Az emberiségnek valószínűleg egyik régi illúziója, hogy a fiatalok majd helyrehozzák azt, amit a szülőknek sikerült elrontaniuk. Néha én is hiszek ebben: sok, tehetséges, szorgalmas, okos, több nyelven beszélő tanítványomat látva néha hajlok rá, hogy így lesz, és kívánom, hogy így legyen. Ahányszor azonban feltörekvő politikusainkat látom, hallgatom, menten kiábrándulok.
Az ifjúszocialisták egy része börtönben ül (a többiek eddig megúszták, de ha a rendőrség ötöt találomra lesittelne közülük, aligha tévedne nagyot), most éppen kihallgatják őket, így jellemzi az egyik a másikat: „Z. despota volt, másokkal üvöltözött, büszke volt arra, hogy embereket kénye-kedve szerint rángat, … kifejezte, hogy neki a feudális társadalom a tetsző, ennek alátámasztására szó szerint idézte Z. több alkalommal ismételt mondatát: „na, megyek le a parasztjaimhoz, Halasra”( http://www.mno.hu/portal/595858). És ez volt a párt üdvöskéje, így gondolkodott azokról, akiket képviselni akart…Persze, hogy lopott, csalt, sikkasztott: aki buta parasztnak nézi népét, az felülhelyezi magát az erkölcsi (és jogi) elvárásokon, részéről ez természetes magatartás. Az azonban már elgondolkodtató, miként emelkedhetett egy ilyen senkiházi az anyapárt legfelső köreibe. Netán ott is így gondolkodnak?
A Fidelitas szerencsétlenkedése sem ad okot túl sok örömre. Matricázásaik, vízgereblyézésük az ötlettelenség és szellemtelenség jelképe is lehetne. Látszik, hogy nagyon akarnak valamit, azt azonban még nem tudják, hogy mit, még kevésbé, hogy miként lehetne odáig eljutni.
Szerencsére, még sem a Fidelitas, sem a fiatal szocialisták nem önálló aktorai a politikai színháznak, egyelőre kispályán játszanak.
Ugyanez nem áll fenn a Jobbiknál. Eredetileg a Jobbik is fiatalok által alapított szervezet volt, időközben csapódtak hozzájuk idősebb, másutt már obsitot kapott vitézek (és vitéznők!), meghatározó alakjaik ma is az ifjabb korosztályhoz tartoznak, mint a pártelnök, Vona Gábor és pl. Szegedi Csanád, alelnök. Az a Szegedi Csanád, aki most képviselőjelölt a ferencvárosi önkormányzati választásokon, s aki – e kampány tényétől nyilván nem függetlenül – a napokban beszédet mondott a magyarokat ért dunaszerdahelyi sérelem kapcsán: http://www.jobbik.hu/node/5134. Ez a szónoklat töményen tartalmazta mindazt, ami a Jobbikban veszélyes, és amitől jobb lenne megszabadulni. A szlovák rendőrség eljárása elfogadhatatlan, ez aligha vitatéma. Jó lenne azonban, ha az a fajta üres és hőzöngő, a másik népet megvető, lenéző, magyarkodó hozzáállás is éppoly közmegegyezésszerű elutasításban részesülne, mint a rendőri brutalitás. Ez utóbbi ellen nem lehet úgy tiltakozni, hogy közben folyamatosan sértegetjük a szlovákokat általában, magát a népet. „Nincs történelmük, nyelvük, nincsenek nemzeti szimbólumaik, ideiglenesen állomásoznak területükön, nincs országuk stb.”- mondja róluk Szegedi Csanád. Azt hiszi és hiteti el, hogy ettől mi, magyarok nagyobbak és különbek vagyunk. Nem jut eszébe, hogy ha Szlovákia és a szlovákok olyanok, amilyennek állítja, akkor milyenek vagyunk mi, akiket a legtöbb mutatóban –fájdalom- egyre inkább elhagynak? A Jobbik alelnöke mindent megígér: kivizsgálást, felelősségre vonást mindkét oldalon, de a hogyant persze nem részletezi, mert akkor kiderülne, hogy csak frázisokat puffogtat. Ugyan miként vonja majd éppen a Jobbik felelősségre a szlovák rendőröket? Van épeszű ember, aki ezt komolyan gondolja? De azt sem szabad félvállról venni, hogy sokan elhiszik állításaikat, s úgy érzik, a Jobbik kimondja azt, amiről a nagypolitika többnyire hallgat vagy rossz válaszokat ad. Figyelmeztető jel lehet nagy pártjainknak növekvő népszerűségük: problémaérzékenységük tagadhatatlan, válaszaik könnyen emészthetők, gyorsan reagálnak, s noha szinte semmire nem kínálnak megoldást, ezt ügyesen leplezik a mindent befedő nemzeti mázzal.
Ők lennének a jövő, a Fidelitasszal és az ifjúszocialistákkal együtt? Akik majd megoldják a gondjainkat? Na ne…
