"Mindenki tudja, hogy az ország kormányozhatóságának és stabilitásának érdekében semmilyen személyes árat sem tartok magasnak" – nyilatkozta a miniszterelnök azon a sajtótájékoztatón, amelyen tárgyalásra hívta az SZDSZ-t, s lényegében egy új koalíció megkötésére tett ajánlatot (http://index.hu/politika/belfold/gyurcs6809/).
Mit is jelent ez a mondat?
Kifejezi, hogy Gyurcsány kész félreállni, ha ez az új koalíció feltétele. Alig rejtetten azonban azt az önértékelést is tartalmazza, hogy mindez „magas ár” lenne: tehát személyes áldozatot hoz, holott tudja, hogy az „ország érdekében” maradnia kellene.
Nem kell ez az áldozat. A félreállás, az igen, az már rég kellett volna: sajnos még most is aktuális. De nem áldozatként. Hanem tudomásul véve a tényt, hogy a politikája csődöt mondott, s a kudarc természetes következménye a lemondás.
S éppen ez az önmagát áldozatként bemutatni kívánó magatartás engedi meg azt a feltételezést, hogy Gyurcsány valójában nem kíván félreállni most sem. Ha őszinte lenne, inkább azt mondhatná: „Semmilyen árat nem tartok magasnak a hatalmon maradásom érdekében. Kész vagyok mindenben engedni az SZDSZ követeléseinek, ezeket elfogadtatom az összes szükséges szocialista fórummal, csak hagy maradjak még egy kicsit!”
Ezt persze politikus soha nem mondaná. Más sem. De nagyon valóságidegen az az elvárás, hogy legalább bevallja nyíltan kormányzása kudarcát? Akkor jogosan lehetne büszke magára. Más kérdés, hogy ez esetben azonnal le kellene mondania, de legalább annak tudatában, hogy miniszterelnökként először nem színészkedett, nem szerepet játszott, nem mórikált, hanem férfiként viselkedett. A lemondatás így is fenyegeti; nem lenne szerencsésebb neki is, ha úgy vonul vissza, hogy életében egyszer túl tudott lépni árnyékán?
A sajtótájékoztatón elhangzott szöveg arra is utal, hogy vonzza a „magasság”. Nietzsche Zarathustrának egyik mondata rémisztethette meg: „Nem a magasság: a lejtő a borzasztó.”
Lassan ennek a lejtőnek az aljára ér. Az a baj, hogy vele együtt mi is.
