Négy gyermekem van. A legkisebb nagyjából olyan korú, mint a kép bal oldalán látható Jang Pej-li. Ugyanilyen kerek arca van, ha pedig kinyitja a száját, az elővillanó képet uralja két nem egyforma nagyságú és hosszú metszőfoga. Mégis, ha valaki azt mondaná, hogy Eszter nem aranyos, vagy nem elég aranyos, hát azt mentem elküldeném a jó édes anyjába. Éppoly aranyos, mint Jang Pej-li, vagy a jobb oldali Lin Miaoke.

Sőt, általában is elmondható, hogy egy hétéves gyerek aranyos, szülei számára pedig egyenesen a legaranyosabb, mindenképp felülmúlják azokat a felnőtteket, legyenek bár az olimpiák zenei rendezői, akik legtöbbször olyan rondák, hogy a kínai sárkány is csak sírva enné meg őket.

Azt tudtuk, hogy a kínaiak hamisításban verhetetlenek, az utóbbi évtizedekben egyenesen a nemzetkarakterológia fő jegye lett ez. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy még az olimpiai megnyitón is élnek ezzel. A számítógépes trükkök még talán beleférnek egy ilyen eseménybe, az a hamisítás azonban, amit a két kislánnyal műveltek, egyszerűen hányingerkeltő. Az egyik láthatatlanul énekelt egy dalt (Óda a hazáról…), a másik látható volt, de csak tátogott. A szép hangú, éneklő kislány ugyanis nem volt elég aranyos, „mert kövérkés arca és egyenetlen fogai vannak”- a zenei rendező szerint. „Azt akartuk, hogy a pekingi olimpia a legjobb színben tűnjön fel, vagyis a nemzet akaratát helyeztük előtérbe” – mondta Csen Csiang.

 Hát igen, ezt az érvelést ismerjük. A nemzet, haza (amelyhez a dal szólt) általában ritkán kér tőlünk valamit. Én még sosem hallottam olyan emberről, akit a haza bármikor is megszólított volna, pl. így, hogy „szervusz Csen Csiang, én vagyok a haza, s azt akarom, hogy cseréljük le az éneklő kislányt”. A haza szavát, akaratát közvetítők szokták tolmácsolni, többnyire politikusok, most pedig úgy látszik, egy zenei rendező is meghallotta a szózatot, bár lehet, hogy valaki súgott neki. Persze mondhatta volna a súgónak, hogy itt nem a haza beszél, hanem te, te szemét, de ez a kínai jóskönyv, a Ji-king szerint valószínűleg súlyos testi fenyítést vont volna maga után. Így aztán miután a nemzet megrendelte az orbitális csalást, a rendező lecserélte Jang Pej-li-t. Lelke rajta.

Én viszont szülőként azt mondom: egyetlen megnyert arany sem ér annyit, mint ez a „nem aranyos” kislány, s az ilyen „trükk” keltette undor elnyomja bennem az egyébként tökéletes(nek látszó) megnyitó emlékét.

Érmeseink helyében megnézetném valamely szakértővel, a medálok nem hamisak-e.