Először arra gondoltam, jól kidühöngöm magam a „holokauszt áldozatai vagy azok örökösei” újabb beadványa miatt, hogy újabb kártérítési pert indítottak, most éppen a bankok ellen: mondok pár keresetlen mondatot, melyben Jahvét hozom néminemű nemi összefüggésbe az áldozatokkal éppúgy, mint az örökösökkel; szemezgetek a zsidó bűnökből, melyet nem a zsidók, de zsidók követtek el a nemzettel szemben Kunfitól és Kun Bélától Rákosin át napjaink néhány prominens alakjáig; aztán meggondoltam magam.
Nézem a hírt több helyen, s csak ott, csak a „kurucoknál”, egyedül a meglátogatott portálok közül, mit találok? A keresetlevelet. Tökéletes minőségben, nem szkennelve, nem másolva: mintha az eredeti lenne.
Na most persze előfordulhat, hogy nagyon járatlan vagyok az amerikai és egyéb bíróságok működésében. Előfordulhat, hogy mi sem könnyebb, mint ilyen iratokat megszerezni, és azokat egyszerűen le lehet tölteni a bíróságok honlapjáról. Lehet az is, hogy a többi hírportálnak is megvan a keresetlevél, csak nem közlik. Bennem mégis fölmerül a kérdés: hogyan értesülhetünk ilyen iratok létezéséről? A „túlélők és örököseik” elküldik a beadványt Magyarországra? Értesítik a hírportálokat, hogy hahó, figyeljetek, jön az újabb „dokument”, menetrendszerűen, mint a MÁV? Értesítik a kurucokat is? Éppen őket is? Megadják nekik az elérhetőséget? Nekik is? Ennek féktelenül gyalázkodó, szélsőséges, uszító – és vessetek meg, mert ingoványos a talaj, de kimondom -, ennek a magyarság szellemétől merőben idegen honlapnak is?
És akkor jöjjön a még ingoványosabb konklúzió: nem fordulhat esetleg elő, hogy a keresetlevél és nevezett honlap végső soron egy tőről fakad?