Vasárnap időközi önkormányzati választások voltak a Szabolcs megyei Balkányban: polgármesterre és képviselőkre egyaránt lehetett szavazni.

Minderre azért került sor, mert az előző MSZP-s polgármester, R.I. finoman szólva korrupció gyanújába keveredett anyja földvásárlása kapcsán, helyzete tarthatatlanná vált, a képviselőtestület feloszlatta önmagát.

A mostani választást a Fidesz jelöltje nyerte: Pálosi László.

Mi közöm mindehhez?

Ha valaki megkérdezné tőlem, hová valósi vagyok, ösztönösen azt vágnám rá: balkányi, s csak kis meditálás után válaszolnám neki, hogy egri. Balkányban nőttem fel ugyanis, 18 éves koromig ott éltem, gyermekkorom az ottani utcákon, a közeli hatalmas réteken, erdőkben telt, rokonaim ott laktak, szüleim ott vannak eltemetve.

Lassan 30 éve, hogy elkerültem onnan, előbb egyetemre, aztán Egerbe. Szüleim ’89-90-ben meghaltak (szegény apám már nem élte meg a kommunisták ideiglenes bukását, pedig hogy örült volna!), azóta csak halottak napjára megyünk „haza” testvéreimmel, őket meglátogatni. A házat, ahol felnőttünk, rég eladtuk, a temetőt azonban csak egy olyan úton tudjuk megközelíteni, amelyről rálátni a „mi utcánkra” s házunkra. Oda sem merek nézni ilyenkor, úgy fáj a szívem minden alkalommal, s évek óta arról álmodozom: ha egyszer nyugdíjas leszek (ahogy most kinéz: soha), vagy nyerek a lottón, a gyermekeim felnőnek, és már semmi kötelesség, kényszer nem fog Egerben tartani, akkor visszaköltözöm falumba (most már város), visszavásárlom a házunkat, s ott fogok élni, míg meg nem halok. Mert én még igazából ma is balkányi vagyok.

A választáshoz nemcsak a „falu” szeretete kapcsol. A jelölteket, a most megbukott és az újonnan megválasztott polgármestert egyaránt ismerem. Együtt jártunk gimnáziumba, az egyik 1-2 évvel fölöttem, a másik alattam, a mostani győztes ráadásul az öcsém osztálytársa volt, a nővére pedig az enyém. Akkor, gimnazistaként, a 70-es évek végén persze egyikőnk sem gondolta, hogy valaha majd vetélytársak lesznek a polgármesteri székért (s hogy én meg blogot írok róluk).

A gimnázium óta én lényegében elköltöztem otthonról, őket is, mint sokakat, elvesztettem szem elől. Azonban mindkettejükről kellemes emlékeim maradtak meg, így bár örülök a Fidesz-jelölt győzelmének, a vesztesnek is minden jót kívánok. Az utóbbiról jó néhány csúnya dolgot lehetett ugyan hallani, de nem tudok rá haragudni. Talán a nosztalgia teszi.

Öregszem.