Most aztán örülhetnek mindazok, akik eddig is abban látták az ország bajainak forrását, hogy itten kérem szégyenszemre nem húztak karóba naponta egy közalkalmazottat. Végre eljött az ő idejük: a kormány maga mutatott ránk, hogy igenis mi vagyunk a hibásak, mi: tanárok, orvosok, köztisztviselők. Mindez persze nem úgy történt, hogy a miniszterelnök felállt a parlamentben és világgá harsogta: idefigyeljetek ti naplopók, csalók, túlköltekezők, miattatok van csődben (pardon: csődközelben) az ország, mostantól kezdve szívni fogtok ám, mint a nagy Northon-szivattyú! Ó, nem, ennek nyílt kimondásához kellene némi bátorság. Az a javaslat azonban, amit sokak megelégedésére beterjesztett, hogy felfüggeszti / visszavonja a 13. havi bért, és egyébként is coki, mégis ezt sugallja: aki hibázott, az fizet, mivel főleg mi fizetünk, ebből következik, hogy mi hibáztunk.
A miniszterelnöki javaslat vesztesei ugyanis nem a nyugdíjasok, ez csak része a kommunikációs trükknek. Az átlagnyugdíj ugyanis 81 ezer forint körül van, vagyis a többség semmit nem veszít, s az afölöttiek is megkapnak nyugdíjukból 80 ezret. Nekik tehát továbbra is 13 hónapból áll az év. Szemükben Gyurcsány egyenesen úgy tűnhet, mint aki a gonosz IMF ellenére megvédelmezi őket, amíg csak lehet.
Az igazi vesztesek mi vagyunk. De hogy a négerlármával ujjongók örömét kissé megkeserítsem, el kell oszlatnom néhány tévhitet. A közvélemény nagy tömegei hiszik azt (közgazdászok, publicisták rásegítésével), hogy a 2002-es 50%-os közalkalmazotti béremelés a fő oka az állami túlköltekezésnek. Való igaz, hogy ez így, ilyen formában nem volt más, mint szavazatvásárlás (akárcsak a 13. havi nyugdíj).Ez azonban csak akkor s talán még egy-két évig volt igaz. Mára mindez legendává vált. Azóta ugyanis a választási év kivételével lényegében nem volt béremelés. Ha kiszámoljuk, hogy az emelés felét eleve visszakapta az állam adók és járulékok formájában, volt továbbá 10%-os kötelező óraszám-növekedés a tanári pályákon, s mindehhez hozzávesszük az áremelkedések hatását, akkor az a nagy igazság jön ki, hogy semmivel sem vagyunk jobb pozícióban, mint 2002 ősze előtt. Nehéz ezt tudomásul venni mindazoknak, akik a közalkalmazottak vérét kívánják, de fájdalom: tények apró elefántjai megkerülhetetlenek.
Szintén legenda, hogy a 13. havi bért és a 13. havi nyugdíjat egy kalap alá lehet venni. Nem lehet. Az első eredetileg valószínűleg azt kompenzálta már a 90-es évek elejétől, hogy szemben más, gazdasági szervezetekkel, a közszférában általában nincs mód jutalmazásra (mint ahogy nem tudjuk az adónkból leírni a fűtés- és telefonszámlát, gépkocsi-használatot, szakkönyveket, üdítőt, Túró Rudit stb.) Ellenben a 13. havi nyugdíj - mint ahogy már említettem - echte szavazatvásárlás volt akkor is, mostani átalakítása is. S mielőtt bárki valamilyen horribilis számként képzelné el a 13. havi fizetés összegét, megnyugtatok mindenkit: nekem nettóban ez kb. 80 ezer forint volt – 25 évnyi tanítás után (ez a juttatás ugyanis nem vonatkozik a pótlékokra, túlórákra stb.)
Ha ez kell a csőd elkerüléséhez, legyen. Ne mondja rám senki, hogy koszos nyolcvanezerért hagytam csődbe menni hazámat (milyen kár, hogy mások nem így gondolkodnak, pl. akik ugyanennyiért 2 - kettő! - órát dolgoztak a kormanyszovivo.hu oldalon, vagy akik a megrendelést adták nekik).
Hazudnék akkor is, ha azt mondanám, hogy 80 ezer híján összeomlik majd a családi költségvetés. Nem, én ugyanis nem vagyok Veres János, pontosan tudom, mire futja és mire nem. Ráadásul a családom akkor is engem választ, ha megszorítások jönnek.
Én ezt az illetékeseknek nem ígérhetem.
