Én nem hiszem, hogy normális vagyok.
Sem a jó, sem a rossz színész Csányi Sándor nem a barátom, sem az ellenségem, Stumpf Istvánt soha nem láttam még nappali fényben, sem Tóth Jánost, sem Tombor Andrást. A normális Magyarországhoz tartozók valamiképp minddel kapcsolatban állnak, bármelyikőjüket megkereshetik, s például az ország egyik leggazdagabb emberének ajánlatot tehetnek: ugyan már Sanyikám, szerezz nekem Dávid Ibolyára egy kis „terhelőt”.
Én nem hiszem, hogy normális vagyok.
Almássy Kornél nem rokonszenves, Dávid Ibolya nem ellenszenves annyira, hogy lehallgattatnám őket, majd pár perces csúszással tájékoztatnám a nagyérdeműt: először, hogy Dávid Ibolya megzsarolt, megfenyegett, majd ugyanez fordítva a másikról. A normális Magyarországon mindez természetes: egyik a másikat, másik az egyiket, mindkettő, egyik sem; biológiatesztben kérem az A, B, C vagy D betűt bekarikázni.
Én nem vagyok normális.
Egy párt vezetőjeként (elnök, alelnök) nem akarnám tökön szúrni társaimat; azt, akivel tegnap még kebelbarát voltam, ma köpdösni, titkosszolgálatot hívni ellene; Kornél-napon lemondani, lemondatni, visszalépni, a „mély süllyedéshez” vezető legjobb útra vinni az „egyetlen nemes konzervatívokat”. Úgy látszik, nálunk ez belefér a normalitásba.
Egyes kommentelők céloztak már rá, hogy elment az eszem.
Titokminiszterként pl. eszembe nem jutna a „nemzet biztonságát” fenyegető ügyről, hogy a Népszabót előbb tájékoztatnám, mint az országgyűlés illetékeseit; vagy megvádolni egy céget, hogy milliónyi e-mail címet lopott, rájuk küldeni a kommandósokat, szakszerűen összeszedetni velük az alig használt WC-papírt is, miközben a meglopott közli, hogy tőle soha, senki, semmit, s mindezt persze úgy intézni, hogy a lapzártába még feltétlenül beleférjen. Itt ez hétköznapi ügy, egy felkiáltójelet sem érdemlő semmiség.
Egyenesen kötöznivaló bolond vagyok.
Nekem ugyanis feltűnik, hogy bizonyos típusú bűncselekményeknek soha nincs meg az elkövetőjük. Nem tudjuk, kik akartak robbantani választási gyűléseken, kik a „rárepülő” szlovák terroristák, kik lőtték a zsarupalotát, kik „idegelik fel” a Magyarok Nyilait, és csalódnék, ha kiderülne, ki milyen szerepet játszott (el) a mostani kémügyben. Vagy ha igen, 80 évre titkosítják. Nekem úgy tűnik, valaki megint kavarja, mint Piszkos Fred a „málnaszőrt”.
Az ember legszívesebben elküldene minden politikust a bús, borongós picsába, ha nem lenne olyan érzése, hogy valaki éppen ezt akarja. Belénk égetni, hogy „más is kurva, nemcsak én”.
