„A miniszterelnök nemrégiben brutális és a magyar jogrendszerben szokatlan korrupcióellenes csomag kidolgozására tett javaslatot. Ennek részeként átvennék azt az amerikai gyakorlatot, amely szerint a bejelentő részesedhet abból a pénzből, ami a vesztegetés meghiúsítása révén az államhoz befolyik, illetve amit megtakarítanak. …. Még a hónap végén a kormány elé kerülhet a korrupcióellenes intézkedési terv - közölte … Kondorosi Ferenc, az Új rend kormánybiztosa”: http://nol.hu/belfold/lap-20081111-20081111_2-2.
Nem vitás, hogy a korrupció létező jelenség. Az sem, hogy valószínűleg milliárdokat lehetne megtakarítani visszaszorításával. Különösen fontos lenne ez abban a helyzetben, amelyben éppen vagyunk: a pénzügyi csőd közelében. A kormány céljai tehát helyeselhetők. Kivételesen azzal sem akarok most foglalkozni, hogy ők maguk mennyire érintettek a témában, lásd: a magyar autópálya-építések sajátosságai vagy a folyamatban lévő Zuschlag-per. Ám a módszerrel szemben kétségeim vannak. De mivel nem tudok igazat osztani, inkább csak töprengek.
Mindig fáj, ha bármilyen cél érdekében valaki / valakik az emberben meglévő rosszra építenek. Pl. a bosszúvágyra, az irigységre vagy más ártó szándékra. Az ember eredendően nem jó (mint ahogy nem is rossz), ez a felvilágosodás nagy illúziója volt csupán, de törvényekkel, erkölcsi követelményekkel, neveléssel kordában lehet tartani ösztöneit, hajlamait.
Vajon ez a készülő csomag, illetve a „vérdíj” ezeket a rossz hajlamokat erősíti-e? Attól tartok: igen. Hányszor hallottuk magunkról, hogy Magyarország a besúgók országa! Már a német megszállás idejéből is vannak olyan történetek, hogy a legtöbb feljelentés innen, a saját sorainkból érkezett a megszállókhoz. Nem volt ez másként a Rákosi-rendszerben sem. Nem tagadva a spiclik, besúgók és provokátorok felelősségét, nem lehet elhallgatni, hogy a feljelentések elszaporodásában elévülhetetlen szerepük volt maguknak a rendszerek és kialakítóiknak: a megszállóknak és helyi „Quislingjeiknek”. Ezért fáj, amikor hallom, hogy Magyarország a besúgók országa (volt?), ég az arcom, szégyenkezem, holott személyesen nem érzem bűnösnek magam. De ennél is jobban fáj, hogy ilyenkor persze alig esik szó a besúgásokat igénylőkről, a megrendelőkről. Csak rólunk, a „népről”, a magyarokról általában, amint megvetően vágják képünkbe: besúgók voltatok, a legaljasabb nemzet.
Ráadásul a jelenség, a tény valószínűleg igaz. A túlélés kényszere és a rossz hajlamok együtt kialakíthattak olyan mentalitást nagy tömegekben, hogy a feljelentők nem éreztek erkölcsi aggályokat, még akkor sem, ha mindezt nem „magánszorgalmú kutyaként” művelték, hanem „júdáspénzért”.
Ilyen történelmi „génekkel” megverve érzem hibásnak, de legalábbis kockázatosnak a kormány elképzelését. De meglehet az is, hogy nincs igazam. Talán a korrupció bejelentése egy (elvileg) jogállamban nem ugyanazon megítélés alá esik, mint bármiféle feljelentés a diktatúrában. Nem tudom, bizonytalan vagyok. Erősebb a félelem bennem, zavar a felajánlott pénz, s attól félek, gyermekeimnek, unokáimnak majd szintén arcába vágják valamikor: sunyi spiclik voltak a szüleitek mindannyian!
Az utolsó 100 komment: