A két lányom összekapott valamin, „szellemként” kísértették egymást, letakarták magukat egy pléddel, s úgy hadonásztak, mígnem a kisebbik véletlenül belemart a nagyobbik ujjába. Annának sem kellett több: ledobta a plédet, visszamart, a kicsi szeme alá. A sérülések persze alig láthatók, de mindez elég volt ahhoz, hogy sírás legyen a vége, s persze a panasz mindkét fél részéről: a másik kezdte. A feleségem tett rendet köztük, eközben felhívta a nagyobbik figyelmét, hogy „Anna, te vagy az erősebb, neked kell jobban vigyáznod, mert veszélyesebb sérülést is okozhattál volna.”
Amikor elhatároztam, hogy blogírásba kezdek, az is szándékom volt, hogy olyan közéleti témákról szeretnék írni, amelyekről vagy hallgatás van, vagy gyakori a mellébeszélés, mert azt hiszem, mindkét magatartás csak a szélsőségesek táborát növeli. („Növeli, ki elfödi a bajt”.) Bár a külpolitika nem tartozik szorosan az általam tárgyalt témák közé, most mégis muszáj megszólalnom, mert hasonló magatartást tapasztalok a legújabb izraeli-palesztin konfliktus ügyében. Mértékadó fórumokon ugyanis nem lehet olvasni a zsidó államot elítélő véleményt, marad tehát a terep a kurucoké vagy más, hasonló portáloké. Ennek viszont az a következménye, hogy az ottani állásfoglalások belesimulnak az általános zsidóellenességbe, vagyis eleve közröhejt és közfelháborodást keltenek.
Én is érzem a téma felvetésének veszélyeit, mert itt nőttem fel, itt élek, s rám is hatottak nyilván elvárások, a történelmi múlt kegyetlen emlékei, egyebek, továbbá nem szeretném a témát félrevinni azzal, hogy az antiszemitizmus vádja ellen kelljen védekeznem. Mindezekkel együtt, mindezt megfontolva tartottam érdemesnek felidézni a gyerekek közti konfliktus tanulságát. Szinte semmi párhuzam nincs a két esemény között, mégis a feleségem tanácsa ebben az esetben is használható: annak kell jobban vigyáznia, aki erősebb, aki nagyobb „sérülést” tud okozni.
Izrael állam nem tartja magát ehhez az elvhez, legalábbis innen, az én szobámból úgy tűnik. Izrael állam jelenlegi kíméletlen, a civil lakosságot, a gyermekeket sem kímélő katonai akciója elítélendő. Ennek az elítélő álláspontnak semmi köze sem a vallásához, sem a fajhoz, nem érinti a zsidóságot mint népet, kizárólag Izraelt mint államot.
Bennem nem él lelkiismeret furdalás a zsidó néppel szemben, sem előítélet. Gyanítom, hogy egyik oldalról ez az oka (sok más mellett), hogy az embertelenségek láttán hallgatnak, az előítélet pedig ez ügyben is a kurucokhoz hasonló színvonaltalansághoz vezet. A normális közélethez márpedig hozzátartozna, hogy mindenféle, akár pozitív, akár negatív előfeltevés nélkül mérlegeljünk dolgokat úgy, ahogyan azok vannak. Márpedig jelenleg a dolgok egy túlméretezett, embertelen akció képét mutatják, ami miatt a tiltakozás mindenképpen jogos lenne, a nagypolitika szintjén is.
Hallott valaki ilyenről? Mert én nem.
