Legutóbbi posztomban nem akartam szólni róla, hogy a kórházvédők szombati nagygyűlésén megfigyelhettünk néhány érdekes jelenséget. Azért hallgattam, mert nem szerettem volna, hogy ez bármilyen módon rossz fényt vessen az összejövetelre, ráadásul tudom, hogy attól függetlenül történt mindaz, amit most leírok.
A szervezők már előzetesen, de a helyszínen is hangsúlyozták, hogy nem pártrendezvényről van szó. A téma jellegéből adódóan persze több felszólaló hangsúlyozta a szocialisták felelősségét, de egyébként a közönség nagy része nem nyilvánította ki egyértelműen pártszimpátiáját. Kivéve a Jobbikot és a Munkáspártot. Különösen látványos volt a Jobbik jelenléte, hosszú zászlóik messze kimagaslottak a tömegből, nagyon úgy tűnt: nem azért jöttek, hogy valamit lássanak, hanem hogy őket lássák. Nyílt jelenlétük az ostobaság csúcsa volt ezen a délutánon, amikor egy elvileg pártok feletti ügyet, amely alkalmat adhatna a jobb – és baloldalon való felülemelkedésre, igyekeztek belerángatni a pártpolitika mocsarába.
De az igazán érdekes Gonda László feltűnése volt. (Aki nem tudná: Gonda a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője, a Gyurcsány-beszéd utáni Kossuth téri tüntetéseknek volt a moderátora, azóta is rendszeresen feltűnik mindenütt, ahol két cintányért összevernek…)
Leszögezem, hogy eleve irtózom az izgága-önjelöltektől. Gondát először március 15-én Pesten láttam, az Erzsébet-híd pesti oldalán lévő kis utcában felállított kordonon kívánt átkelni, valószínűleg Demszky beszédére ment volna. A biztonsági emberek nem engedték, nagy hangon vitatkozott velük, miközben rázta a kordont, mint majom a ketrecét. A jelenetet eddig követtem, mert különösebben nem érdekelt, s egyébként is megbeszélt találkozóm volt a testvéremmel másutt.
Most itt tűnt fel, Egerben. Nagyjából egy órája tartott már a nagygyűlés, amikor megállt előttünk kb. másfél méterre, s nyomban követte őt két fiatalember, az egyiknél nemzeti színű, a másiknál Árpád-sávos lobogó. De nem akármilyen: ekkora zászlókat én még nem láttam, hatalmas, több négyzetméternyi területük uralta a tér látványát, az Árpád-sávos közvetlen mellettem állt, a nagy felületbe rendszeresen úgy belekapott a szél, hogy az illető alig bírta megtartani, bele kellett a rudat akasztania az övébe, hogy ki ne essen a kezéből. Gonda rendre odament hozzá, valamit sugdolóztak, majd messzebb ment tőle.
Feltűnést először azzal keltett, hogy nagy hangon be-bekiabált a szónokok beszédeibe, uszító hangnemben és tartalommal, láthatóan az volt a célja, hogy fölfigyeljenek rá. Hogy rá figyeljenek, ne arra, amit a szónokok mondanak. Közben meg-megkeresték különféle figurák, legtöbbjük láttán az embernek kotorászni lett volna kedve a zsebében, hogy adjon egy húszast, annyira szakadtan néztek ki, egyesek megsimogatták öltönyét, mintha a puszta érintése varázserővel bírna. Hogy kik voltak ezek, nem tudom, de szerintem nem egriek.
Egyszer aztán egy idősebb hölgy, akinek mellén ott lógott a „Rendező” felirat, odament az Árpád-sávos zászlót tartó fiatalemberhez, s megkérte, hogy tegye le a zászlót, vagy menjen el, mert ez a jelkép itt nem kívánatos. Erre Gonda éktelenül hangosan, magából kikelve, itt szokatlan agresszivitással üvöltözött a nővel, hogy vegye tudomásul, a zászló itt marad, ha nem tetszik, hívjon rendőrt stb. A körülötte állók megrökönyödve nézték a jelenetet, a helyzet már-már odáig fajult, hogy botrány fog kitörni, mikor a rendező hölgyet egyik kollégája elvitte (kimentette), Gondát pedig a körülötte állók intették higgadtságra, így végül a botrány elmaradt. Gonda még vagy félórát volt a közelemben, ezalatt is végig belekiabált a szónoklatokba, míg váratlanul eltűnt.
Fellépése az emberek többségében megbotránkozást keltett, s hazafelé kollégámmal arról beszélgettünk, ez az ember ennyire hülye, vagy provokálni akart, mellékútra futtatni a nagygyűlést. Én nem ismerem annyira, hogy a kérdést eldöntsem: mindkét opciót kész vagyok akár egyszerre is támogatni.
