Az első szó a megrendültségé. A részvété. Aztán a kétségbeesés. A tehetetlen düh. A kenuról az égre sikló keserű tekintet.

 Ma pedig a harag.

 

 Napok óta zajlik a vita Kolonics edzője, a mentősök és a szövetség elnöke, Baráth Etele között. Miféle tapaszok voltak az elhunyt testén? – kérdezték a mentősök. Nem voltak tapaszok, bizonyítsák be!- mondja az edző. A tapaszok engedélyezett, a MOB által támogatott, semmiféle anyagot nem tartalmazó energianövelő eszközök voltak mindössze – közli Baráth Etele.

 

 Reggel hallgatom a Kossuthon a híreket, nyilatkozik Baráth Etele. A riporter rákérdez, miért van ellentmondás az edző és mentősök, illetve a szövetségi elnök nyilatkozata között. Baráth Etele válasza veri ki a biztosítékot nálam. Azt mondja: az edző azért nem tudott róluk, mert „csak felöltözve látta Kolonicsot, nem tudhatta tehát, hogy tapaszt használ, s hogy nem tudott róla, az abszolút módon hihető és elfogadható” (http://real1.radio.hu/kossuth/) .

 

 Nem ismerem az élsport belső világát, nem tudom, milyen a viszony edzők és versenyzőik között, de laikusként meg vagyok róla győződve, hogy egy edzőnek tudnia kell minden eszközről, amit versenyzője a felkészülés során használ. Még akkor is, ha csak felöltözve találkozik vele. Itt valami bűzlik: a szövetség elnökének magyarázata abszolút nem hihető és elfogadható!

 

 Még csak célozni sem szeretnék tiltott szerre, kizártnak tartom, hogy egy ilyen hosszú és sikeres pályafutású, tehát rendszeresen ellenőrzött versenyző, mint amilyen szegény Kolonics volt, bármiféle meg nem engedett szert, eszközt használt volna. Annál inkább izgat: mi ez a sumákolás, mellébeszélés, ködösítés? A tapasztalat ugyanis az, hogy akkor következik be az efféle kommunikációs csőd, ha valami rejtegetnivaló van a dolog mögött. Ha más nem, az érintettek (Kolonics, edző, szövetség) párbeszédének fájó hiánya. A tapaszról.

Jó lenne tisztán látni, Kolonics érdekében elsősorban.

 

Hogy békében nyugodhasson.