„ Ha valamit nem akarsz megoldani, hozz létre egy bizottságot."(Murphy)

Nyilván rosszindulatú vagyok miniszterünkkel szemben (Hiller), de ez jutott eszembe, mikor megláttam annak a bizottságnak a névsorát, amely az iskola biztonságával kapcsolatos javaslatokat dolgozza majd ki:

 Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke,

Novák János, a Szülői Szervezetek részéről,

Dr. Sáska Géza oktatáskutató, az Iskolafenntartók képviseletében,

Dr. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság Főtitkára,

Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke,

Dr. Vekerdi Tamás pszichológus, valamint az ÖTM, az IRM és az SzMM egy-egy képviselője.

Nem ismerem mindegyikőjüket, akit viszont igen, nagyon egy irányba mutató szakértők, nevezzük nevén a gyereket: a liberális pedagógia hívei. Ha valamire, úgy erre a mentalitásra nincs szükség az adott helyzetben.

Közülük külön kitérnék Trencsényi Lászlóra, aki Az Este c. műsorban fejtette ki a nagy port kavaró tanárverésekről a véleményét. „…még csak nem is tudom, hogy a gyerek valami rosszat akart tenni a tanár úrral, balhét akart csinálni…” - imígyen szépíti a történteket, majd szakértelmét és egyben megbízhatóságát bizonyítandó fél perc alatt levezette: a renitens gyerekek iskolából való eltávolításából egyenesen következik Auschwitz („az eltávolításból tudja mik szoktak következni? Tajgetoszok és Auschwitzok”)! Nem vicc: AUSCHWITZ!

Ezzel a fordulattal beelőzte az ilyen esetekben szintén állandó szakértőnek számító  Herczog Máriát, aki természetesen szintén korunk nagy tudósa, akinek szakértelme többek között abban nyilvánul meg, hogy bármilyen téma kapcsán nagyon jó részidővel tudja mondataiba beleszőni a „mediáció” és „rasszizmus” szavakat, merthogy a tanárverések kapcsán is ez volt a legfontosabb gondolata. De hát mi a rasszizmus egy kis auschwitzeléshez képest? Kedves Mária, most bizony lemaradt!

Trencsényi tanár úr mondataiból hovatovább úgy tűnik, itt a diákjogokat fenyegeti komoly veszély, ezek a fiatalok áldozatok, a jó pedagógus pedig tűr a végtelenségig és tovább, kedvesen mosolyog minden helyzetben, ha agyon akarják verni, akkor „mediál”, higgadtan végigfuttat agyában néhány modern megoldási lehetőséget, de csak olyanokat, amelyek nem korlátozzák a diákok „aranyszabadságát”.

Kár, hogy ennek az eszménynek éppen a tanár úr személyisége, viselkedése mondott ellent.

A műsorvezető egyetlen tanárpárti kérdésére olyan indulatba jött, hogy azt hittem, Krizsó Szilviának odacsap (ha nem is a csapteleppel), de minimum lenyom egy kokit.

Észre kellene már vennie Trencsényi uramnak, hogy éppen ez a megengedő-liberális- a diákjogokat mértéktelenül túlhangsúlyozó- a tanárok eszközeit a minimumra redukáló szemlélet egyik alapvető oka az efféle esetek elharapódzásának. Javasolt terápiájuk pedig analóg azzal, mintha a pestises várost karantén helyett patkány-szállítmányokkal akarnánk védeni.

Tudomásul kellene venni, hogy a 18 éves korig tartó iskolakötelezettség merő illúzió, önbecsapás, hogy bizonyos gyerekek léte az iskolában nagyobb csapás a tanulási-nevelési folyamatra az egész közösség szempontjából, mintha ugyanezek kimaradnának az oktatásból; hogy a gyerek (az ember) nem általában és eredendően jó, akit ebből következőleg neveléssel minden esetben a helyes útra lehet téríteni; és még akkor nem is ejtettünk szót a tanulók(?) etnikai hovatartozásáról.

Már lejárt a műsoridő, de Trencsényi docens úr még fontosnak tartotta, hogy búcsúzóul belerúgjon a pedagógusokba. Egy nyilván abszolút megbízható felmérésre hivatkozva adatokat közölte:” Van itt egy kis könyvecském, egy … nagy városban megkérdeztünk 100 gyereket, a 100-ból 20-at már ütött meg tanára, hogy most melyik a tömeges, melyik a nem, a 100-ból egy gyerek mondta, hogy igazságos a tanára, …csak egy mondta, hogy bizalommal van a tanára iránt, és hogy olyan, aki ha bajban van, a 100-ból különböző életkorúak, odamegy a tanárához, hogy tanár úr, tanár néni, tessék rajtam segíteni, a 100-ból egy sem volt.”

Bevallom, ebben a pillanatban nem a mondat „megszerkesztettsége” miatt borult el az agyam.

Kikapcsoltam a tv-t, és azt mondtam magamban:

-Elmész te a jó édes anyádba!