Győzött a Volán. Persze nem a hajdani futballcsapat, hirtelenjében azt sem tudom, az megvan-e még valahol a süllyesztőben, hanem a Volán-vállalatok győztek, méghozzá a kormánnyal szemben, de az igazi vereséget a józan ész szenvedte el.
A Magyar Rádió szerint naponta körülbelül százezer gyermek utazik Volán-buszokon iskolájába. Körülbelül két-három hete hallottam először azokat a fenyegetőzéseket-kétségbeesett kiáltásokat, hogy a Volán-vállalatok megszüntetik iskolabuszaikat, mert nem képesek megfelelni azoknak a KRESZ-módosításoknak, melyek kötelezővé tették a biztonsági övet és bizonyos magasság alatt a gyermekülést (erre egyébként két évnyi felkészülési idejük volt). Márpedig ezek híján nem iskolabusz a járat, hanem valami más, pl. „gyerekekkel guruló fémdoboz”.
Ma hallom, hogy a kormány meghátrált. Csepi Lajos államtitkár bejelentette, hogy a KRESZ feltételei csak az iskolabuszokra vonatkoznak: a járatokat, amelyek ugyanazt végzik, mint a gyakorlatilag nem létező iskolabuszok, de amelyeket nem így neveznek meg, azokat továbbra is lehet hagyományos módon közlekedtetni. Minden marad tehát a régiben, átírják a szerződésekben a kifejezéseket, törlik belőlük az iskolabusz szót, lesz tehát egy újabb olyan szavunk, mely létezik ugyan, mint pl. a „kísértet” vagy „jóléti állam”, de amelyet éppúgy nem tapasztalt még meg a valóságban senki, mint a példaként felhozottakat.
Ez az egész ügy annyira magyaros, annyira jellemző, hogy a folyamatot hungarikumként el lehetne fogadtatni a zunijóval, becserélni a lassan szintén nem létező Herz-szalámit erre.
Az egész folyamatban szinte mindenki hibázott. A Volán azért, mert nem volt képes két év alatt sem megfelelni az új előírásoknak, valószínűleg semmit nem tettek, mert sejtették, hogy zsarolási potenciáljuk jelentős, a kormány meg fog hátrálni. Mentségükre kizárólag az szolgál, hogy fejlesztési forrásuk sem igen volt több száz busz átalakítására. Itt kezdődik a kormány hibája: kötelezően előír valamit, de úgy, mintha a Holdon alkotnák a jogszabályokat: egyáltalán nem törődve azzal, hogy teljesíthetők-e azok vagy sem. Külön is felelősnek tartom az oktatási tárcát, mert miközben a kisiskolák a szabályozók állandó változása miatt tömegesen zárnak be, a minisztérium nem foglalkozott megfelelően pl. azzal, hogy az emiatt ingázásra kényszerülő gyerekek számára valódi „iskolabuszt” biztosítson.
Miután a helyzet változtathatatlansága minden érintett számára világossá vált, akkor jött az isteni szikra, a magyaros furfang, a híres leleményesség: nem csinálunk semmit, életben marad a KRESZ-módosítás, átkeresztelünk, semmittevésünket élénk papírmunkával leplezzük, s minden meg van oldva. Akár még azt is mondhatnám, mindez annyira ősi és egyben modern: modern benne a hazugság, ősi viszont az a mágikus szemlélet, hogy így óvjuk gyermekeinket a rontástól, a rossz szellemektől. Azok ugyanis az „iskolabuszokra” fognak utazni, mi viszont nem azon közlekedtetjük ugyebár gyermekeinket.
