Úgy tűnik, az egri kórházvédők és a HospInvest közti küzdelem az utóbbiak csatanyerésével egyelőre lezárult. Az egész folyamat a magyar „privatizáció” állatorvosi lova lehetne, annyi volt benne a mutyizás, a homály, a csúsztatás, mellébeszélés, ellentmondás és nem mellékesen a politikai szál. Megvették / nem vették meg a volt Fidesz-képviselőt, akinek segítségével megválasztották az MSZP-s Sós Tamást, s akinek szavazatával így el lehetett adni a kórház működtetési jogát; helyes / nem helyes, hogy a megye összes állami kórháza egy kézbe kerül; van / nincs egyenes kapcsolat aközött, hogy e települések mind MSZP-s irányításúak; tisztességes / nem tisztességes eszközöket is bevetett-e a HI, hogy dolgozókat toborozzon; miért kapott rendre határidő hosszabbítást a HI; miért került el a helyileg illetékes ÁNTSZ-től a veszprémihez az engedélyeztetés; van / nincs tartozása a HI-nek; rajta van / nincs rajta a HI az APEH adóslistáján; van / nincs elegendő orvosuk a működtetéshez – csupa olyan kérdés, amiből szerintem normális körülmények között egy is elegendő lenne a folyamat abszolút korrektségének megkérdőjelezéséhez.
Mindezek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az igazság a kórházvédők oldalán áll. Ez akkor is így van, ha követtek el hibákat, ha némelyek esetleg kiváltságaikat (is) féltették.
Patetikusan szólva: a nemzet igazi ügyét ezekben a hónapokban ők képviselték. Ki lehet ezért őket és a minősítésért engem is nevetni: szarok rá. Mint ahogy arra a Mikolára is, aki „nem hallott az egri kórházvédők küzdelméről”.
És nem felejtek. Emlékezni fogok, hogy kik voltak az egyik s kik a másik oldalon. Emlékezni fogok a munkanélkülivé tett százakra, s arra is, kik tették azzá őket. Éppen ezért a magam nevében köszönetet mondok mindazoknak, akik minden fenyegetéssel dacolva kiálltak a kórház állami kézben való maradásáért.
Lehet röhögni.