A miniszterelnök meggondolatlan kapkodása egy olyan futballistának a képét idézi meg, akinek csapata a 85. percben is jelentős hátrányban van, a vereség biztos, a szurkolók hörögnek, ő pedig kétségbeesetten próbál labdába rúgni, míg végül nagy igyekezetében öngólt lő.
Ezt éri el Gyurcsány Ferenc is azzal, hogy bojkottot hirdetett a Magyar Hírlap ellen Bayer Zsolt írása miatt, a publicistát pedig jogi-etikai eljárás elé akarja állítani.
Nem veszi észre, hogy valójában már lejárt az ideje, lassan a bíró lefújja a meccset. Nem érzékeli, hogy az a néhány száz ember, aki rajongójaként még megjelenik a blogján, csaknem kimeríti a vele egyetértők halmazát. Nem látja, hogy személyisége, kormányzati „teljesítménye” oly mértékű ellenszenvet keltett már a társadalom egyre szélesebb körében, hogy kapkodásán a közönség legjobb esetben is csak nevet kínjában, de egyre többen átkozódnak, és cserét követelnek, még akkor is, ha a mérkőzésből egyébként sincs sok hátra.
A Magyar Hírlap cikkétől, annak hangnemétől, tartalmától teljesen elvonatkoztatva az fog történni, hogy ezek után olyanok is meg fogják venni a lapot, akik eddig tartózkodtak tőle, pusztán amiatt, mert a gyűlölt miniszterelnök bojkottálja. Azok is Bayer mellé fognak állni, akik egyébként viszolyognak a publicista néhány kitételétől. Az állami vállalatok, intézmények eddig sem hiszem, hogy tömeges előfizetői lettek volna a Hírlapnak, elég nekik a Népszabadság. Nagy veszteség emiatt nem fogja érni Széles Gábort, legfeljebb néhány millióval kevesebb hirdetési pénz jut el hozzájuk, de a lap példányszáma garantáltan növekedni fog.
Az már csak érdekes, de nagyon jellemző színfoltja az esetnek, hogy van-e joga a miniszterelnöknek egy ilyen bojkott felhívására? Nem vagyok jogász, de gyanús az eset.
Vajon ilyenkor nem gondolkodik el, hogy hányan szeretnék már őt bojkottálva látni?
Én mindenesetre közéjük tartozom. Holnap megveszem a Hírlapot.
