Egy korábbi posztomban megígértem, hogy kéretlenül ugyan, de elkészítek Kolompár Orbán számára egy beszédjavaslatot a szeptemberi cigánytüntetésre. Íme:
Lasho dyes te del o Del! Jó napot adjon az Isten!
Ha egy házat építünk, és kilopjuk az alapból a cementet meg a vashuzalokat, az a ház, mint tudjátok, igen hamar össze fog omlani.
Örülök, hogy ilyen sokan megtiszteltetek jelenlétetekkel, ezt viszonozom azzal, hogy egy vallomást kell tennem: felhívásom olyan alapokra épült, mint az előbb említett ház: lényeges dolgok kimaradtak belőle.
Előre szólok, hogy amit hallani fogtok tőlem, nem lesz kedvetekre való, úgyhogy megkérek mindenkit, a botokat, szamurájkardot akkor se vegyétek elő, ha legszívesebben levágnátok a káromat.
Polgárháború vagy együttélés – e kettő között kell választanunk nekünk magyaroknak és cigányoknak. Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, a háború elkerülhetetlen, s azon legtöbbet mi veszthetünk: karókkal nem lehet küzdeni a géppisztolyokkal szemben. Most elmondom, mit kellene tennünk az együttélés érdekében.
Tévednek azok a magyarok, akik kevesebb pénzből akarják megoldani problémáinkat. Sokkal több pénzre van szükség: nem az autópályákba kellene beruházni, hanem az emberi erőforrásba, azokba a százezrekbe, akik jelenleg a teljes kilátástalanságban élnek. Követelni fogom, kikényszerítem, hogy elsőként nálunk váljon valóra az, hogy mindenki kap még egy esélyt.
De ti is tévedtek, ha azt hiszitek, hogy még több segély lesz. Sőt, éppen arra teszek javaslatot, hogy ezentúl senki ne kaphasson semmiféle lóvét valamiféle teljesítmény nélkül. Aki ugyanis a feltételek nélküli segélyezés híve, az valójában az örökös alávetettségeteket akarja. Márpedig én ezt nem akarom, fel akarlak benneteket emelni, tudom, hogy különbek vagytok annál, mintsem hogy állandó rászorultságban éljetek.
A magyarokról most nem beszélek, az maradjon az ő politikusaik dolga. Hozzátok szólok, mert elsősorban rajtatok múlik, készek lesztek-e a változásra. Legelső követelmény annak tudomásulvétele, hogy ez itt még Magyarország, mi ennek az államnak vagyunk kisebbségi polgárai, tehát a többség normáit, törvényeit szigorúan be kell tartanunk. Javasolni fogom, hogy aki ezek után valamilyen börtönnel büntetendő cselekményt követ el, az a továbbiakban ne kaphasson semmiféle támogatást. Köztudott, hogy az ország lakosságának egyre nagyobb része cigány származású, szeretjük a gyerekeket. De őket szeretjük- e valójában, vagy csak az értük járó pénzt? Új mozgalmat hirdetek, ennek jelszava: Nem a gyerekekből, hanem a gyerekekért! Elvárom mindenkitől, hogy iskolába járassa gyermekét, hogy a minimális szükségleteiről gondoskodjon: követelje meg a tisztálkodásukat, tanulásukat, s azt is megmondom nektek: ha valakiről meghallom, hogy egy tanárra kezet emel, magam fogom azt a kezet letörni!
Megvédelek benneteket, ha bárki pusztán cigányságotok miatt akár szóban, akár máshogy megtámadna, hátrányosan megkülönböztetne. De mentség sem lehet senki számára, hogy cigány. Ha bárki bűncselekményt akar magyarázni azzal, hogy nekünk mások a szokásaink, hagyományaink, hogy nálunk él az önbíráskodás, a bosszú, annak ajánlom, hogy gondolkozzon el: mi lenne, ha a magyarok is a hagyományra hivatkozva bevezetnék a kéz- és orrlevágást, a szemkitolást. Szeretnétek? Hányan látnának ma akkor engem, hányan markolászhatnák a karókat közületek?
A Gárda miatt gyűltünk ma ilyen szépen össze. Jegyezzétek meg: ok nélkül semmi sincsen. Ha van Gárda, azért mi is felelősek vagyunk! Tiltakozom, ha bárkit csak azért, mert cigány, megfélemlítenek, ebben az esetben elvárom a rendőrségtől, hogy a törvény szigorával sújtson le . De ha megtudom, hogy van olyan falu, ahol miattatok nem lehet élni, akkor magam fogom odavezényelni őket, de nem ám díszszemlére!
Most menjetek haza, mondjátok el, mit hallottatok, a részleteket mindenkivel meg fogjuk ismertetni. Nem hangoskodunk, nem káromkodunk, főleg nem bántunk senkit, mutassuk meg, hogy mi is tudunk ember módra viselkedni. Otthon elkerülitek a kocsmát, készítsétek össze a gyermekeitek holmiját a holnapi iskolába menetelhez.
