Ami várható volt, bekövetkezett. Vagy volt valaki e kies honban, aki arra számított, hogy a homoszexuálisok s kapcsolt részeik felvonulása erőszak nélkül ér véget? Nem volt, vagy ha igen, az bizony teljesen tévesen ítélte meg a mai magyar közhangulatot. Tudta ezt Tóth Gábor rendőr-főkapitány is, szerintem ezért tiltotta be első reakciójaként a felvonulást, a közlekedés akadályoztatására való hivatkozás csak lózung volt. Nyilván tisztában volt vele, hogy a rendőrök legalább annyira utálják a „buzikat”, mint az ellenük kivonulók, nehéz tehát harcba vezényelni azok megvédésére őket, akikkel legszívesebben ők is megismertetnék, mekkorát tud ütni a „sűrített marxizmus”, a gumibot. De Tóth urat meggyőzték felsőbb helyről, most már nyilván elátkozza a percet is, amikor igent mondott: Lévai Katalin nyilatkozatából érezni, hogy Tóth úr nem fogja könnyen megúszni a mai eseményeket.

És hogy miért is volt várható az erőszak? Ó nem csak a radikális, állandóan a balhét kereső szélsőjobb miatt! Nem bizony! A radikalizmus a meleg-felvonulás szándékában is benne volt!

Egy ilyen izgatott, frusztrált, súlyos problémákkal küszködő társadalomban, ilyen közhangulatban a felvonulás a provokáció szándékával hatott mindazokra, akik egyébként is alig várják, hogy sokszor jogos türelmetlenségüket levezessék.

A magyar társadalom nem nyitott ilyesfajta toleranciára. Mondhatnám: egészségesebb szellemű. Ugyanakkor kurvára nem érdekli az emberek többségét, hogy kinek milyenek a nemi szokásai. Ha valaki buzi, akkor buzi. Köp egyet megvetően, tesz néhány célzást, de egyébként leszarja, hogy este otthon melyik lyukba céloz az illető. Mindaddig, míg az ún. „mások” ezt nem akarják provokálóan megélni. Míg ezt nem akarják másokra kényszeríteni, propagálni, elfogadtatni, hogy a homoszexuális kapcsolat egyenértékű a heterók kapcsolataival. Ekkor sem tüntet, de kíváncsi lennék, hányan mondják otthon a képeket látva: na, most legalább kaptak a pofájukra.