Nem tudom, hogy az évi 78 milliót kereső Heinczinger István szokott-e utazni a Füzesabony-Debrecen vonalon, gyanítom, hogy nem, különben már rég felkötötte volna magát, de legalábbis nemigen lenne képe fölvenni ekkora fizetést, ilyen szintű szolgáltatás után.
Az út kb. 100 km, ezt a távot 2 óra tíz perc alatt futja be a vasparipa, ami önmagában még nem is lenne bosszantó, hiszen ki ne szeretné a múzeumi darabokat élőben kipróbálni? Ám ami az egyéb körülményeket illeti, főleg a tisztaságot, az viszont megbocsáthatatlan.
Évente háromszor vagyok kénytelen megtenni az utat, előre felkészülök, használt ruhákat veszek, amelyekért nem kár, de tegnap ünnepségre voltam hivatalos, muszáj volt öltönyben mennem – a többit nem részletezem, mivel nem erről akarok írni: a poszt a törvénytisztelő kalauzról szól.
Füzesabony után pár perc múlva belépett hozzánk a kalauz, egy fiatalember. Már megjelenésekor látszott rajta, hogy feszült. Bekurjantott egy jónapotot, majd módszeresen hozzálátott a jegykezeléshez, a különféle kedvezményre jogosító papírok tüzetes átvizsgáláshoz. Két sorral előttünk (a fiammal utaztam - két öltöny, hajaj) egy idős bácsi ült. A kalujzi (lófarkas hajával egészen lányos kinézetű volt) kéri tőle a jegyet, a bácsi mondja, hogy neki már nem kell, mert 65 éves, s mutatja az igazolványát. A szerelvény ura kézbe veszi a dokumentet, majd öröm tölti el az addig meglehetősen ideges vonásait, azonnal lecsap, hogy ez így nem érvényes, mert a bácsi augusztus 24-én lesz csak 65 éves, jelenleg tehát még nem érte el az ingyenes utazási lehetőség határát, vagyis csalt, mi más következhetne, mint a büntetés. A bácsi szégyenkezve magyarázkodik, hogy ő azt hitte, hogy mivel már 65. éves, ezért már jár, továbbá hivatkozik valamilyen értesítésre, amit kapott, hogy neki járni fog, mindhiába: nincs kegyelem. A törvény az törvény: kalauzunk büntet, valami 2400 forintot vasal be az öregen, a Füzesabony-Tiszafüred távolságra, ami 30 km (tehát kb. 40 perc a MÁV-val).
A kalauznak igaza volt, a bácsi tévedett, büntetése így nyilván törvényes. Nekem rokonszenvesebb lett volna némi nagyvonalúság, pl. megelégedtem volna a tényleges díj kifizettetésével, ha már…, a rárakott 2000 forintos tételt nem éreztem a helyzethez illőnek.
Utólag fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon derék, törvénytisztelő kalauzunk akkor is ilyen rettenthetetlenül lépett volna–e fel, ha nem egy 65 éves öreggel van dolga, hanem pl. egy kigyúrt, agyontetovált kopasszal? Mást is el tudnék képzelni a megidézett kopasz szerepében, de nem szeretném a rasszizmus vádját magamra vonni, ezért ezt nem teszem. A rettenthetetlenségre vonatkozó kérdés azonban továbbra is áll, mint vonatunk Ohat -Pusztakócson.
