Még karácsony előtt történt, hogy találkoztam egy régi, baloldali-szavazó korú ismerősömmel. Leültünk egy félórára beszélgetni erről-arról, érdeklődött a fizetésemről, mondtam, mennyi, hümmögött, majd hozzáfűzte, hogy na látod, ezért háborított fel, hogy nemrég a pályakezdő orvosok tüntettek a 200 ezer forintos kezdőbérért. Hogy miért pont az orvosokat pécézte ki, azt nem tudom. Gyanítom, hogy legtöbbször velük találkozik, gyakori kórházlátogató ugyanis, szerintem már kisebb műtéteket maga is el tudna végezni.
Meglepődött, mikor mondtam neki, hogy én nem háborodtam fel az orvosok követelésein, mert ha meg akarjuk tartani őket, akkor bizony illene ehhez szabni a fizetésüket is, függetlenül attól, hogy az enyém kevés vagy sok. Én ugyanis pótolható vagyok (csak legmerészebb álmaimban hiszem az ellenkezőjét), egy jó szakorvos viszont egyre nehezebben helyettesíthető. Beszélgetésünk után elgondolkodtam, vajon miért van az, hogy a legkülönfélébb sztrájkokkal, tüntetésekkel a társadalom többsége nem ért egyet, így az MSZP-szavazók, az elvileg baloldaliak sem?
Ez a történet merült fel bennem a napokban, a BKV-saga újabb epizódjait s azok fogadtatását figyelve. Számomra szinte mindegy, jogosak-e a buszsofőrök követelései, mert a cég nap- és egyéb lopóinak több tízmilliós végkielégítéseiről hallva nincs olyan bérkövetelés, ami ne lenne jogos. Még akkor is, ha vannak bunkó buszsofőrök. (Melyik foglalkozási ágban nincsenek hozzájuk hasonlók?) És akkor is, ha az egész cég az összeomlás szélén áll, erről ugyanis nem ők tehetnek. A BKV-t ( mint nálunk majdnem minden vállalatot, intézményt) alapvetően ők, a nevetséges bérért dolgozók működtetik, a frontvonalban lévők, mondjuk így: a kisemberek. Miért nem természetes, hogy szolidárisak vagyunk velük? Akkor is, ha fagyoskodnunk kell a buszmegállókban, és főleg akkor, ha magunkat baloldalinak tekintjük.
Ehhez képest mit látunk? Szinte sehol egy szolidarizáló gesztus, írás – a baloldalon. Az MSZP hallgat, Horváth Csaba, a párt kormánybiztosa elítélően szól, hogy „az ellenség keze betette a lábát”, az MSZOSZ, a „baloldali értékek örökös képviselője” lapít, a NOL-on címlapon hoznak egy, a sofőrökön ironizáló írást. Úgy látszik, bizonyos körök nem a kisemberekkel szolidárisak, hanem a pártjukkal.
Még a végén nekem kell itt baloldali igéket hirdetnem: éljenek a buszsofőrök!
Hát nem szégyen?