Néha az az érzésem, hogy mi, jobboldaliak is olyanok vagyunk már, mint Pavlov kutyája: reflexszerűen ugrunk, ha a kormányoldal bármit is mond, vagy akár csak tervez. Tipikusan ilyen jelenség az, ami az Oktatási Minisztérium felvételi reformja körül zajlik. Nagy sajtóhírverés: üssük be a keresőbe a „Kevesebb egyetemista lesz” kifejezést, s láthatjuk a részben tényközlő, de gyakran elítélő hangsúlyú cikkeket. „ Drasztikus ponthatár emelés”, „Drasztikusan emelnék a ponthatárokat”, „Hiller elismerte…” – ilyen címekkel találkozhatunk tömegével.
Pedig minden szempontból, de főleg a jövőt szem előtt tartva helyesebb lenne két dolgot különválasztani: rámutatni arra a képtelen helyzetre, hogy a tárca, személyesen Hiller – saját párttársaival szemben a kötelező emelt szintű érettségit ellenző Magyar Bálint mellé állt (ki is a tanügyek valódi irányítója?), ugyanakkor a készülő javaslat erényeit is illene megemlíteni: a „drasztikus” ponthatáremelés ha nem is tökéletes, de jó irányú lépés. Ez ugyanis azt jelentené, hogy 2012-től 240 pontra emelnék a minimum ponthatárt (a reform következtében szintén megemelkedő 500 pontból). Vagyis még így sem érné el a minimumhatár az 50 %-ot.
Tanárként azt gondolom: ez helyeselhető reform. És nem baj, ha kevesebb egyetemista lesz. Mert miféle egyetemista válik abból, aki nem képes még egy közepes érettségi-felvételi eredményre sem? Ez a határ évekig 160 pont volt (a megszerezhető 480-ból!), januártól felemelkedik 200-ra, s ez növekedne 240-re 2012-től.
Ugyancsak helyes lépés, hogy az emelt szintű érettségiért a jelenlegi 40 helyett 50 pont járna, mert ebben lenne valamennyi kényszerítő erő a nívósabb egyetemekre jelentkezők számára. Nem olyan jó, mintha központilag kötelező lenne az emelt szint, de kis lépésnek elfogadható.
Hillert okkal és joggal lehet bírálni megannyi intézkedéséért, leginkább tutyimutyiságáért, ami egyébként e rendelettervben is megjelenik, de ne kiáltsunk rögtön ördögöt, ha két szarvat látunk, mert lehet, hogy csak egy ökör legelészik. (Széchenyi)
