Azzal kezdem, hogy nem vagyunk normálisak. Legalábbis én nem.

 

 Az első hibát akkor követtük el, amikor a lányaim tanszereinek még hiányzó részét a Tesco-ból kívántuk beszerezni. A másodikat pedig amikor én nem mentem velük. A lányok addig sétálgattak, válogattak, míg megéheztek, s rábeszélték az anyjukat egy grillcsirkére. Megvették, majd hazajöttek vele, elkezdtek enni, de hamar abbahagyták, fanyalogtak, hogy már nem is éhesek. Kötelességből morogtam egy sort, hogy akkor minek vetettétek meg, de titokban én is érdeklődéssel és bizakodással figyeltem, hogy rám maradt a csirke nagy része. Én meg megettem. Ez volt a legnagyobb hiba. De ennek volt következménye az is, hogy rájöttem Michael Phelps titkára.

 

 Hogy is kezdjem?

Olvasom, hogy a kitűnő úszó azt nyilatkozta, hogy az alvás és a sok tészta segíti a felkészülésben. Én ezt nem hiszem. Csak ellenfeleit és az újságírókat szédíti vele. A tésztáról nekünk, magyaroknak pedig különösen fájó emlékeink vannak 1986-ból, Mexikóból: mi tudjuk, milyen könnyen lesz a sok tésztából meccs alatt váratlanul a játékot megnehezítő gombóc: egyből hat. Phelpsnek már csak ezért sem hiszek. De tiltott doppingra se gondoljon senki. Ugyanis Phelps titka a tescós csirke!

 

 Én, a kétlábú tollatlan állat, kétlábú tollas állatban ilyen szart még nem ettem. Ez nem is csirke volt, hanem szárnyas hal! Hogy kik és mivel etetik ezeket a szerencsétlen jószágokat, fel nem foghatom, csak azt tudom, hogy még most is olyan halbűzt árasztok, mint Jónás, miután kihányta a cet. Ha még egyet meg kellene ennem, esküszöm, hogy uszonyok nőnének rajtam! Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy Phelps ezt eszi. Emberformáját még meg tudta őrizni, de valójában már halként úszik az efféle csirkéktől.

 

 Már azon gondolkodom, hogy bejelentkezem Molnár Tamáshoz és Bittera Dórához bloggertársként, az ő kiváló blogjuktól (http://buvosszakacs.blog.hu/) már csak egy betű választ el: én lennék a bűzös szakács.