A még most is zajló érettségik sajtóvisszhangjában az egyik leggyakoribb tévedés, hogy az is le tud jelesre érettségizni, aki ki sem nyitotta négy évig a könyvet. Gyakorló tanárként állítom, hogy ez nem így van. Egy bizonyos szintig – ez kb. a közepes szintje – könnyen el lehet jutni, könnyebben, mint korábban, de efölött már kell egyfajta olvasottság, tényismeret, elemzési készség, nyelvhasználati tudás stb.
Az idei magyar és matematikai feladatokat látva inkább azt mondanám, hogy éppenséggel nagyon is nehéz lesz a jelesig eljutni. Mivel a matematikához nem értek olyan fokon, hogy a magam véleményére támaszkodhassam, viszont érettségiző osztály magyartanára vagyok, megpróbálom a tárgyamon keresztül bemutatni, mi okozott problémát az idén.
A szövegalkotási feladatok közül választani lehetett, ráadásul az érvelő fogalmazás valóban nem igényelt mélyebb irodalmi ismereteket, így annak megoldása nem jelenthetett gondot. A szövegalkotást viszont megelőzi egy 40 pontos szövegértési feladatsor, s ebben a kérdéssorban több olyan kérdés is volt, amely véleményem szerint szakmailag kifogásolható, alig megválaszolható, s így legalább 5-6 pontnyi veszteséggel indult majdnem minden diák. A könnyebb ellenőrizhetőség végett idemásolom azt a beszélgetést, amire a feladatok vonatkoztak.
Miért változik a nyelv?
Nádasdy Ádám tartott előadást a Mindentudás Egyetemén.
Elhangzott: Magyar Rádió/Szonda, 2003. 11. 16. – szerkesztő: Sipos Júlia, riporter: Elek László.
– Gyerekkorom egyik kedvenc játéka volt, hogy elrepülök a múltba és a mai tudással ott aztán mérhetetlenül gazdag leszek és hatalmas. Mindenféle probléma fölmerült bennem, de arra nemigen gondoltam, hogy vajon megérteném-e az akkor élő emberek nyelvét. Ha ötszáz vagy nyolcszáz évvel mennék vissza az időben, tudnék-e beszélgetni az ottani emberekkel?
– Vagy igen, vagy nem. Az ötszáz-nyolcszáz, az még belül esik azon, ami elképzelhető, hogy kommunikálható. Az ötszáz év végül is lassan ... hát, nagyjából Balassi korát jelentené, azt – legalábbis, ha az irományaikat olvassuk, úgy tűnik – azért értenénk. Olyan érzésed lehetne, mint amikor mondjuk egy szlovák ember Lengyelországba utazik, hiszen azok a nyelvek ma körülbelül olyan távolságban vannak, mint az ötszáz évvel ezelőtti magyar a maitól.
– Ha az ember előveszi a Halotti beszédet, akkor tulajdonképpen akár optimista is lehet. „Látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk.” Furcsa, de azért tulajdonképpen kihámozható.
– Van a nyelvek életében – minden nyelvnek máshol – egy olyan pillanat, amikor felgyorsul a változása. Nem is tudom, mint ahogy az ember életében van, például ahogy öregszik valaki: tíz évig nem változik, és akkor egyszer csak jé, egy év alatt mennyit öregedett. Valami hasonló dolog van. Ennek az okát pontosan nem tudjuk.
– Magamtól azt tippelném, hogy az elmúlt ötven-hatvan évben többet változott a magyar nyelv, mint mondjuk ezernégyszáztól ezerötszázig.
– Ez egyáltalán nem így van. Lehet, hogy a nyelvek különböző sebességgel változnak, de a szakirodalomértelmesen erről nem tud semmit mondani.
– Rengeteg az idegen szó, amit magyarítunk, és magyarként ragozunk tovább. Ez nem támasztja alá, hogy most gyorsabb a változás?
– Nem, mert a szókincs nem tartozik a nyelvhez. A szókincs külsődleges. A nyelvben az olyan, mint egy fán a leveleknek a száma. Megnövekedhet egy fa koronája, és több levele lehet, de botanikailag ez teljesen érdektelen, attól még ugyanaz a juharfa vagy tölgyfa marad. Minket a szerkezet érdekel, hogy hogyan működik. Például hogy vannak-e nemek egy nyelvben vagy nincsenek. A magyarban nem jelentek meg az utóbbi évtizedekben. Van-e egy nyelvben tárgyeset vagy nincs. A magyarban van, nem történt vele semmi. Van-e névelő egy nyelvben? A cseh nyelvben nincs, a szlovákban nincs a mai napig, a magyarban van. A szókincs, az külsődleges, mert az kulturálisan befolyásolt.
– Úgy tűnik, mint hogyha szegényedne a nyelv. Gondolok például arra, hogy ma kevesebb múlt időt használ a magyar, mint két-háromszáz évvel ezelőtt.
