Volt itt egy ország 2002-ig.
Nem vetett fel bennünket, hétköznapi embereket a pénz akkor sem, de volt egy többé-kevésbé kiszámítható jövő: szerény, de biztos növekedéssel.
Nem tűnt el az államadósságunk, de nem is emelkedett az egekbe, s hosszabb távon inkább annak csökkenésére volt esély, nem pedig emelkedésére.
Nem mi voltunk a Föld legelső nemzete, de azért büszke lehettünk rá, hogy magyarok vagyunk, s bizton számíthattak rá határon túli nemzettáraink is, hogy az anyaország minden lehetséges eszközzel kiáll értük.
Nem tűnt el a közéletből a korrupció, de nem is uralta ezt: lehet itt kérem simicskázni, josziptotozni, szőlőbányászni: mindez smafu ahhoz a szennyhez képest, ami manapság ömlik ránk: szinte már fásultan vesszük tudomásul az újabb ügyeket.
Minden híreszteléssel szemben akkor is jogállam volt: nem volt ugyan heti parlamenti ülés, de nemigen fordulhatott volna elő, hogy az akkori kormány brutálisan szétveressen egy baloldali megmozdulást-tüntetést, minden következmény nélkül.
Nem voltak ugyan parlamenti vizsgálóbizottságok, viszont az elmúlt évek hasonló intézményei milyen eredményt értek el? Tud valaki ilyenről? Valójában semmi céljuk nem volt, mint a „Kenyeret és cirkuszt!” régi programból az utóbbit megvalósítani. Mivel jobb ez, mint az előző gyakorlat?
Lehet magyarázni a bizonyítványt, lehet itt nyugatosodási kísérletről beszélni, modernizációról (már a szót is rühellem), valójában ennél sokkal egyszerűbb a helyzet.
2002-ben a szocialista - szabaddemokrata alakulat ígéretek tömkelegével megvásárolta a megvásárolhatók szavazatait, nem törődve az ország tényleges lehetőségeivel; miniszterelnök-jelöltnek, később miniszterelnöknek megválasztottak egy olyan tutyimutyi, fantáziátlan politikust, akinek szemhatára legfeljebb a varaderói strandig terjedt, meg a viszkiig, szivarig, az országról azonban semmiféle víziója nem volt. Ígéreteik nagyobb részét beváltották, majd amikor bizonyossá vált, hogy az ország ezekbe belerokkan, „szálanként” nagyobb csokrot begyűjtve szedték vissza mindazt, amit „adtak”.
Eközben módszeresen folyt az ország kifosztása, kiárusítása, folyamatossá váltak az értelmetlen reformok, az ember állandóan szégyenkezett, hogy a rosseb belém és másokba: miért nem akarunk „modernizálódni”?
Igaz, épültek autópályák. Mennyiért is? Miből is? Hitelből csak a leghülyébbek nem tudnak költeni.
Épült a metró. Na, ezt inkább hagyjuk.
Nem kell ide semmilyen magyarázkodás: egy jó nagy X a megfelelő helyre, hogy meghallják: Uraim, a továbbiakban itt Önökre politikusként nincs szükség.
Jelentkezzenek a munkanélküli hivatalban.
