Hétvégén a helyi reklámújságban találtam az alábbi hirdetést. Kiss Ádám, a Showder Klub sztárja lép fel nálunk, amint olvashatjuk. Egyáltalán nem akarok reklámot csinálni neki, nincs rászorulva, bántani sem akarom: tehetséges, jópofa, kedves fiúnak tűnik, irigy meg végképp nem vagyok rá. Csak egy jelenségre szeretnék rámutatni, fellépése kapcsán.
Először is számoljunk: a színházterem valószínűleg dugig lesz rajongóival, legalsó becslés szerint is lesznek vagy háromszázan. Ha a jegyárak középárfolyamát nézzük, egy belépő kb. 1200 forintba kerül, ez háromszázzal számolva 360. 000 forintot jelent. Ez természetesen nem mind az övé, leszámítandók költségei, terembérlet stb. Nem tudhatom, mennyi marad meg végül belőle, de hogy hatszámjegyű az összeg, az szinte bizonyos. Mindez egy óra alatt.
Ne tételezzük fel, hogy aznap még másutt is fellép, azt sem, hogy a hét napjainak többségén is haknizik. De így is feltehetjük a kérdést: arányban van-e ez a jövedelem a tehetségével, társadalmi hasznosságával? Persze, azt is mondhatjuk: ha vevő van rá, annyit kér, amennyit akar, és annyit is keres vele, amennyit csak tud.
Van egy barátom. Egyetemi docens az illető, három élő nyelven beszél (plusz latin), történész, a legkiválóbb XX. századi történészek hagyatékának gondozója, könyveiknek kiadás alá rendezője, aki emellett tanít az egyetemen, könyveket ír: tehetsége, társadalmi hasznossága össze sem vethető Kiss Ádáméval. 20 évi munka után jutott el odáig, hogy megvett egy nem túl jó állapotban lévő falusi házat, ahonnan bejár tanítani.
A példákat valószínűleg a végtelenségig lehetne szaporítani, s azt is lehetne mondani: nem Kiss Ádám keres sokat, hanem mások indokolatlanul keveset, ráadásul ő meg is dolgozik a pénzéért, szemben olyanokkal, akik hasonló nagyságrendben jutnak jövedelemhez, lényegében munka nélkül. Valahogy mégis fáj és csalódással tölt el ez az egész.