A most következő történetet nem lehet finomkodva elmondani, csak maga nyers és undorító valóságában. A sztorit egy barátom mesélte, vele esett meg.
A rendszerváltás előtti években kedvelt utazási célpont volt a magyar turisták körében a bolgár tengerpart. A barátom egy kisebb társasággal utazott oda, mind fiatalok.
Egy alkalommal messze beúsztak a tengerbe, amikor ellenállhatatlanul rájött a szarás. Esély sem volt rá, hogy partot érjen, kénytelen volt ott elvégezni a dolgát. Kissé eltávolodott a többiektől, hogy ne látszódjon, mit művel, levette a fürdőnadrágját, s szégyenkezve bár, de beleeresztette az adagot a tengerbe. Majd mint aki jól végezte a (nagy) dolgát, lassan közelebb úszott a többiekhez, mintha mi sem történt volna. Pár perc múlva jöttek kifelé. Ahogy úsztak, egyszer csak a barátom orra előtt megjelent a méretes hurka.
A szar előzött.
Ha nem tudta volna, hogy ki a „szerző”, valószínűleg átkozódásba kezd, így azonban csak nevetett magában egy hatalmasat, nyugtázva, hogy olykor van isten, aki nem ver ugyan bottal, de nem is hagyja megtorlatlanul a „bűnöket”, s amikor évekkel később elmesélte nekem a történetet, még akkor is majd beszartunk a röhögéstől mindketten.
Hogyan jutott mindez éppen a mai napon az eszembe, s mit keres ez a történet egy közéleti blogon?
Szerinted?