– Mindig ez történik, hogy kikopnak, megszűnnek bizonyos kategóriák. Így például igen, a „láték egy madarat” típusú múlt idő megszűnt a nyelvben. Helyette viszont megjelent az „el van utazva” típusú szerkezet.
– Ezt az én iskolás koromban irtották.
– Ha most mint tudóst kérdezel engem, akkor ne kérdezz ilyeneket! Hiszen az egyik kategória eltűnését mint szegényedést, az új kategória megjelenését mint szörnyűséget aposztrofálod. Én erre csak azt tudom mondani, a kategóriák jönnek-mennek. Az az álláspont, amelyet te képviselsz, semmi egyebet nem akar, mint hogy a nyelv ne változzék. Hiszen minden eltűnést tragédiának és minden születést ugyancsak tragédiának tekint. Tehát erre mint tudós nem tudok mit mondani.
– Kell-e óvni ezt a nyelvet? Vagy ez egy elég erős dolog ahhoz, hogy miután használjuk, és muszáj használnunk holnap is, jövő héten is, öt év múlva is, megvédi-e ez önmagát? Ha változik, azért változik, mert arra van szükségünk, hogy változzon.
– Itt két különböző dolgot kérdeztél egyszerre. Az természetesen szükséges, hogy az iskolában a gyerekeket ráneveljük az úgynevezett irodalmi norma használatára. Ugyanúgy, ahogy megtanítjuk őket arra, hogy nem szabad vakarózni például mások jelenlétében, illetve, hogy megfelelő helyre megfelelő öltözékben kell elmenni, és a kést a jobb kézbe, a villát a bal kézbe kell fogni. De mindazoknak a példáknak, amiket mondtam, semmiféle tudományos alapja nincs. Tehát miért ne vakarózna? – mondja a bőrgyógyász, hogyha egyszer jól esik. Az illem, a szülő, a rendőr, bárki azt mondja, hogy kérem, bizonyos helyzetekben nem szabad vakarózni, különösen bizonyos testrészeket nem szabad megvakarni. Erről azonban a biológia nem tud számot adni. Én nem azt akarom mondani tehát, hogy ne neveljük az ifjúságot akár kőkemény dresszúrával bizonyos társadalmi elvárások betartására. Én csak azt mondom, hogy ennek tudományos alapja nincs.
– Mondjuk pozitív vagy negatív dolog maga a változás. De miért van változás? A szókincs esetében értem, de a nyelvtani szerkezetnél alig.
– Azt tudjuk mondani, hogy valószínűleg nincs, amiért ne változna. Úgy képzeld el, mint egy ösvényt, ami egy mezőn keresztül vezet az innenső oldalról a túlsó oldalra. Sohasem teljesen egyenes, mindig kanyarog egy kicsit. És ha félévente egy újabb légifelvételt készítenél az ösvényről, mindig kicsit másfelé megy. A lényeg az, hogy innen oda eljut az ösvény. A nyelvnél az analógia a kommunikáció. Tehát hogy én el tudom mondani, amit akarok. Hogy ezt névelővel teszem vagy anélkül, sok múlt idővel vagy anélkül tárgyraggal vagy anélkül, ezt véletlenek szabályozzák. És az ösvénynél is mintha érdekes módon úgy tűnne, hogy nem a nyílegyenes a legkényelmesebb az emberi mozgásnak, az emberi testnek. Ritkán van az, hogy ilyen zsinórral kihúzott egyenességű ösvény van, hanem mindig valahogy kanyarodik ide-oda.
A legtöbb pontveszteség a 4. kérdéssorban volt. A kérdéseket és a javítókulcs megoldásait is közlöm:
a) A kérdező három, a nyelvvel kapcsolatos népszerű feltételezést említ, melyet a válaszoló megcáfol vagy elbizonytalanít. Mi ez a három feltételezés?
(Az indokokkal majd a b) feladat foglalkozik.)
o Korunkban gyorsabb a változás, mint régebben.
(Az elmúlt ötven-hatvan évben a korábbinál többet változott a magyar nyelv.)
indok: B
o Úgy tűnik, mint hogyha szegényedne a nyelv.
indok: C
o Az „el van utazva” típusú szerkezet helytelen.
indok: A
3 jó válasz: 3 pont
2 jó válasz: 2 pont
1 jó válasz: 1 pont
0 jó válasz: 0 pont
b) Döntse el, hogy melyik esetben mi az indoka a fölvetésének! Írja az alábbi válaszok
betűjelét az a) feladatban található megfelelő helyre!
A. a kérdező számára tanult nyelvi szabály
B. a kérdező személyes benyomása
C. az egyik leggyakoribb nyelvvel kapcsolatos közhely
3 jó válasz: 2 pont
2 jó válasz: 1 pont
0-1 jó válasz: 0 pont
Én módszertanilag eleve kifogásolom az ún. lánckérdéseket, vagyis azokat, ahol egy részlet helyes megoldásától függ egy másik kérdés válaszainak helyessége vagy helytelensége: amint látjuk, itt pl. a b) részre eleve nem kaphatott pontot az, aki az a)-t elrontotta, s nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű kérdés ( Pl. a 7./c ugyanígy függ a 7. b-től).
