"Meggyőződésem, hogy a közép-európai népeknek kötelessége - amikor független országot ér katonai agresszió - egyértelműen és világosan beszélni. Bennünket, magyarokat '56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség”- Orbán Viktor értelmezte így az orosz-grúz konfliktust, legújabb „tévés” nyilatkozatában : http://orbanviktor.hu/ov_tv.php?item=28.
Megerősíti továbbá mindazt, amit korábban nyilatkozott ez ügyben, legújabban pedig a grúz, lengyel, ukrán, balti vezetőknek írt meg levélben: a Fidesz elítéli Oroszországot, az események mögött az orosz nagyhatalmi politika visszatérését látja, mely ránk és a többi volt szocialista országra is fenyegető következményekkel jár.
Nincs ezzel semmi baj, elfogadható, hogy a Fidesz így értelmezi az eseményeket, külpolitikai orientációik újragondolása, a kissé megtépázott amerikai kapcsolataik újjáépítése is szerepet játszhatott ebben az álláspontban, de még egyszer mondom: vállalható helyzetértékelés ez, ellentmondásosságával együtt (pl. ugye ismerünk a közelmúltból olyan eseményt, amikor egy független államot katonai agresszió ért? Ja, hogy az más. Hát persze.) Mindenesetre vállalhatóbb, mint kormányunk hosszú hallgatása, kivárása: előbb megnézik, mi a „nagyok” véleménye, majd azután véletlenül ugyanazt mondják, és még véletlenül sem azt, amit pl. a csehek (Václav Klaus).
Nekem egyedül ez az ’56-os példa szúrja a szememet. Már McCain is említette korábban a párhuzamot, de tőle mégsem várható el a finom különbségtétel, Orbán Viktortól azonban igen.
A példa azért is bánt, mert utólag is rossz fényt vet ’56-ra. Megítélésem szerint ott egyértelmű volt a helyzet: az ország (nagy része) felkelt az idegen uralom és helytartóik elnyomása ellen, ennek vetett véget brutálisan az szovjet agresszió. Amennyire tudom, a grúz-orosz háború nem egészen ilyen okok miatt tört ki. A források egybehangzóan állítják, hogy a kezdeményező a grúz fél volt, Dél-Oszétia fővárosát nem éppen humánus módon foglalták el ideiglenesen. Szaakasvili politikusi mivoltáról pedig független elemzők is egészen rossz véleménnyel vannak. Ez persze nem cáfolja azt, hogy az orosz nagyhatalmi politikának jó időben érkezett a konfliktus, s hogy győzelmüket igyekszenek maximálisan kiaknázni, az illendőnél jobban. Továbbá az is tény, hogy az olajdollárokból megerősödött Oroszország visszaállítani igyekszik befolyási övezetét, ami bennünket is érint, s ami ellen jogos a fellépés.
De ’56 több értelemben is sokkal tisztább esemény: egyrészt átláthatóbbak voltak a viszonyok, frontvonalak, másrészt annak a néhány napnak erkölcsi megítélése is egyértelműbb. Itt ez aligha mondható el: Nagy Imre tétovaságával, hibáival együtt is tiszteletreméltóbb alakja a történelemnek, mint a kalandorokra emlékeztető grúz vezető.
Lehet és kell is utálni az orosz külpolitikát, lehet és kell is rokonszenvezni a grúz néppel, de a tények apró elefántjaihoz sem árt ragaszkodni, mert ez így dehonesztálja a magyar forradalmat.
Csak azt tudnám, mi a frásszal fogok fűteni 2010 decemberében…
