Kemény évek és kemény élet volt akkoriban. Embereket vittek el egy rosszul fogalmazott mondatért, egy haragos által fenntartott álitásért, és embereket kinoztak meg és öltek meg az ostoba és kegyetlen rendszerben.Én 55-ben születtem és csak hirböl hallottam ezeket a dolgokat. A börömön a 60-as évek elején éreztem-de akkor már csillapodott a rendszer dühe. Az én apámnak sajnos el kellett mennie 56-ban az országból, mert sulyos börtön várt volna rá. (leverték a vörös csillagot az irodaház tetejéröl, de nem bántottak senkit!) Amire emlékszem, az hogy havonta kellett jelentkeznie édesanyámnak-velem együtt-a rendörségen, az IKA által küldött csomagokat mindig felbontották és kiszedték a javát,a leveleket felbontották és én voltam az a gyerek a faluba, akinek nincs apja--, mindenki csak suttogva beszélt rólunk, és suttogva sajnáltak bennünket.Apám nem csinálta meg a szerencséjét Amerikába, majd Canadába. Mikor 74-ben hazajöhetett, már sulyos beteg volt, és rá 1 hónapra meghalt!Nem haragszok senkire, nem itélek el senkit, de ma 54 éves fejjel, ha valaki megkérdezné, hogy tudom e hogy mi az hogy apa-elszégyelném magam--mert nem tudom!Engem anyukám nevelt fel--aki már meghalt 84-ben--ám arra vigyáztam hogy a gyerekeim tudják hogy van édesapjuk! Hála a sorsnak és feleségemnek--ma büszkén kijelenthetem--mindkét fiam tudja , hogy mi az hogy apa! Ma, amikor emlékezünk, mondjuk el gyerekeinknek és unokáinknak, hogy akik szenvedtek és meghaltak--értünk ,értük és a jövönkért tették!

Én szerencsésebb voltam ezek szerint, mint Te János, én "csak" az anyai nagyapámmal nem találkozhattam akit meghurcoltak a kommunisták. Ő egy ipari létesítményt (nem katonai) épített fel úgy, hogy a háború előtt kezdte, majd ő lett az egész igazgatója. Jöttek a komcsik és leváltották, beraktak egy jó munkás kádert a székébe. Nagyapámat megtartották főmérnöknek, mert a párthűség még nem elég egy ipari üzem működéséhez, oda szakértelem is kell. Meg is mondták neki: "Ha nem lenne maga egy ilyen jó szakember Corrynagyapja elvtárs, magát már rég kivégeztük volna". Édesanyámban még mindig benne van egy nagy félelem a BM, fekete autó stb. iránt. Én sajnos nem találkozhattam nagyapámmal, mert 1959 -ben meghalt és én a Jánosnál pont 10 évvel vagyok fiatalabb.

@Corry:
ezek szerint én meg éppen köztetek vagyok, legalábbis korban.

Ugyan fiatalabb vagyok mindannyiótoknál - 78-ban születtem -, de át tudom érezni a sorsotok. Bár nekünk "csak" a földet vették el, anyám családjának a földjét.

Viszont a kép számomra nem fehér vagy fekete. Apám vesebeteg, gyakorlatilag születésétől fogva. 56-ban volt 3 éves és épp kiújult a baja: csak cukros vizet ihatott - ha lett volna pénze rá a családjának. A bejött oroszoktól kaptak cukrot, így maradt életben és él még ma is.

Fura dolgokat produkál az élet, nem?

@mig8: Ha úgy gondolkodunk, hogy orosz=szovjet=kommunista, akkor azért tévedésbe is kerülhetünk. Az oroszok ugyan szerintem még ma is büszkék a kommunizmus időszakára, saját szememmel láttam tovaris Lényin szobrát, ahogy Canon reklámot nézeget éjjel-nappal... Ez most volt decemberben.
De mindemellett ők is megszívták a kommanizmust, és nyilván köztük is vannak jó emberek ezek szerint.

Mindenkinek van sztorija? Nekem is...

Nagymamámat soha nem ismerhettem. Fiatal, tizenéves lány volt, amikor a szovjet hadsereg végigmasírozott kis hazánkon állítólagos "felszabadító" jelleggel. Azt mondják raboltak, fosztogattak, és nőket erőszakoltak meg, köztük az akkor még hamvas nagyanyámat is. Az akkori káoszban így született meg anyám, akiben valszeg nagyanyám mindig a megaláztatását, számára soha fel nem dolgozható, egy életre szóló traumáját látta (nem ment soha férjhez, és nem szült több gyereket, nem engedett egyetlen férfit sem többé a közelébe), így intézetbe adta a lányát. Ott megkérdezték tőle, miért mond le róla. Közölte a tényeket. Majd mivel az akkori politikai helyzet miatt nem írhatták, hogy a szovjetek sara e bűn, így a németekére írták, akiknek hadserege állítólag sokkal fegyelmezettebb volt. Sasika Te vagy a töritanár. Szerinted is?

