Remélem, sokan ismerik Gothár Péter Megáll az idő című szenzációs filmjét. Van ennek egy jelenete, amelyben Őze Lajos beül egy kocsmába a filmbeli Köves Dénessel, rendel egy kevertet, lehúzza, majd megszólal: „Ezt még nem tudták elrontani.”
Kevertet már évtizedek óta nem ittam, talán gimnazistaként egyszer-kétszer, úgyhogy nem tudom, milyen most a színvonala, de valószínűleg ugyanolyan vagy rosszabb. A kevertet, mint mindent, ami emberi, ugyanis el lehet rontani.
Van azonban, amit nem tudtak még ők sem elrontani. A tavaszt.
A sárgabarackfa mennybe szállna, ha nem lennének gyökerei, annyira zsongnak rajta a méhek. Megállok alatta, nézem, nézem, s elgondolkodom ilyenkor: mit verem én itt magam bármilyen ügyben, amikor tavasz van, gyönyörű! Hát nem több ez, nem különb ez, mint bármilyen félperces téma?
De igen, több és különb.
Akkor miért ez a szájtépés? Mert szeretném, ha békén hagynának, ha zavartalanul örülhetnék egy virágzó barackfának.
Nézzétek ezt a fát, ámuljunk együtt, s bizakodjunk: lesz még idő, amikor semmi nem lesz fontosabb, minthogy itt a tavasz!
