Egy multit nálunk, a vadkapitalizmus világában illik utálni.
Sokakban már a szó hallatán is előtolul a karvalyorrú, pénzeszsákon ülő tőkés képe, amint reggelire úgy roppant ketté fogaival három derék magyart, mint Polüphémosz Odüsszeusz társait. Én most egy ellenpéldát szeretnék felmutatni, jól tudva, hogy a példa ereje korlátozott.
Hétvége, farsang a helyi zeneiskolában. Színvonalas rendezés, ízlésesen megterített asztalok, kulturált környezet, maguk a tanárok is föllépnek egy élvezetes műsorszámmal, néptánc, melyhez a népi hangszeren tanuló diákok adják a talpalávalót, rengeteg gyerek, ötletes jelmezek, tombola, tánc – ahogyan az illik.
Aztán a meglepetés. Minden beöltözött gyerek (nagyon sokan voltak) jutalmat kap. Kinder csokoládét és Ferrero Rochét. Mi van itt – kérdezzük -, a zeneiskola megütötte a főnyereményt, vagy valamilyen uniós forráshoz jutott? Eddig még csak azt hallottuk, hogy ők is szenvednek a megszorításoktól, mint mindenki más ebben az országban. Megkérdezzük a gyerekek tanárát, aki örömmel újságolja, hogy az igazgatónő írt a cégnek, hogy támogassák a farsangot. Hogy hányan válaszolnának vissza egyáltalán, azt nem tudom megbecsülni, azt viszont sejtem – bár biztos nem vagyok benne -, hogy nem sok cég szállna be a költségekbe, tekintettel az ínséges időkre.
Európa egyik legnagyobb csokoládégyára nemhogy válaszolt, de rengeteg ajándékot küldött termékeikből. „Egy raklappal” – hogy idézzem a megkérdezettet, ami így szó szerint nyilván nem igaz, de látva a kiosztott ajándékok mennyiségét nem is áll olyan távol a valóságtól.
Na, most persze tudom én, hogy mindez reklámnak sem utolsó, s összességében talán még ebből is nyeresége lesz a cégnek hosszabb távon. Mégis. Mégis azt kell mondanom: köszönet érte. Lehet, hogy a gyerekek hamar elfelejtik az egészet. Nekik nem fontos, hogy kiktől és milyen módon kapták végső soron az ajándékokat. Nekünk, szülőknek azonban hosszabb az emlékezetünk. Isten tartsa meg jó szokásukat!
(Azért nem kell őket hasonló kérelemmel elárasztani!)
