Most már alighanem hűtik a pezsgőt a Szemlőhegy utca 42-ben: Gyurcsány Ferenc megmenekült. Azt ígérte, lemond, ha a költségvetés nem megy át a parlamenten, az utóbbi napok fejleményei semmi kétséget nem hagynak, hogy a többség meglesz. Méghozzá nem egy-két fős többség: nem a karakán, mindig autonóm módon szavazó Lengyel Zoltán vagy a nagyon független Gyenesei fogja átsegíteni a javaslatot, s nem kell halaszthatatlan ügyre hivatkozva sem távolmaradásra bírni senkit. Kényelmes többség lesz, az SZDSZ és talán az MDF szavazataival, ez utóbbira már szükség sincs: http://index.hu/politika/belfold/szdsz1548/.
A létharc törvénye erősebbnek bizonyult az elveknél. Mert hát hiheti-e valaki, hogy csak azért, mert „az SZDSZ három fontos javaslatát is elfogadta a parlament … a költségvetési hiány idei csökkentését, a plafontörvényt, valamint a Stabilizációs és Adóreform Alap felállítását”, pusztán emiatt meg kell szavazniuk a költségvetést ( és vele együtt Gyurcsány további regnálását)?
Az MDF-re még nem mernék megesküdni, de miután a kormány magáévá tette az ország előtt álló problémák legfontosabbikára megoldást kínáló javaslatukat (a jövő évtől húszmillió forintos értékhatárig az örökség illetékmentes lesz), bizton számíthatnak néhány szavazatra tőlük is. Ha nem most (mert most talán nem is kell), akkor máskor, pl. akkor, ha legközelebb az SZDSZ visszatér a durcás kisgyerek szerephez.
Mindkét párt tévúton jár. Az SZDSZ éppen nemrég ünnepelte 20 éves születésnapját, nagyjából annyi visszhangja volt, mint az enyémnek lesz, ha 3 év múlva ötvenéves leszek. Kb. annyian is ünnepeltek, mint engem fognak, engem azonban – remélem- kevesebben utálnak.
A MDF a kilépések, kizárások pártja már jó ideje. Dávid Ibolyának megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy ez a valaha legnagyobb demokratikus párt ott tart, ahol. A napokban éppen a vasiak mondtak nemet politikájára (http://www.mno.hu/portal/598942?searchtext=MDF), kissé átírva Berzsenyi szavait elmondhatnák: „Bomlásnak indult hajdan erős magyar (demokrata fórum)”.
Mindketten az előrehozott választásoktól félnek, s azt hiszik, lehetnek még csodák, ha azt sikerül elkerülniük. Csodák nincsenek. Helyzetüket Churchill szavait parafrazálva úgy lehetne jellemezni: választhattak a szégyen és az összeomlás között, a szégyent választották, de az összeomlást sem fogják elkerülni. Igaz, addig is látszólag megvannak, ez is valami.
