Itt az írás, forgassátok...

Ha én lennék a román hadügyminiszter, teljesen átértékelném a katonai doktrínáimat, látva, hallva a napokban a Magyarországon történteket (egy tizennégy év alatti magyarul beszélő román állampolgárságú cigánygyerek megszúrt egy fiút a Blahán, a rendőrség, más állami szervek tehetetlenek, a fiú nem büntethető, sőt még fogvatartása is sérti „jogait”stb.)

Ezek alapján miniszterként kormányom elé terjeszteném az alábbi javaslatokat:

- Fel kell fegyverezni a 14 év alatti román gyerekeket százezerszámra;

- Neki kell indítani őket Magyarország felé, ahol is a határokat átlépve addig géppisztolyozzák a magyar lakosságot, míg Göncz Kinga – minden idők legjobb rokonsággal rendelkező külügyminisztere – önként fel nem ajánlja Romániának a Tiszántúlt, természetesen sűrű bocsánatkérések közepette, hogy Trianonban ezt nem kaphatták meg;

- Kifejteném a kormányom előtt, hogy az akciónak nincs semmi kockázata, hiszen a gyerekek kiskorúak, s a fennálló magyar törvények szerint nem büntethetők, akármit cselekszenek, ráadásul nem magyar állampolgárok, így fogvatartásuk sem lehetséges;

- Legrosszabb esetben is odavezényelnek néhány rendőrjárőrt, akik sűrűn felemelt mutatóujjal megfenyegetik a gyerekeket, az elszántabbak pedig elmormolnak egy halk ejnyebejnyét;

- Ha netán valakit ideiglenesen elfognának közülük, ez esetre meg kell tanítani a gyerekeket egy magyar mondatra:”Moziba szeretnék menni!”, s ekkor viszont már ki kell őket engedni, hiszen jogaik biztosítása a magyar törvények szerint előbbrevaló, mint a magyar lakosság védelme, sőt lehetséges, hogy pár órás korlátozottságukért a magyar bíróságok kártérítést is megítélnének, ami még a további ilyen  akciók anyagi fedezetéül is szolgálhatna;

- Ha pedig szélsőjobboldali, fasiszta, rasszista magyarok megpróbálnának ennek véget vetni, maguk véve kézbe azt, amit az impotens állam nem tud elintézni, akkor bebizonyosodna, hogy ez a magyar állam nagyon is hatékony tud lenni, ha a fent említett körök elleni fellépésről van szó (a Blahára azért vezényeltek több rendőrt, nehogy szélsőségesek móresre tanítsák a cigánygyereket);

- Végezetül összegezve a kormányomnak elmondanám, hogy nincs még a világon egy ennyire tehetetlen, alkalmatlan kormány, mint a magyar, s ennyire tehetetlen, életképtelen nép, amelyik ezt tűri, tehát előre a Tisza vonaláig!

Ma délelőtt egy nagyon izgalmas beszélgetés volt a Kossuthon (legújabb nevén MR1-en).

Zsolnai László, a Corvinus Egyetem tanára a buddhista közgazdaságtant ismertette. Már maga a szószerkezet önmagában is figyelemre méltó, az általa elmondottak pedig nagyon meggyőzőek voltak.

Csak néhány elemet emelek ki. Nemzetközi kutatások vizsgálták a GDP és a boldogság érzetének összefüggését, s arra az eredményre jutottak, hogy kb. egy főre eső 15000 dollár GDP szükséges, hogy a mai világban az emberi boldogságérzet kiteljesedhessen, az ettől magasabb adat nem növeli az emberek „boldogságszintjét” ( a mai magyar adat 13 000 dollár körül van).A megállapítása azért volt meggyőző, mert nem azt hirdette, hogy hagyjunk fel mindennemű gazdasági tevékenységgel, s egy tál rizs megszerzése legyen mindennapjaink legfőbb célja, hanem egyrészt elismerte, hogy a pénz egy bizonyos szinte igenis boldogít, vagyis szükséges feltétel, de azt is kijelentette, hogy ez a szint limitált.

Kitért ugyanakkor még ennek a 15000 dolláros szint globális következményére is. Kijelentette, hogy a mi ennél is alacsonyabb GDP-értékünk is kétszerese a Föld ránk eső erőforrásainak, ahogy ő fogalmazta: a magyar ökológiai lábnyom is kétszeres.

