„Fáj az istent roncsokban látni” – hosszú ideje már ez az érzés kerülget, amikor az MDF soros ügyeiről hallok. A párt mai vezetői persze nem istenek, legfeljebb napkeltés bölcsek, akikért nem kár: nincs az a politikai csapás, amit többé-kevésbé meg ne érdemelnének.
A pártért azonban kár. Aki az én szellemi fejlődésemben számított, az nagyrészt e párt körül mozgott a rendszerváltás körüli években: Csengey Dénestől Elek Istvánon át Csoóri Sándorig. Nyilván sokan csatlakoztak hozzájuk kalandorok, ügynökök, karrierlovagok, hamis próféták is, de ennyi jó szándékot a legfelső szinttől a postaládákra matricát ragasztó önkéntesig én azidőtájt sehol, egyetlen más pártnál sem láttam. Éppen ez a tisztesség volt az, ami feledtette később egyes kormányzati baklövéseiket 90 és 94 között, mert nem érdekelt különösebben az a vád, hogy hiányzik belőlük a szakértelem: a szakértelem ugyanis elsajátítható, a tisztesség, a tartás azonban nem.
Ma ez a párt már romokban hever. Lehet ábrándozni persze 10 %-os majdani választási sikerről, az utóbbi eredményeik inkább azt mutatják, már az is nagy győzelemnek számít, ha a parlamenti küszöböt átlépik. S most itt van az újabb pofon, amibe beleszaladtak: a IX. kerületi januári időközi országgyűlési választásokra jelöltjüknek elsőre nem sikerült a 750 kopogtatócédulát összegyűjtenie, majd kiderült, lehetséges, hogy a két részletben leadott 1015 ajánlószelvényéből 669 hamisítvány: http://index.hu/politika/belfold/kilenckerdm0/.
Ennél is szánalmasabb Herényi Károly frakcióvezető, aki közleményben jelentette be, hogy a Magyar Demokrata Fórum feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, "mivel az MDF által gyűjtött ajánlószelvények egy részének hitelességét megkérdőjelezték". Jelezném neki, a tettes nem ismeretlen: a 12. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság jelenlévő hét tagja egyhangúlag fogadta el a Jobbik jelöltjének kifogásait: http://www.ferencvaros.hu/idokozi_2009/hatarozatok/26_2008.doc. Ez mégiscsak azt mutatja, nem puszta vádaskodásról van szó csupán, amelynek semmi alapja nincs.
Valamikor hittem bennük, s most egyszerre érzek csalódást és elégtételt, mint aki rajtakapta valamilyen pitiáner bűnön az istenét, s maga sem tudja: a kiábrándulás miatti fájdalom nagyobb-e benne, vagy az afölötti öröm, hogy az bizony soha nem is volt isten, csak ember, tehát gyarló.