Hetek óta foglalkoztat egy téma. Cipelem magammal, mint egy ormótlan, megpakolt zsákot, amit nem tudok megfogni rendesen, de érzem, hogy el kell vinnem valahová, noha alig bírok vele. Most sem azt jelzem, hogy már biztosan tartom, inkább segítségre várok.
Néhány hete az osztályomnak éppen a bolsevik hatalomátvételt s azt követő évek történetét tanítottam, az óra a NEP- témájával ért véget. Valami olyasmit mondtam, hogy önmagában a NEP intézkedései bizonyítják a kommunista ideológia életképtelenségét, mert ahhoz, hogy a bolsevikok valamelyest stabilizálni tudják a gazdaságot s hatalmukat, vissza kellett hozniuk az általuk lenézett, alacsonyabb rendűnek tartott piacgazdaság néhány elemét. Idáig minden rendben is volt. Ekkor egyik gyerekem – egyébként nagyon okos fiú – megkérdezi tőlem: Tanár úr, akkor ez azt is jelenti, hogy a kapitalizmus mindent egybevetve igazságosabb rendszer, mint a kommunizmus? A fiú talán bele sem gondolt kérdése mélységébe, én viszont mint akit áramütés ért, úgy viselkedtem. Egy pillanatra megdermedtem, de nem lévén sok időm se a gondolkodásra, se a részletező válaszra, azt válaszoltam: én csak annyit mondtam, hogy a kapitalizmus jóval hatékonyabb gazdasági szempontból, mint a bolsevik kommunizmus, egyébként pedig ahhoz a rendszerhez képest, ami 1917 után Oroszországban kiépült, természetesen igazságosabb is. Ezzel a kérdés „megválaszolásra került”, G. elfogadta a választ, engem viszont azóta sem hagy nyugodni a téma.
Próbálom összerakni a részletesebb válaszelemeket, mit mondjak, nem megy könnyen.
Az alapválaszomat most is tartom: az egyéni kezdeményezés és érdekeltség, a magántulajdon nélküli gazdaság már rövidtávon is életképtelen. Nem tartom viszont megnyugtatónak a hasonlítást, nem mindegy ugyanis, hogy mit mivel vetünk össze: a megvalósult szocializmusoknak minden formája torz volt, de nem egyformán. Ezt, aki élt a 70-es, 80-as évek Magyarországán, és el-ellátogatott a többi ún. szocialista országba, saját bőrén tapasztalhatta. Az is kétségtelen, hogy ha csak magunkat nézzük, és összehasonlítjuk, nyílt-e vagy zárult pl. Ausztriához képest a köztünk lévő „olló” 1945 után, akkor egyértelmű a válasz: továbbnyílt, vagyis elmaradottságunk növekedett, ergo: a szocializmus még a mi „liberálisabbnak” nevezett változatunkban is lemaradáshoz vezetett. (A liberálisabb szót Petri értelmezésében használom: „Ha seggünkbe nem csizmával rúgtak, azt tiszteltük volt liberalizmusnak/Ha virágnyelven küldtek el a francba:/ a Repression átment Toleranz-ba.)
A szabadságjogok ügyében még egyértelműbb a helyzet: az el – és lemaradás sokaknak volt mindennapos élménye. Nekem is.
Mindezek tudatában föl lehet-e tenni egyáltalán a kérdést: igazságos-e a kapitalizmus, a piacgazdaság, kialakítható-e nálunk valaha olyan változata, amelyet az ország túlnyomó többsége jobbnak, emberibbnek tart, mint a kádári szocializmust? Mert lesajnálhatjuk a közembert, véleményüket negligálhatjuk azzal, hogy „ez Kádár népe”, de az a gyanúm, több millióan vannak, még mindig, 20 évvel a rendszerváltás után is, akik azt a rendszert igazságosabbnak tartották. És itt talán nem is az egyenlőség eszméjéről van szó, mert az nyilvánvalóan tarthatatlan: a természetben semmi sem egyenlő, hogyan kérhetném számon és kin, hogy vannak nálam ügyesebb, jobb tanárok, bloggerek? De arról már talán lehet szó, hogy nyújt-e akkora tömegeknek esélyt a mi piacgazdaságunk, mint a kádári időszak? (Bár nem mellékes, de az egyszerűség kedvéért iktassuk ki, hogy az esélyeket jelentős részben külső hitel finanszírozta, különben is megkérdezhetnénk: ma nem éppúgy, sőt inkább?) Miért érzik úgy millióan (nincsenek persze mért adataim, de csaknem biztos vagyok benne, hogy így van), hogy „anyám, én nem ilyen lovat akartam”? Miért van az, hogy ha csak a szocializmussal nagy lázadásokat nézem, az 56-os magyar, a 68-as csehszlovák, a 80-as lengyel eseményeket, tagadhatatlan, hogy mindenütt utálták a fennálló rendszereket és nagyobb szabadságot akartak, de alig találkozhatunk a kapitalizmus visszaállításának követelésével? Vajon elfogadta-e az ország nagy tömegeiben a „megvalósult” piacgazdaságot, vagy csak tudomásul vette, és egyelőre tűri?
Egyáltalán, fölvethető-e az igazságosság bármely társadalmi-gazdasági rendszer megítélésekor? Vagy elégedjünk meg azzal, hogy a kapitalizmus sem optimális, de nála jobbat még nem találtak fel ?
