Mottó:
„De szeretnék gazdag lenni”
Jómagam nem lévén közgazdász, nem tudom alaposan megítélni a javaslat gazdasági vonatkozásait. Arra azonban látok esélyt, hogy végső soron ugyanarra a sorsra jutnak a felajánlott részvények, mint annak idején a kárpótlási jegyek. S ugyanazokat is fogják gazdaggá tenni. Nem engem, nem téged, kedves olvasóm, nem a baloldali törzsszavazókat ( a felsoroltak három különböző halmazt képeznek!), hanem azokat, akiknek lesz elegendő tőkéjük e részvények felvásárlására. Az átlagpolgárnak (ó, mennyit szapulták ezt a szót – polgár – azok, akik most engem polgárrá akarnak tenni!), tehát a „kisburzsoáknak” jut majd néhány ezer forintnyi részvény, lehetőleg a választási értesítővel kipostázva, aztán jön a kaszálás, de nem nekik – ők legfeljebb „érintettek” lesznek. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki kaszál, vagy elkaszálják.
De mindez csak feltételezés, kívánom, hogy ne így legyen.
Hanem van itt egy másik, általam is megítélhető jelenség. Hirtelen ilyen jól állunk pénzügyileg? Máris lehet ígérgetni százmilliárdokat? (Akkor mégis lenne pénz az esetleg kieső különféle díjak pótlására?) Mi ez a sajátosan magyar Kondratyev-ciklus, ami úgy működik, hogy két bármilyen országos választás/szavazás között általában gazdasági válság, pénzügyi összeomlás fenyeget, de közvetlenül a választások előtt váratlan távlatok nyílnak néhány hónapra, majd a körforgás újrakezdődik?
Ennyire telik csak a kormányoktól?
Őszinte részvétem.
