Hol volt, hol nem volt, élt városunkban egy nagy tiszteletnek örvendő zenetanárnő, S. néni. Nemzedékek sorát tanította zongorázni, emellett a közoktatásban is tanított, mígnem eljött az öregkor, s nyugdíjba vonult. Fájdalom, az öregséggel a betegségek is beköszöntöttek, legkínzóbban egy elviselhetetlen térdfájás formájában.
Először a jobb térde mondat fel a szolgálatot. Elment néhány évvel ezelőtt a helyi kórházba a szintén nagy tekintélyű főorvoshoz, aki kivizsgálta, s megállapította, hogy sürgős műtétre van szüksége, amit néhány hét múlva meg is csinált. A drága főorvos úr nem kért pénzt, nem várt hálát ilyenformán, talán azért, mert maga is annak az iskolának a padjait koptatta, ahol egykor S. néni is tanított. Aranykezét mai napig is áldja hősünk, mert olyan jól dolgozott, hogy ezzel a térdével alig van baj, ha fáj is kicsit, az nem elviselhetetlen, de ami a legfontosabb: működik.
Nem így a bal térd. Az a fránya bal egy éve kezdte megtagadni a munkát, de ez még semmi ahhoz képest, milyen fájdalmat okoz azóta is folyamatosan S. néninek. Annak a S. néninek, aki időközben 74 éves lett. Elment tehát ismét a kórházba, kivizsgálták, megállapították, hogy itt is sürgős műtétre van szükség, mert a térdében valamilyen csontok, csontkinövések kezdenek összenőni, emiatt nem tud rendesen közlekedni, s ez okozza az elviselhetetlen fájdalmát. Bár S. néni már nem fiatal – mint említettük -, de bátor asszony, aki kijelentette, hogy „egy életem, egy halálom: kés alá fekszem”. „Hohó, nem addig a’ S. néni – szólt a főorvos, nem eszik olyan forrón a kását! Ámbár a cél eléréséig nem kell három akadályt leküzdeni, egy azonban van, ami felér a mesebeli hárommal, ezt úgy hívják: volumenkorlát!
Szó szót követett, mígnem kiderült, hogy S. néninek 2013-ban (!) lesz legközelebb esélye a műtétre, ha addig él még a főorvos, na és természetesen S. néni, aki akkorra már 79 éves lesz.
Hősünk először megnyugodott, hogy lám, ilyen az igazságosabb, méltányosabb, jobban működő egészségügyi ellátás, biztosan sokan vannak, akik nála is sürgősebb térdműtétre várnak, s ők is biztosan fizették csaknem negyven éven át a járulékokat, hát persze hogy megérdemlik a mielőbbi műtétet. Majd gondolkodni kezdett és elkeseredett, eszébe jutott, hány éves lesz majd 2013-ban, s akkor már minek a műtét arra a kis időre…
Végül erőt vett magán, elmondta fájdalmát a fiának, aki történetesen híres zenész székesfővárosunkban, s alkalomadtán latroknak is játszik, tehát ismer néhány fontos és nagy befolyású embert. A fia hálás szívvel gondolt mindig is anyjára, aki elindította a zenei pályán, természetes hát, hogy intézkedési tervet dolgozott ki. Addig ment, addig ment, mígnem talált valakit, aki el tudta érni, hogy S. nénit fogadja Pesten egy nagyhírű kórház. Hogy mit kellett ezért tennie, hogyan érte el, hogy a várólistán előre kerüljön s átugorja a volumenkorlátot, nos, erről nem szól a fáma. Lehet, hogy a fiú puszta neve elég volt. Lehet, hogy kicsit olajozni kellett a mechanizmus valamely fogaskerekét a gördülékenység érdekében. Lehet, hogy el kellett játszania egy szívhez szóló futamot a hegedűjén: nem tudjuk, mert bizony S. néni erről valamiért mélyen hallgat.
S. néni nem mesebeli alak, bár jósága tanítványai körében meseszerű volt. Néha fodrászhoz is eljár. Történetét ma mesélte ott a feleségemnek: holnap utazik Pestre, és hát nem akar csak úgy betoppanni a kórházba, már csak a fia miatt sem. Kívánjunk neki sikeres műtétet, s áldjuk a tiszta, átlátható viszonyokat az egészségügyben, melynek hála S. néni mielőbb kés alá feküdhet.
Mesénk optimista végkicsengésén legfeljebb az ronthat valamit, ha lenne olyan felelőtlen személy, aki megkérdezné: mi lenne, ha ez Tokodaltárón Mari nénivel történik meg, akinek nincs ilyen kiváló és híres fia, következésképp latrokat sem ismer, tehát sem a várólistán nem jut előre (jó, ha nem hátra), sem a volumenkorlátot nem tudja fájós térddel átugrani? Mi azonban nem vagyunk felelőtlenek, s őszinte szívvel örülünk S. néni műtétjének.
Éljen sokáig!