Ennél is nagyobb probléma, hogy figyelmesen elolvasva a beszélgetést, rájöhetünk, hogy a javítókulcsban megadott 3. válaszelem (Az „el van utazva” típusú szerkezet helytelen) nem a kérdező feltételezése, azt Nádasdy mondja, mondatát az alapszövegben ki is emeltem. Ennél fogva a kérdező részéről a fölvetésnek nem lehet indoka, hiszen nem is ő vetette fel! Tágabb értelemben pedig a riporter nemcsak ezt a javítókulcsban megadott 3 (valójában kettő) feltételezéssel él, majdnem minden kérdése mögött népszerű feltételezés van, a beszélgetésnek éppen ezek megingatása az egyik célja.
Most nézzük meg a 6. feladatot:
illetve melyik hamis!
A) A 20. század második felében jelentősebb nyelvi változások történtek, mint a 15.
században. hamis
(... az elmúlt ötven-hatvan évben többet változott a magyar nyelv, mint mondjuk ezernégyszáztól ezerötszázig. – Ez egyáltalán nem így van. Lehet, hogy a nyelvek különböző sebességgel változnak, de a szakirodalom értelmesen erről nem tud semmit mondani.)
B) Az idegen szavak nagy számban való átvétele nem igazolja a nyelv változásának
felgyorsulását. igaz
(Rengeteg az idegen szó, amit magyarítunk, és magyarként ragozunk tovább. Ez nem támasztja alá, hogy most gyorsabb a változás? – Nem, mert a szókincs nem tartozik a nyelvhez.)
C) Lassú változása miatt a nyelv szerkezete érdektelen a nyelvész számára. hamis
(Minket a szerkezet érdekel, hogy hogyan működik.)
D) A szókészlet alakulása azon múlik, hogy milyen a nyelv szerkezete. hamis
(A szókincs, az külsődleges, mert az kulturálisan befolyásolt.)
4 jó válasz: 4 pont
3 jó válasz: 3 pont
2 jó válasz: 2 pont
1 jó válasz: 1 pont
0 jó válasz: 0 pont
b) A válaszoló sokféle érvfajtát használ.
Írja az a) feladat állításainak betűjelét a megfelelő helyre!
A fenti állítások közül melyiket támasztja alá a válaszoló
a nyelv és szókincs kapcsolatának tisztázásával? B
példákkal? C
a szakirodalomra való hivatkozással? A
analógiával (párhuzammal)? D
4 jó válasz: 3 pont
3 jó válasz: 2 pont
2 jó válasz: 1 pont
0-1 jó válasz: 0 pont
Az a) rész megoldása egyértelmű. De mi is van a b) részben? Az a) állításait milyen indokkal támasztja alá a válaszoló. Csakhogy az a) állításai közül a négyből három hamis! Vagyis ezeket a válaszoló nem állította, következésképp semmilyen érvvel nem is támasztotta alá! Még talán azt is megkérdezhetném, hogy mi a lényeges különbség a példák (C) és az analógia, párhuzam (D) között? Sőt, az is előfordulhat, hogy a vizsgázó nem érti a feladatot, de véletlenül, szerencséjére jó betűsorrendet ad meg, így viszont jár neki a pont.
Nézzük az 5. feladatot:
b) Pótolja a megadott szavakkal a hasonlatok értelmezése alapján a kijelentéseket!
külsődleges – egyenletes – szabályos – tudományos
Az ember öregedésének látványa is lehet ugrásszerű, ehhez hasonlóan a nyelvváltozás
sem egyenletes.
A tudós számára nem a külsődleges változások érdekesek, hiszen nem érintik a
szerkezetet.
A nyelvvel kapcsolatos társadalmi elvárások tudományos alapon nem indokolhatóak.
Ahogy az ösvény nyomvonala nem szabályos, úgy a nyelvhasználat sem az.
4 jó válasz: 3 pont
3 jó válasz: 2 pont
2 jó válasz: 1 pont
0–1 jó válasz: 0 pont
Négy szót kellett tehát pótolni a mondatokban. Itt az okozott gondot, hogy az egyenletes és szabályos akár szinonimaként is felfogható, ráadásul Nádasdy az ösvény-hasonlatakor maga is azt használja, hogy „nem egyenes” (szövegben kiemelve). Akkor miért is nem fogadható el ez a megoldás?
Nos, ha ezeket a szinte „belekódolt” tévedési lehetőségeket összeadjuk, bőven kijön 15% körüli veszteség eleve, mindezek alapján nem gondolom, hogy a jelest csak úgy lazán el lehetne érni. ( Arról már nem is beszélve, hogy meglátásom szerint a kérdések egy része nehézkesebbek, nehezebben értelmezhetőek tűnt, mint a korábbi években, de ez már szubjektív benyomásom.)