Az MTI közleménye
(1981. december 14.)
[részlet]

A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére:

A Magyar Népköztársaság vezető testületei, a magyar dolgozók nagy figyelemmel és megértéssel fogadták a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának döntését, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának megalakulását és intézkedéseit, valamint Wojciech Jaruzelski kormányfő felhívását az ellenforradalmi törekvések meghiúsítására, a törvényes rend és nyugalom helyreállítására, a szocializmus vívmányainak védelmére. […]

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar nép bízik abban, hogy a lengyel kommunisták, az igazi lengyel hazafiak, a szocialista kibontakozásért cselekedni kész erők összefogásukkal eltorlaszolják az ellenforradalom útját, és biztosítják a lengyel társadalom problémáinak szocialista megoldását.http://www.natarch.hu/archivnet/rovat/forras.phtml?forras_kod=277.

„Walesát ünnepeltük Gdanskban. Huszonöt éve, 1983-ban kapta meg a Béke Nobel-díjat a lengyel rendszerváltás legendás alakja, a milliósra növekedett Szolidaritás vezetője, a hajógyár egykori villanyszerelője. Annak idején felesége ment el Stockholmba a díjátadó ünnepségre, mivel ő – ma is úgy tűnik, nem alaptalanul – attól tartott, ha kimegy, nem engednék vissza. Jót beszélgettünk Walesával. Lassan két évtizedes tapasztalattal a hátunk mögött – mármint ami a független, demokratikus Lengyelországot és Magyarországot illeti – sokkal árnyaltabban látjuk a dolgokat. S miközben kétfelől érkeztünk a demokratikus Közép-Európába, más-más személyes múlttal lettünk politikusok, érdeklődve és tisztelettel tudtunk egymás felé fordulni” http://www.kapcsolat.hu/blog/71318.

A miniszterelnökkel egyidősök vagyunk, ugyanabban az évben születtem, mint ő, ugyanazt a történelmet éltük meg, természetesen másképpen. Nincs jogom számon kérni rajta, mit gondolt 19 évesen a Szolidaritás megalakulásáról, egy alig felnőttnek lehetnek kialakulatlan nézetei, amelyeket utólag megtagad, vagy árnyaltabban lát. A miniszterelnök 20 éves volt, amikor az első nem kommunista szakszervezet letörésére bevezették a szükségállapotot, ekkor már élénken foglalkoztathatta a politika, hiszen ugyanebben az évben a főiskolai KISZ-bizottság tagja lett, s politikai pályája ettől kezdve meredeken ívelt – a kommunista mozgalomban.

Nem kommunistázom. Ez éppoly értelmetlen ma már, mint az alaptalan fasisztázás. De a múltfestést is rühellem. Lehetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc ne látta volna, akár 20 évesen is, milyen aljas módszerekkel igyekeztek a honi kommunista párt-és szakszervezeti vezetők lejáratni a Szolidaritást, hogyan hitették el milliókkal, hogy nálunk azért vannak problémák, mert a lengyelek nem dolgoznak, a szemetek, s az ország (nagy része) milyen örömmel szopta be a felkínált cumit. Lehetetlen, hogy ne érzékelte volna a szükségállapot brutalitásait, a tömegbe lövetéseket, a tömeges internálásokat (köztük Walesáét). Mindezeket tudta, de vagy hitt a sajátos interpretációkban, vagy hallgatott, és maradt a kommunista mozgalom keretein belül.

De még ezt sem vetem szemére. Én is gyáva voltam. A szükségállapot bevezetésekor két másik, szintén húszéves évfolyamtársammal megfogalmaztunk ugyan egy tiltakozó röplapot, de annyi bátorság egyikünkben sem volt, hogy ezt valahogyan sokszorosítsuk és szétszórjuk az egyetemen, ahogy eredetileg tervezetük. Bennem is hiányzott ehhez az elszántság, féltem.

De kezdettől fogva tudtam, hogy az igazság kinek az oldalán áll.

Ez sem nagy dolog persze. De következtetéseket le lehetett vonni belőle. Pl. azt, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad még csak azt a látszatot sem kelteni, hogy bármiben is közösséget vállalok a „kommunistákkal”. Az azonosulás ugyanis akkor már nem volt kötelező. Elég volt csendben maradni. Párt és KISZ-karriert különösen nem vártak már el.

Nem vagyok én a magam teljesítményére büszke, annyit azonban elvárnék, hogy ne az ünnepelje Walesát, aki így vagy úgy, de határozottan mást képviselt mindaddig, míg lehetett. Vagy ha már állami vezetőként részt kellett vennie a gdanski eseményen, legalább ne tegyen úgy, mintha egyforma érdemeik lennének a rendszerváltásban. Mert ez hazugság, akárhogyan nézzük.

A napokban láttam azt a minden elemében szánalmas jelenetet, ami a miniszterelnök blogkönyvének bemutatóját kísérte. A tiltakozóknak odaszólt egy idős hölgy, Gyurcsány Ferenc nagy rajongója, hogy vegyék tudomásul, én kommunista vagyok a mai napig.

Hogyan lehet egyszerre közösséget vállalni Walesával és a magát büszkén kommunistának valló idős hölggyel, miniszterelnök úr?