Szóval így a német vezetéknevet adták neki, és nagyanyám keresztnevét, hisz akkoriban nem volt divat az anya vezetéknevét adni, és a talált gyerekeknek is mindig találó nevet adtak. Ha bokorban találták, akkor Bokros Lajoska lett a bébi neve :-)...

Később, amikor anyám már nagyobb lett megpróbálta ugyan visszaszerezni, nevelni, de addigra meg már anyám nem akarta őt, mindig megszökött tőle. Soha nem tudta megbocsátani neki, hogy lemondott róla. Még akkor sem, amikor jóval később kiderült, hogy csontvelőátültetésre van szüksége, és az egyetlen ismert felmenője, aki alkalmas donornak, az az anyja, akit meg is vizsgáltak, de hiába. Anyám teljes vállszélességgel elutasította. Soha semmit nem fogadott el tőle.

Mindezek dacára, vagy inkább épp a nehéz gyerekkora miatt példás anya lett. Nem akarta, hogy anya nélkül legyünk, ahogy János551 sem, hogy a gyerekei apa nélkül. Élt-halt értünk, a gyerekeiért.

S még mi jut eszembe a komcsikról? Apám danolászása. Ahogy a Kossuth rádió akkori szignálját meghallva állandóan azt énekelte, hogy "Meddig lesznek még az oroszok a nyakunkon?"

Egyébként egyetértek Corry-val:

"Ha úgy gondolkodunk, hogy orosz=szovjet=kommunista, akkor azért tévedésbe is kerülhetünk." Nem csak kerülhetünk (feltételes módban), hanem kerülünk is. Az általánosítás mindig nagy hiba. Ők is megszenvedték a szocializmust. Én még úgy tanultam, hogy a kommunizmus soha sehol nem valósult még meg, csak a szocializmusig jutottak. Sőt kivitelezhetetlen a gyakorlatban. Csak elméleti síkon működik.

Amúgy meg az anyai nagyapámat is meg tudom érteni, aki évek óta csak a háború poklát élte meg, mindennap vásárra vitte a bőrét, az élete forgott kockán, elszakítva hazájától, szeretteitől, csak parancsokat teljesített, híján a szeretetnek, akár egy nő ölelésének, hisz ideje nem igazán volt a katonáknak udvarolni,meghódítani egy nőt, mert folyamatosan haladtak. Ahogy meg tudomérteni a nagyanyámat is, valamint anyámat is, ahogy apámat is, hogy itt maradt, és a testvérét is, hogy elhagyta az országot, kiment Angliába.

Nem szerencsés minden oroszt lekommunistázni, de azért ne felejtsük el, az előző rendszer nem csak szimplán kommunizmus volt, hanem orosz megszállás. Igen, a megszálló oroszok a kommunizmus nevében uralkodtak itt, de mégis, elsősorban orosz megszállók voltak.
Ezzel most nem a kommunizmust akarom mentegetni, mert sok országban orosz megszállás nélkül is követtek el borzalmakat (Kína, pl.).
Ezt teszi egy totalitárius rendszer, ami nem ismer ellentmondást. Most biztos sokan tudnának mesélni a náci rendszer borzalmairól is.
Legfőbb kötelességünk, hogy megakadályozzuk a totális rendszerek visszatértét, és az ilyen nap, amikor mindenki elmeséli a borzalmakat, amik történtek, segít a fiatalabbaknak, hogy megértésék, miért nem akarjuk azt.
(Jómagam nem tudok a kommunizmus rémségeiről beszámolni, a mi családunkat elkerülte.)

Megrendítő olvasni ezeket a vallomásokat. Azt kell hinnem, bizonyos szinten még mi is áldozatok vagyunk.

@Corry:

Nem ismerem az eseményeket részletesen, de azt biztosan tudom, hogy az orosz katonák adtak cukrot. Így én nekik hálával tartozom, mert nélkülük nem születtem volna meg.

Én nem teszek egyenlőségjelet a kommunisták, a szovjetek és az oroszok közé. A mi hazai kommunistáink csak korcs másolataik voltak a szovjeteknek. Azokat ott, a SZU-ban lehetett tisztelni, mert volt tartásuk (most nem Sztálinra gondolok).

Hanem arra, amit egy ismerősöm mesélt, aki ott tanult több évig. Amit elmondott, annak alapján én kedvelem az orosz embert, mint olyat. És tisztelem a szovjeteket, mert alapvetően tisztességesek voltak és hittek abban, amit képviseltek (nem úgy, mint a magyar követőeik).

A hibát ott követték el, hogy az érdekszférájukba tartozó országokban csak az volt nekik a fontos, hogy olyan emberek legyenek hatalmon, akoik tkp szolgák, mert gondolkodás nélkül megteszik, amit a szovjetek akarnak. (Az amcsik pontosan ezt a hibát követték el Dél-Amerika esetében.) Hú, ez hosszú lett...