Mindig elszomorít, ha arról olvasok, hogy magyarok buktak le valahol külföldön lopással, csalással, nemkülönben ha itthon vernek át külföldieket éttermekben, taxiban stb. Ezen a nyáron azonban a csalásnak egy nyilván máshol is használt, de általam csak most megismert módjával volt szerencsém szembesülni.
Gyakran járok le a gyerekekkel a helyi strandra, amely tényleg kiváló, rengeteg külföldi vendéget is vonz, mint egyébként az egész város. Úszás és játék után általában azzal fejeződik be a program, hogy beülök a meleg vizes medencébe, kicsit áztatni magamat. Itt csend van, halk beszélgetés, nincs nagy mozgás, az itt ülök jelentős része idősebb külföldi.
A belépőjegyek árai attól függően is különböznek, hogy valaki helyi lakos vagy „idegen”. Azonban nemcsak az árak, hanem a cserében kapott karszalagok is mások, a helyieké narancssárga színű (és természetesen olcsóbb néhány száz forinttal). Ahányszor lent voltam az idén, nem volt olyan nap (egy idő után kifejezetten figyeltem), hogy ne láttam volna a gyógymedencében néhány külföldit – helyi karszalaggal. Német, lengyel, szlovák nyelven beszéltek, innen gondolom, hogy nem a helyi nyugdíjasklub tagjai tartottak nyelvvizsga-felkészítést egymás számára.
A strandra belépő külföldieknek nyilván fogalmuk sincs, hogy milyen karszalagért mennyit kellene fizetni, kipengetik az „idegenekre” kiszabott összeget, s megkapják az egri karszalagot. A különbözetet pedig valaki/k lenyeli/k.
Nem állítom, hogy mindenkivel ezt csinálják, a csalás méreteiről sincsenek ismereteim, de hogy a dolog működik, azt rendszeresen tapasztalom.
Egy nagy bűnben mindig van valami, ami nemcsak visszataszító. Ez viszont szánalmas. Ilyenkor utálom magunkat. Meg magamat is, hogy visszariadva a macerától, nyelek egyet, de mást nem teszek.
