Figyelem!
Nemsokára itt van a Magyar Nemzet Nagy Tragédiájának 88. évfordulója, készüljünk, legyünk éberek, legyünk résen, gondoskodjunk róla, hogy méltón emlékezzünk meg a trianoni példátlan gaztettről! Vegyük fel a Nagy Magyarország kitűzőt, autóinkat ragasszuk tele a Szép vagy, gyönyörű vagy-Magyarország-térképével, az iskolákban rendezzünk gyásznapot, eresszük félárbocra zászlainkat, kössünk gyászszalagot rájuk, s naponta ötször, arccal Erdély felé fordulva kiáltsuk világgá: „Mindent vissza!”
A tények apró elefántjai ne zavarjanak bennünket. Ne jusson eszünkbe, hogy Nagy-Magyaroszág mindenképp szétesett volna inkább előbb, mint utóbb, ha van háború, ha nincs, ha vannak forradalmak, ha nincsenek, ha terjed a zsidó-szabadkőműves-liberális métely, ha nem. Ne gondoljunk rá, hogy etnikailag azt a Magyarországot, amelyért könnyezni szoktunk néhány pohár bor után, már jóval Trianon előtt elvesztettük, még a 18. században, ne higgyünk a tényeknek, hogy a magyarság már e században kisebbségben volt államában, s általában is nevezzük hazaáruló románbérencnek, aki azt meri állítani, hogy éppenséggel pl. Erdélyben a románok már Trianon előtt másfél évszázaddal többséget alkottak. Ne vessük fel a 19. század végi úri Magyarország vezető politikusainak felelősségét, hogy az etnikai térvesztés után hagyták az erdélyi földek egyre növekvő arányának román kézre kerülését, s minden vonatkozásban kerüljük az önvizsgálatot, nehogy rossz lelkiismeretünk téves következtetésekre vezessen. Ehelyett emeljük ki a franciák szerepét a történtekben, különösen a magyargyűlölő Clemenceau-t átkozzuk el naponta, s bosszúból nehogy bárki is franciául tanuljon, gebedjenek meg a hülye nyelvükben, majd bolondok leszünk raccsolni ezen a zagyvalék makogáson, mi büszke magyarok. Ne kérdezzünk rá, Trianon után milyen ellenállhatatlanul vonzó képet mutatott a kis Magyarország a határon kívülre szorult testvéreink számára, milyen bátor földreform ment itt végbe a két világháború között, hogyan épült ki a világ magyarjait mágnesként húzó humánus politikai rendszer – mindez annyira szép volt, hogy emberek százezrei vágtak neki újból a tengernek, mert már nem bírták a „nagyajólétet”, nem is érteni, miért nem jöttek helyükre ebbe a Kánaánba a határon túliak, mert föld, megélhetés, emberi jogok: itten kérem minden biztosítva volt.
Trianon használjuk arra, amire való, úgymint: sírva vigadásra; a jelen összes problémájának visszavetítésére; a mindenkori tehetetlenségünk, gyávaságunk mentegetésére; tanulatlan butaságunk leplezésére. Ne merüljön föl bennünk, hogy az új Trianon a kis Magyarországon belül már folyik, hogy a magyarság nemhogy a történeti, de a trianoni Magyarországot sem képes már belakni, s nem kell száz év (mi az történelmi léptékkel!), jöhetnek az új telepesek, az északkeleti, keleti peremterületeink máris leszakadóban. Tesz ellene valaki? Nem.
De mi csak trianonozzunk: jellemünkhöz ez illik. Most, hogy a vizitdíj megszűnt, mi, igazi magyarok, mélymagyarok, rögmagyarok, sürgősen keressük fel háziorvosunkat, s kérjünk hivatalos leletet arról, mennyire vérzik a szívünk az elszakított testvéreink iránt. Tízmillió vérző szív: ez meg fogja hatni a hajdani békecsinálókat. Én bízom bennük. Ha pedig mégsem, jövőre minden ugyanúgy, mint eddig.
