Ritkán fordul elő, hogy kiállok egy rendőr mellett, mégis, ami Pásztor Alberttel történik, amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Nyilatkozata, más beosztásba helyezése már közismert, a heves reakciók is, ezzel nem kívánok foglalkozni. Viszont parafrazálnám a miniszterelnök egy korábbi mondatát („ha cigányokat támadnak, akkor cigány vagyok, ha zsidót, akkor zsidó”): ha Pásztor Albert rasszista, akkor én is az vagyok! Meg azok vagyunk mi itt több millióan, szinte biztosan az ország nagyobb része, bal-és jobboldaliak, Káli Sándorostul, cigányvajdástul.
Van ugyanis egy közös érzetünk, hiába akarnak bennünket megnevelni, hogy ez így nem komilfó, hogy ezt így Európában nem, ez nem polkorrekt, ez sértő: ez az érzet az, hogy elegünk van! Elegünk van a jogvédőkből, a kioktatókból, azokból a százszor megbukott miniszterekből, akik a tisztesség mindenféle határát átlépték már, de most számonkérnek, büntetnek, elegünk van Kaltenbach úrból, Gusztos úrból, Draskovicsból, minden rendű és rangú nyilatkozóból, aki rasszistának tartja a rendőrkapitányt!
Sőt, tovább megyek! Nem pusztán elegünk van: kifejezetten azt gondolom, jogunk van tudni mindenről, ami ebben az országban, a mi országunkban történik! Jogunk van tudni a bűnelkövetők etnikumát, akkor is, ha magyar, akkor is, ha cigány. Nem csak ilyenkor, amikor véletlenül fölfeslik a takarószövet és – szöveg, hanem mindig. Jogunk van pontos képet alkotni környezetünkről: kik fenyegethetnek bennünket, gyermekeinket, nagyszüleinket stb. És most vegyenek be egy nyugtatót a rasszizmust szimatolók: még ahhoz is jogunk van, hogy pontosan tudjuk, a megszületett gyermekek közül mennyi a cigányok aránya, tudnunk kell, hogy milyen jövőt hagyunk unokáinkra, milyen problémahalmazt! Nem szeretném ugyanis, ha 2-300 év múlva azt tanítanák valamely leszármazottamnak a mai Magyarország bármely tájáról, amit most én Erdélyről: Trianon szentesítette azt a veszteséget, ami etnikailag előtte már évszázadokkal bekövetkezett.
Egyáltalán nem érdekel, hogy valaki szerint ez diszkrimináció: aki ezt mondja, semmivel nem különb állampolgára az országnak, mint én, márpedig szerintem és nagyon sokak szerint mindehhez jogunk van!
Mondhatnám: mi vagyunk a nép, mi uralkodunk (egyelőre önmagunkon), minden politikusnak fő feladata a mi szolgálatunk, ha nem tetszik, ahogyan viselkedünk, gondolkodunk, akkor lemondhatnak. Vagy ugyancsak a miniszterelnök szavait idézve: el lehet innen menni. Draskovicsnak is, Gusztosnak is, Kaltenbachnak is, más, hozzájuk hasonlónak is: én nem sírnék utánuk.