Nincs értelmetlenebb dolog, mint amikor egy közéleti vitában az érvek fogytán a szembenállók elkezdik egymást kommunistázni vagy fasisztázni. Nem szeretnék ebbe a hibába esni, megpróbálok higgadt maradni.
„Évtizedeken keresztül hazug állítások sokasága fedte el ’56 igazi tartalmát, az elmúlt években pedig ( …) az egyre harsányabb és agresszívebb radikális szélső-jobboldaliak hazugságai telepszenek rá az ünnepre. (…) Ugyanakkor az is világos, hogy ez a „bátorság”, ami fűti a szélsőségeseket, a jobboldal jelentős részének cinkos hallgatásából is fakad. Abból, hogy mélyebb szolidaritást éreznek saját radikálisaikkal, mint demokratikus riválisaikkal.” E mondatok a miniszterelnök blogján olvashatók, az ünnep előestéjén: http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/blog/view/id_67954/full_1.
Szálazzuk szét ezeket az állításokat, s akkor talán rájövünk, mi nem igaz belőle, hol van itt a csúsztatás, s talán arra is, mi fűti – a saját hülyeségeiken kívül – a szélsőségeseket.
Igaz-e az első tétel? Igen. Aki felnőttként megélte a rendszerváltás előtti éveket, évtizedeket, tanúsíthatja a hazug állítások sokaságát. A miniszterelnök azonban nem fogalmaz pontosan. Mondatánál lényegesebb az, hogy az a rendszer nemcsak hazudott, hanem egyenesen erre, az ’56-os hazugságokra alapozta egész létét. Bár a Kádár-rendszer a 70-es, 80-as években tagadhatatlanul liberálisabbnak bizonyult a szomszédos diktatúrákhoz képest, ez a liberalizmus nagyon is viszonylagos volt ("Ha a seggünkbe nem csizmával rúgtak, / azt tiszteltük volt liberalizmusnak / ha virágnyelven küldtek el a francba / a Repression átment Toleranz-ba" – írta Petri Görgy), és semmiképpen nem terjedt ki 56 értékelésére. Mondhatnám, a forradalom ellenforradalomként való értékelése (vagy a cinkos-néma hallgatás) és a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság elfogadása előfeltétele volt a karriereknek, különösen humán területen. Na ezek után kérdezzünk rá: miként is kezdte karrierjét Gyurcsány Ferenc? Felső KISZ-vezetőként. Nagyjából egyidősek vagyunk, magam tapasztalataiból tudom, hogy a 80-as években már KISZ-tagnak lenni sem volt kényszer. Vezetőnek pedig pláne nem. Aki ezt vállalta, az bizony inkább nyíltan, mint rejtetten, de vállalta mindazokat az 56-ról szóló hazugságokat, amelyek a rendszer alapjait adták. Idézett mondata akkor lenne tisztességes, ha így szólna: „Éveken keresztül hazug állítások sokaságával fedtem el ’56 igazi tartalmát.” Egészen a rendszerváltásig, sőt tovább.
Most nézzük blogbejegyzésének további részeit. Rátelepszenek agresszív radikálisok az ünnepre? Igen, látszólag ebben is igaza van. Jelenlétük tagadhatatlan. Ebben az összefüggésben felidézi Göncz Árpád kifütyülését, azt a látszatot keltve, hogy az effajta szélsőségességnek nagy múltja van. Ez viszont már csúsztatás. Kétségtelen, hogy soha nem tudtuk / akartuk 56-ot együtt ünnepelni, mi, mindnyájan magyarok: bal-és jobboldaliak s egyebek. Az utcai randalírozással egybekötött ünnepek viszont 2006 ősze óta „terjedtek” csak el, s az ismert okok miatt ebben is elévülhetetlen szerepe van a miniszterelnöknek. Tisztességes jobboldali nem vállal szolidaritást senkivel, aki tör-zúz, Molotov-koktélozik stb. De nem könnyű szolidaritást vállalni azokkal sem, akik hirtelen döbbentek rá 56 valódi tartalmára, mert él bennünk a gyanú, hogy ez is puszta érdekből történik: akkor az biztosított karriert, most ez.
A jobboldal, illetve annak vezetője, Orbán Viktor pedig igenis tesz gesztusokat, hogy elkülönüljön a szélsőségesektől. A Fidesz ünnepi megemlékezését felvitték Budára, a Várba. A hely és az időpont maga is üzenet. Azt üzenik a szimpatizánsoknak: lehetőleg ne gyertek el (a meghívójukat nem kell komolyan venni, csak az illem kedvéért olvasható a honlapjukon), vidékről semmiképpen ne, elég, ha a budapestiek és az aktivisták itt lesznek (legfeljebb Philip kicsit felturbózza ezt is 50-70 ezer emberré). De üzennek a kormánynak is: nem kell félni, nem akarunk mi itten balhét (még bedőlne a forint ugyebár).
Kell ennél nagyobb szolidaritás?
