Néhány napja meglátogatott az öcsém, aki az egyik legnagyobb országos napilap munkatársa, újságíró. Sok minden más mellett szóba került a politika is, meglepett, hogy milyen optimista, bizakodó volt – velem szemben.

Két nap múlva meghallgattam a köztársasági elnök beszédét, abból is szinte ugyanaz az óvatos derűlátás maradt meg bennem.

Én látnám pesszimistán a dolgokat? Holott magánemberként egyáltalán nem panaszkodhatom: szép családom van, négy gyereket nevelek, viszonylag jó körülmények közt élek, jó néhány igaz barátom van, munkámat szeretem stb. Azonban nem tagadom, nyomaszt az országom sorsa. Megtehetném pedig, hogy egyáltalán ne foglalkozzam ezzel, mert hát négy gyereket felnevelni van annyira „hazafias” cselekedet, mint bármilyen fórumon világgá kiáltani a „sorsproblémáinkat”. Mégis, éppen miattuk, muszáj ezzel is foglalkoznom.

Alaptételem, hogy országunk előtt olyan megoldatlan problémák állnak, melyeket jelen körülmények közt (az EU elvárásai, az emberi jogok széleskörű, szerintem helytelen értelmezése) nem lehet nemhogy megoldani, de a hivatalos politika szintjén gyakran még felvetni sem, anélkül, hogy ne szúrna meg  a fasiszta, rasszista, antiszemita jelzőbokorból néhány tüske. Csak egyet emelek ki ezek közül:

Hazánk demográfiai mutatói több mint elkeserítőek. Az elmúlt 25 év alatt 700 ezerrel lettünk kevesebben, s a fogyás állandósult, társadalmunk egyre inkább elöregszik, az ország jelenlegi lakosságának csaknem egyharmada nyugdíjas korú, s az újonnan születettek jelentős része pedig cigány. A szó itt - nálam máshol sem - nem minősítő jelző, hanem tényközlő. A közgondolkodás és a hivatalos politika is mélyen család – és gyermekellenes, még akkor is, ha szavakban persze mindenki gyermekbarátnak mutatja magát. Nemcsak arra gondolok, hogy legtöbb esetben a gyerekvállalás egyenlő a szegénységvállalással, bár ez is gond, de hogy nem ez a fő ok, arra az utal, hogy nem egyedi ez a jelenség: egész Európa hasonló gondokkal küzd. A fogyás életformánknak következménye. Ahogy az egyik lapban olvastam: a legjobb születésszabályozó a kapitalizmus. A legrosszabb kombináció pedig – ezt már én teszem hozzá - a kapitalizmus és a szekularizált társadalomkép ötvözete, ami Európában figyelhető meg csak talán.

Nálunk a fogyás már az ún. szocializmus időszakában megkezdődött, de erős a gyanúm, hogy a kiváltó ok akkor is a kapitalista mentalitás volt.

A jelenségre évtizedek óta sokan rámutattak már, elsőként és legkövetkezetesebben Fekete Gyula, s én még arra is emlékszem, milyen gúnyosan leszólták a rendszerváltás választási vitájában éppen a fideszesek, talán Deutsch Tamás az írót, hogy miért festi a rémképet a falra, hogy „fogyik a nemzet”? Azóta megváltoztak, remélhetőleg.

Mi lesz így gyermekeinkkel, milyen jövő vár így rájuk? Mire felnőnek, lesz 3,5-4 millió nyugdíjas, legalább egymillió cigány. Egy igazán magyar kormánynak ezt a problémát kellene csak megoldani, úgy kellene viselkednie, hogy a hasonlatot a témából vegyem, mint egy sokgyerekes szülőnek: mivel rengeteg dolga van, csak a lényegesre tud koncentrálni.

Az anyagi erőforrásokat – nem törődve az ellenvéleményekkel- jelentősen át kellene csoportosítani a gyerekes családok felé; azonnal fel kellene hagyni az alanyi jogon járó családi pótlékok és segélyek rendszerével, amely a cigány gyermekvállalás egyik ösztönzője, s áttérni az iskoláztatáshoz, büntetlenséghez, minimális tanulmányi előmenetelhez stb. kötött anyagi juttatásokra; a kormánypropagandára szánt milliárdokból csak a gyermekvállalást népszerűsíteni, mosolygós gyermekarcokkal kellene telerakni az országot,  radikálisan szakítani kellene a végső soron családellenes szexuális kisebbségekkel szembeni megértő politikával, nem az ellenük való retorzióra gondolok, de az általam ideálisnak tartott országban nem lehetne erény a buziparádén való részvétel, vagy egy Szetey-féle coming out.

Már a leírtakból is látszik, milyen jelzőt kaphatna egy ilyen kormány ( nagyjából azt, amit rólam is gondolnak egyesek): rasszista, antidemokrata, fasiszta stb. De kit érdekel? Engem már annyira sem, hogy védekezzem ellenük. Élni mindenképp több, mint egy rosszul értelmezett humanizmus jegyében kihalni.

Boldog új évet minden olvasómnak.