Az ember már-már azt hihette az utóbbi hetek miskolci és veszprémi eseményei után, hogy végre a közéletből ki fog szorulni azok véleménye, akik a cigány–magyar együttélést problémáit kizárólag az utóbbiak felelősségeként értelmezik. Ez persze naiv optimizmus volt. Történhet itt bármi, mindig lesznek, akik a kétségtelenül meglévő bajokat csak úgy tudják láttatni, mintha csak a nem romáknak lenne itt tennivalója, mintha csak a romák lennének veszélyben, csak nekik kellene félniük.
Most éppen magukat értelmiséginek mondó köz-és magánemberek csoportja kavarja a szart, mint Piszkos Fred a „málnaszőrt”. Levelet fogalmaztak Sólyom Lászlónak, hogy szólaljon már meg, mert az „elszabadult indulatok veszélyeztetik az amúgy is sok nehézséggel terhelt együttélést Magyarország nem roma és roma népessége között”. Kérik, hogy „tegye nyilvánvalóvá, hogy aki a romák ellen fordul, az egyszersmind a magyar nemzet ellen fordul.” A megszólalásra legalkalmasabbnak március 15-ét találnák a levél megfogalmazói, mely ünnep új tartalommal töltődhetne fel, újra kifejezhetné a „haladó” nemzeti eszmék melletti hitet (már a "haladó" kifejezés is sokatmondó).
A helyzetértékelésük siralmasan, siralmasan egyoldalú. Szerintük a romákat a többségi társadalom fosztotta meg a legális megélhetés lehetőségétől, folyamatosan szorítja ki őket az oktatásból, a szociális ellátásból, a legális munkaerő-piacról, ma már ott tartunk, hogy a romák a társadalmi erőszak prédái lehetnek.
Az aláírók többsége a maga módján „tudós” ember. Néhányukat leszámítva (mint pl. a közéleti kérdésekben magát teljesen lejárató Vágó István) nem feltételezek róluk rossz szándékot. Helyzetértékelésük viszont oly mértékig különbözik az enyémtől, hogy azt kell hinnem, nem ugyanabban valóságban élünk. Ezt nem humornak szánom, hanem komolyan gondolom. A valóságot mindannyian másként érzékeljük, ezért bizonyos mértékig természetes az arról alkotott kép különbözősége is. De eddig azt hittem, a tények apró elefántjait lehetetlen másként érzékelni. Ha pl. ez a bizonyos állat egyformán rátapos két emberre, lehetetlen, hogy az egyik úgy értékelje, hogy ő tiporta össze az elefántot.
Tévedtem. Lehetséges.
Lehetséges, hogy egyesek szerint annak kell félnie, aki kezében késsel (karddal) közlekedik; azok vannak kiszorítva a szociális ellátásból, akik havonta nagy csapatban gyülekeznek a segélyosztásra várva; a többségi társadalom teszi lehetetlenné iskoláztatását azoknak, akiknek szülei nem hajlandók még annyi fáradságra sem, hogy reggelente őket útnak indítsák.
Hogy melyikünknek van igaza, ettől kezdve nem ténykérdés. Március 15-én az azonban kiderül, hogy Sólyom László melyikünk valóságának részeként értelmezi magát.
