Deák úr, a HospInvest egyik vezetője diadalittasan jelentette be, hogy a passzív ellenállás megtört: közjegyzővel hitelesítette, miszerint 721 munkavállaló írta alá a felkínált szerződést a megyei kórház dolgozói közül, ráadásul azóta is vannak újabb aláírói, köztük orvosok: (http://www.heol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=164832.

 

 Várható volt, hogy az idő nekik dolgozik, a közalkalmazotti státuszukhoz ragaszkodó kórházvédők száma erodálódik. Már a másik Deák korában is akadtak, akik felhívták a figyelmet a passzív ellenállás kétarcúságára: „A hazafiak között a hivatalviselés honárulásnak bélyegeztetett, ez veszélyes előítélet volt a közügyre, méltánytalan és igazságtalan az egyénekre nézve, kik hivatalra képezték ki magukat, és előttük a munkakört az előítélet fenyegetése elzárta; az előítéletet a vagyonos osztály a kényelemnek ölében költötte a vagyontalan rovására, és szenvedett alatta az erkölcsiség.”( Szárazberky Nagy Józsefnek, a 48-as országgyűlés egykori bihari követének visszaemlékezéséből) .

 

 Aktualizálva ez azt jelenti, hogy az állásvesztés réme sokakat késztet az aláírásra jobb meggyőződésük ellenére is, mert hiszen egy jó hírű s valószínűleg tartalékokkal is rendelkező főorvos aligha marad munka nélkül, ugyanez viszont nem mondható el mindarról a több száz dolgozóról, akik még kitartanak, ráadásul ha a heol.hu-n a témában olvasható megjegyzések csak felerészben is tükrözik a közhangulatot, az bizony nem sok jót ígér az aláírást megtagadóknak.

 

 Van itt azonban egy olyan körülmény, amivel a HospInvest-nek számolnia kell még akkor is, ha történetesen elegendő jelentkezőjük lesz, s megkapják az engedélyeket az ÁNTSZ-től. Ez pedig az, hogy mi lesz az így elbocsátott 5-6-700 emberrel? Mi lesz azzal az 5-6-700 családdal, amely így kereső nélkül marad? Már hallom is persze, hogy maguk tehetnek róla, miért nem írtak alá stb. Ez azonban lényegtelen ahhoz képest, amilyen probléma szakad így a városra. Lesz néhány ezer ember, aki Egerben úgy fogja utálni a HospInvest-et, hogy ha csak egy feketemágus van köztük, nem lennék Deák úr helyében. Ő láthatóan letudja azzal a problémát, hogy felajánlotta a lehetőséget, amivel a dolgozók nem éltek, ettől kezdve az ügy nem rá tartozik. Pedig igen, Deák úr. Hiába ül a védett irodájában, a kényelmes fotelban, nem lesz nap, hogy ne hallaná az elbocsátottak átkait. Nem lenne jobb kiegyezni?