Tegnap este végigkattintgatva a tv-csatornákon az Á la Carte című műsorra tévedtem, s én marha: ott maradtam. Éppen Vekerdy Tamás kapta meg a szót, és hát kíváncsi voltam, mit mond a válság kapcsán – merthogy ez volt a téma – Vekerdy úr, aki miniszteriális bizottságok örökös szakértő tagja, a modern pedagógia fölkent bajnoka, aki olyan neves szaklapokban is hirdeti az igét, mint pl. a Nők Lapja. Na, itt követtem el a hibát: azóta is lila köd gomolyog a fejemben, a tv-t kikapcsolva káromkodtam egy cifrát, de elaludni még sokáig nem tudtam.
A pszichológus úr (ez volt megnevezéseként kiírva) először is konstatálta, hogy az oktatással nagy bajok vannak. Nocsak, kérdezem magamban, tényleg? Aztán elmondta, hogy túl sok mindent akarunk megtanítani, pedig pl. a kiváló államférfiakat csak olyan kiváló iskolák képezhetik, ahol - és itt Konfuciusra hivatkozott – „csak táncot, zenét, éneket tanítanak”. Ez még el is ment, miért nem lehetne az a véleménye, hogy mondjuk a biológia, matematika fölösleges. Bár halkan megkérdezném: vajon ha megbetegszik, megelégszik- e azzal, hogy egy szép tánccal gyógyítják, vagy ha házat épít, egy furulyaművészre bízza- e magát?
Hanem amit ezután közzé tett, azt már nem lehet lenyelni. Hivatkozott valamilyen új kutatásra, miszerint nem igaz, hogy a pedagógusok anyagi megbecsültsége vagy az osztályok gyereklétszáma kihatással van az oktatás színvonalára, ez szerinte egy tévhit, sőt – mint mondta- 1989 óta egyenesen azt javasolta minden kormánynak, hogy a tanárok egyharmadát el kellene bocsátani! Ennek kapcsán emlékeit idézte, hogy ő annak idején 56 fős osztályban járt iskolába, s mégsem vették észre, hogy sokan vannak, amiből egyenesen következik, hogy nagyjából ekkora létszámú osztályokat tartana a pszichológus úr üdvösnek.
Hát nem. Nem és nem. Vekerdy úr hülyeségeket beszélt (szakértelmében rég nem hiszek), ráadásul ellentmondásba keveredett, amikor viszont azt követelte, hogy az elbocsátott tanárok bérét benn kell hagyni a rendszerben, s azt a bennmaradók bérének emelésére kell fordítani. Hát ugyan mi a fenének, drága tudós úr, ha – amint állította - az oktatás színvonalán ez cseppet sem javít! Akkor már lépjünk nagyot: vonjuk ki a bért is. Sőt, lépjünk még nagyobbat! Minden tanárt el kell bocsátani, ki kell használni a internetet, naponta 12 tanárt elég foglalkoztatni, mindenki beül egy kamera elé, s elsőtől 12. osztályig egy ember elmondja a napi tananyagot (természetesen: csakis zene, tánc, ének!), a gyerekek pedig hallgatják a számítógép előtt. Ez lenne csak a megtakarítás! Szövegéből és az adott témából ugyanis úgy tűnt, az ország pénzügyi válságáért a tanárok a hibásak: nem venném szívemre, ha miattam omlana össze a tőzsde!
Ezek után Vekerdy úr megsértett. Igen, személyesen engem. Azt mondta ugyanis, hogy mindezekkel (amiket ő javasolt) a kormányok is tisztában voltak/vannak, de nem mernek lépni, mert a tanárok a szavazójoggal rendelkezők 1,3-1,7 %-át adják, s hát ki merne kockáztatni ekkora szavazatvesztést. Ez kérem sértő: hát azt hiszi, hogy nem támogatnék egy olyan kormányt, amely ugyan nekem nem kedvez, de amelyről tudom, hogy intézkedései az ország javát szolgálják? Hát ennyire lenéz minket? Mit képzel magáról ez az alak?
Reggel egyik szünetben megyek be óra után a tanáriba. Nagy zsongás, hallom, hogy valakit piszkosul és egyöntetűen szidnak, bizisten azt hittem, hogy a miniszterelnök van terítéken, ami meglepett, mert róla közösségi szinten hallgatunk, legfeljebb barátok közt emlegetik a nevét. Nem, nem Gurcsányról volt szó. Vekerdyt szidták, de úgy, hogy azt hiszem, ha meghallotta volna, hogy gondolkodik róla a tanártársadalom, többet nem foglalkozna ügyeinkkel. Ezúton tolmácsolom tehát megvetésünket, és ígérem: többet soha nem nézem, s ha a nevével találkozom, elfordítom a fejem.
Még annyit tennék hozzá, hogy a jelenlévők közül senki nem kérte ki magának Vekerdy állításait, sűrűn bólogattak. Íme az illusztris névsor:
Balázsovits Lajos színművész
Vekerdy Tamás pszichológus
Benkó Sándor zenész
Kósa Erika üzletasszony
Csaba László közgazdász
Kozma Orsi énekesnő.
Nekik is gratulálok.
