Ma megvilágosodásom támadt: a Népszabadság egyik cikkéből megtudtam, hogy immár az MSZP is rasszista alapokon nyugvó párt http://nol.hu/lap/lap-20081129-20081129-21.
Van nekem egy barátom, megveszekedett szoci-szavazó. Mindig feltűnt, hogy helyzetértékelésünk mennyire azonos, mennyire ugyanazt látjuk problémának, s egészen a következtetések legutolsó lépéséig egyetértünk: ott elválnak útjaink, ő arra szavaz, én erre. Most a cikk olvastán rájöttem, mindez azért van, mert alapjában véve közös bennünk, hogy mindketten rasszisták vagyunk.
De nemcsak az MSZP rasszista: valójában alig van valaki az országban, aki ne lenne az – a cikket író Varró Szilviát és néhány hasonszőrű gondolkodót kivéve. Rasszista az összes munkahelyi főnök, aki elvárja, hogy időben beérkezzünk munkahelyünkre. Az összes önkormányzat illetékese, aki nem átallja büntetés terhe alatt megkövetelni, hogy tartsunk rendet portáinkon. A jegyző, aki szintén fenyeget, hogy vigyem a gyermekem iskolába, s lehetőleg ne hiányozzon indokolatlanul. Vagyis mindenki rasszista, aki valamilyen norma, követelmény betartását várja el, ez a nagy helyzet.
Varró Szilvia a romák elkötelezett támogatója, a Magyar Narancs munkatársa, a Minőségi Újságírásért Díj kitüntetettje. Cikke apropóját az adta, hogy néhány szocialista honatya módosító javaslatot nyújtott be a szociális törvényhez, melyben a segélyezés feltételein kívánnak változtatni: ne kapjon szociális segélyt, aki nem tartja be "a társadalmi együttélés szabályait", és "életvitele alapján" nem felel meg "a közösségi elvárásoknak", aki "lakókörnyezetének alapvető tisztaságáról nem gondoskodik", akit feketemunkán kapnak; sőt a bizottság szocialista többsége egyetértett azzal a fideszes javaslattal is, hogy ne járjon segély (új nevén: aktív korúak támogatása) annak, aki "tanköteles korú gyermeke tankötelezettségének atárgyévben saját, illetve a szülő hibájából nem tett eleget".
Ezek az új nürnbergi törvények, legalábbis Varró Szilvia szerint, hiszen egyértelmű, hogy a cigányok ellen szólnak. Az újságírónőnek nyilván nagy respektje van a romajogokat túlhangsúlyozó értelmiség berkeiben, én viszont megkockáztatom: a törvényjavaslat módosítását kezdeményezők jobban szeretik a cigányokat, mint ő. Vagy inkább: helyesebben szeretik. Hogy analóg példával éljek: két szülő közül nem az szeret, aki semmilyen normát nem követel gyermekeitől, csak ad, ad, anélkül, hogy bármit is számon kérne, hanem az, aki ad, de követel is. Az előbbi meghagyja fiát, lányát a gyermeki infantilizmusban, az utóbbi engedi felnőni. Felelőssé válni.
Cikke alapján Varró Szilvia az előbbi módon szereti a cigányokat. Azt sugallja nekik: nem muszáj a közösség normái követnetek, nem muszáj rendet tartanotok magatok körül, nem kell iskolába járatnotok gyermekeiteket, csak egy dolog a kötelességetek: a segélyek felvétele.
Az újságírónő nem érti, milyen közösségi normáknak kellene megfelelniük az érintetteknek, „mi van, ha valaki a helyi cigányságot érzi közösségének, és azon normáknak felel meg” –kérdi. A válasz nagyon egyszerű, kedves Szilvia, ne töprengjen: akkor az illető forduljon hozzájuk segélyért. De mindaddig, míg ezt nem teszi, amíg a segítséget nem tőlük várja, addig a minimum, hogy annak a közösségnek a normáit kövesse, akitől a segélyeket kapja.
Ezt a magyar társadalom óriási többsége gondolja így, függetlenül attól, hogy a kurucinfót olvassa vagy a Népszabadságot. Hiába no: mind rasszisták vagyunk.
