törvényesség határán mozog, amikor valamilyen osztálycélra pénzt szed. Ráadásul ezek szerint erről nyugtát is kellene adni.
24 éves osztályfőnökségem alatt egyszer sem adtam nyugtát. Alapjában véve udvarias ember vagyok, ha lehet, megkímélem a szülőket a fölösleges procedúráktól: ezennel feljelentem magamat. Meglátjuk, meddig dicsérem nyugta nélkül a napot.
