Aári-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa kicsit megkésve ugyan, de csak felébredt: számára is megkezdődött a tanév. Tavaszra várható annak az országos reprezentatív vizsgálatnak az eredménye, amely arra tesz kísérletet, hogy felmérje, milyen erőszakos jelenségek jelennek meg az iskola falai között; emellett javaslatokat is megfogalmaznak. Most október elejét írjuk, az első tavaszi hónap március, vagyis legalább fél évet kell várnunk az eredményekre, s ezek után jönnek a javaslatok: http://www.mno.hu/portal/588320.
Ki az a tanár, aki izgalomba jön egy ilyen hír hallatán? Hát pl. én. Nem azért, mintha valamit is várnék a felméréstől: aki közelről látja az oktatás belső világát, vagy elolvassa a friss híreket, annak aligha lehet kétséges, hogy az erőszak igenis jelen van az iskolában, s egyre fokozódik: ehhez nem kell féléves felmérés. Afelől sincsenek kétségeim, hogy majd egy újonnan létrehozott, természetesen nagy tekintélyű, közismert szakértőkből álló testület milyen javaslatokat tesz az asztalra: ilyet is láttunk nem egyet. Hiller miniszter úr is gründolt már egy szakértői testületet, ők is fogalmaztak meg ajánlásokat. Változott valamit a helyzet? Lószart.
Megoldási javaslataikra (az esetek meg- és kibeszélése, megvitatása, moderáció, információcsere a hatóságok között: csupa ilyen bájos enyelgés) a tanárok is legyintenek, másokhoz meg el sem jut.
Az izgalmakat tehát nem a felfokozott várakozás okozza, hanem a felháborodás. Egyrészt a megkésettség miatt, másrészt a miatt a gyanú miatt, hogy változni semmi sem fog. A legalább hat hónapos határidő is érthetetlen: mire várunk még? Hány embernek kell még meghalnia az iskolában, hány tanárt kell még megverni, megpofozni, haját megtépni, hány diáktársat kell még kirabolni, megfenyegetni, megzsarolni, hogy az illetékesek ráébredjenek: már most is elkésett csaknem minden intézkedés?
Fájdalmasan aktuálissá teszi a témát a mai eset amikor éppen egy óvónőt vertek meg – a többi óvodás szeme láttára (http://index.hu/politika/bulvar/ovon081002/). Bár a híradások szemérmesen hallgatnak róla, a körülmények valószínűsítik: az elkövetők cigányok voltak. Ez nem lényegtelen információ, ugyanis az iskolai erőszak elburjánzása valószínűleg kapcsolatban van a cigány tanulók egyre növekvő számával. Erről persze nem illik beszélni, a vizsgálat sem fog kiterjedni erre, mert szeretünk hazudni magunknak, hogy az integráció összességében sikeres és hasznos. Ja, nagyjából annyira, mint a Danaidák munkája.
Amíg a legszigorúbb rendeletekkel, törvényekkel nem védik meg az oktatás szereplőit (diákot és tanárt egyaránt), addig nem is lesz semmiféle változás.
Gyurcsány Ferenc éppen tegnap szónokolt arról, hogy milyen sikeres az Új iskola, új tudás program. Ennek egyik eleme, hogy a hátrányos helyzetű családok pénzt kapnak, ha gyermekeiket óvodába járatják (ami nem hátrányosaknak egyébként kötelező). Elképzelem azt az örömöt, ami az óvónő megverőit elönti, s elképzelem, mit gondolnak magukban: „Jól odabasztunk az óvónőnek, mit pofázik a kurvája, hogy időben érjünk be, ráadásul még fizetnek is!”
Mi lenne, ha senki nem volna itt hátrányosan megkülönböztetve?
