Bár a kormánypártok előre beharangozták, hogy a választási vereségüknek nem lesz semmiféle következménye, hetedike után csupán nyolcadika fog eljönni, jól látható, hogy ez a másnap igazi másnaposságot okozott körükben: azóta is kótyagosak.
Az MSZP-t nem fenyegeti a megszűnés lehetősége, nem tudnak olyan rosszul kormányozni, hogy ne lenne 10-20 % közötti szavazó, aki továbbra is bízik bennük: érdekből, rosszul értelmezett baloldaliságból, javíthatatlan optimizmusból, a patás ördögtől való félelemből – szinte mindegy.
Az SZDSZ azonban igazi kutyaszorítóba került. Cserélhetnek itt már akármit (logót, pártnevet), kereshetnek olyan új arcokat, mint a makulátlan Kunczián Gábor: amíg a valódi problémájukkal nem mernek szembenézni, addig esélyük sincs a megújulásra. Reménytelen helyzetüket súlyosbítja, hogy egyébként akkor sem biztos, hogy nyílna számukra tér, ha valamilyen csoda folytán a legfontosabb kérdésben egyértelműen szembefordulnának korábbi álláspontjukkal.
A kormánypártiságukról van szó, természetesen. Ugyanis hiába hangoztatják, hogy nem vesznek részt a kormányban, hiába érték el, hogy a házbizottság ellenzéki pártként határozza meg őket, ez még formálisan is hamis: aláírták a szerződést Bajnaival, hogy támogatják a kormányt, ennélfogva részei a koalíciónak, a közvélemény így tekint rájuk. Sőt: ugyanez a közvélemény plusz 25 botütést szavaz meg számukra – képletesen -, ezért a ravaszkodásért.
Mi tehát az SZDSZ dilemmája? Az, hogy felmondják-e a koalíciót, ezzel teret engedve az új választásoknak, vagy folytassák tovább ezt a gyermekded „kinn is vagyok, benn is vagyok” játékot. Mindkét eshetőség kockázatos. Ha kibújnak a kormány alól, a mostani eredményükből az következik, hogy kiesnek a parlamentből. Ha maradnak, akkor pedig tovább amortizálódhatnak, s előbb-utóbb mindenképp lesznek parlamenti választások: a botütés nem marad el.
Végig kellene gondolniuk, mi nyújt hosszabb távon több esélyt számukra (és az ország számára). Ezek után könnyű lenne meghozni a döntést: fel kell mondaniuk a koalíciót. Minden elmulasztott nappal romlanak távlati esélyeik. Természetesen kiesnek majd a parlamentből, de mint mondtam: mindenképpen ez a megérdemelt sors vár rájuk. A kilépésükkel azonban demonstrálhatnák, hogy maguk szabták ki ezt az ítéletet, nem kellett „népbírósági” döntéssel elküldeni őket. Szerintem hosszabb távon nem mindegy: az elsőből lehetne valamelyest építkezni, a másodikból hosszú „börtönévek” következnek (szintén képletesen).
Persze, ne higgye senki, hogy engem izgat az SZDSZ sorsa. Azon a napon, amikor ki fognak esni a parlamentből, kótyagosra iszom magam örömömben. Kivételesen azonban azt a szerencsés konstellációt látom, amikor az SZDSZ érdeke egybeesik az ország érdekével.
Nem értem, mire várnak.
