1883. szeptember 21-én volt Madách Imre: Az ember tragédiája ősbemutatója. 1983-ban, a századik évforduló alkalmával rendezett ünnepségén jelentették be, hogy ezentúl szeptember 21-e a Magyar Dráma Napja.Itt, Egerben az évforduló közeledtével a színház sokszínű programmal készül a méltó megemlékezésre, pénteken én is elvittem az osztályomat A velencei kalmár nyilvános próbájára, élvezet volt látni, hogy a kiváló rendező, Zsótér Sándor miként instruálja színészeit: alig mond valamit, de szemvillanásait, apró kéz-és fejmozdulatait is érzékelik, s eszerint cselekszenek.
Azt hittem, ezzel számomra be is fejeződtek az ünnepi színházi akciók, tegnap azonban rá kellett jönnöm: Budapesten nagyobb szabású rendezvénnyel készültek. Ha már a Duna kivételével egyetlen tv-csatorna sem emlékezik meg az ünnepről, a közélet túlmozgásos szereplői vállalták fel a kezdeményező szerepet: úgy gondolták, megtartják a Magyar Tragikomédia Napját. Az előadás fényesen sikerült, jöhetnek a kitüntetések.
A főszereplő (rendező?) természetesen az ország első színésze volt, a miniszterelnök. Most éppen a „nagy magyart” adta elő. Ha még hosszabbak lennének kezei, keblére ölelt volna mindenkit, beleértve azokat a jobboldaliakat is, akiktől nincs egy hete, hogy óvta az országot: igaz, az más szerep volt. Elévülhetetlen érdemei vannak az esemény kezdeményezésében és időzítésében is, hiszen tudta jól, ha ő meghirdet egy ilyen akciót, mint amilyen a Charta, s erre nagygyűlést szervez, akkor az utcákon meg fognak jelenni a ”hurrogók” is, akiknek egyetlen előadás sem tetszik, de bármely színházat szétrombolják esztelen dühükben.
Ki látna bele a kulisszatitkok mindegyikébe? Minden rendezőnek megvannak a titkai, így aztán én sem tudom, hogy minő véletlen folyományaként került egy napra Kolompár segédszínész és társulatának előadása a Charta rendezvényével, azonban olyan szerencsésen választották meg a maguk helyszínét, hogy idővel a két bemutató összefolyhatott. Kolompárék a „jó cigány” szerepét játszották, szinte maguk fölé emelkedve sikerült az országnak felmutatni, hogy ők milyen kulturáltak, milyen fegyelmezetten tudnak viselkedni egy jó rendező kezei alatt.
Szerepük egyben ellenpontot képezett a feketeruhás csikósok által betanított csürhe-csordával szemben: akiket állatidomárok irányítanak, persze hogy állat módjára viselkednek. Többségüket rég ketrecbe kellett volna zárni, de hát akkor hiányos lenne a szereposztás, s nem lenne olyan mély a katarzis. Így azonban szép előadás sikeredett, igaz, hogy a költségek valószínűleg több milliósak, de ki nézi a pénzt, amikor a Magyar Tragikomédia Napja méltó megünneplése a tét?