Ennek kapcsán kitért az autóhasználatra, mely szerinte nagymértékben hozzájárul a lábnyom növekedéséhez, használatának korlátozása pedig fölöttébb célszerű lenne. Nekünk van autónk, de nekem nincs jogosítványom, feleségem vezet, nem is érdekel a dolog, évente 5-10 alkalommal ülök autóba, kerékpárral vagy gyalog közlekedem, hosszabb utakra pedig tömegközlekedéssel. Elképesztő viszont, hogy már két embernek is olcsóbb autóval közlekedni, mint tömegközlekedéssel, vagy a benzinárak alacsonyak ( ezt én sem gondolom komolyan), vagy a tömegközlekedés aránytalanul drága.

Az egészben persze az a legtanulságosabb, hogy nagyjából mindenki tudja, hogy erőforrásaink mennyire végesek, hogy radikális változásra lenne szükség, de tömegméretekben, százmilliós nagyságrendben senki nem hajlandó a személyes érintettségét tudomásul venni, s ennek megfelelően cselekedni. Úgy látszik, kell valamilyen világméretű katasztrófa (energiahiány stb.), míg végül az emberiség tudatára ébred felelősségének.

Jó lenne ezt már nem megélni.

Néhány korábbi bejegyzésem visszhangjaként megfogalmaztak velem szemben olyan kritikát ( lásd: http://sasika61mondja.blog.hu/2008/01/02/ujesztendei_gondolatok#c1208828), miszerint nem vagyok demokrata, elutasítom a modern kort jellemző, a Szabadság- Egyenlőség- Testvériség jelszavakból fakadó szellemiséget.

Külön bejegyzéssel válaszolok, bemutatva a kifejezések hátterét, s ezen keresztül talán tisztábban látható véleményem is ez ügyben.

A jelszavak a francia forradalom termékei. Először 1791-ben használta azokat egy Momoro nevű nyomdász a későbbi jakobinusok törzshelyén, a Cordeliers klubban, majd 1792-ben több ünnepségen is elhangzott, a nyomdász pedig rábeszélte a párizsi polgármestert, hogy a középületeket e jelszavakkal feliratozzák,s a három szó a forradalom szimbóluma lett.

A 19. század első felében létrejövő „izmusok” ( liberalizmus, szocializmus, demokratizmus) lényegében a három fogalom valamely elemére építették tanításaikat. A hozzájuk való viszonyt nem lehet függetleníteni a francia forradalom egészének értelmezése nélkül.

A tankönyvek még ma is aránytalanul nagy teret szentelnek az eseménysornak, külön fejezetként szerepelnek. Ebben én a marxista történetírás hatását látom, hiszen a marxi elmélet a forradalmakat az osztályharc legmagasabb rendű formájaként értelmezte; Marx, de különösen követői valóságos kultuszt fontak a forradalom köré, s ebben az eleméletben kitűntetett szerepű volt az első, az elméletnek látszólag leginkább megfelelő forradalom, a francia. A mai tankönyvek „csak” annyiba különböznek a rendszerváltás előttiektől e tekintetben, hogy minden szerző megemlíti a francia  forradalom ellentmondásosságát, de ezt mintegy mellékesen teszik, a fő értelmezési keret mégiscsak az, hogy a forradalom elkerülhetetlen volt, s összességében az emberiség történelmének kiemelkedő eseménye.

Hát, nem.

Akkor sem, ha július 14-e, a Bastille „ostromának” a napja ma is francia nemzeti ünnep.

(Az ostromról a köztudatban hamis kép él, valójában nem politikai foglyok börtöne volt, az ostromlók mindössze 7 rabot találtak, két elmebeteget s öt szélhámost-gyilkost. Egy, az ostromnál jelen sem lévő vállalkozó – Pelloy-  engedélyt szerzett az erőd lebontására, a kövek emléktárgyként való kiárusítására, s ezzel hatalmas vagyont szerzett…)

A francia forradalom lényege nem a szabadság-egyenlőség-testvériség eljövetele volt, hanem a kíméletlen terror. Mindez abból eredt, hogy e hármas jelszó akkor is (most is) utópia volt, az utópiák pedig, ha meg akarják azokat valósítani, mindig erőszakba torkollnak ( lásd a bolsevik kísérletet). Vagyis a terror nem afféle kísérőjelensége, mellékes rossz következménye volt az egyébként nagyszerű folyamatnak, hanem szükségszerű lényegét alkotta.

Soroljam az adatokat? Becslések szerint mintegy másfél-kétmillió embert halt meg,, több százezren nem a csatatereken, hanem a kivégzések során ( Vendée tartomány embervesztesége 40% körüli volt!), s mindez elképesztő brutalitással párosult.

Az eseményeket jól értelmezte a korabeli grafikus, a kép önmagáért beszél. A”piramis” felirata : Itt nyugszik Franciaország, s a képen az egyedüliként életben maradt Robespierre kivégzi a főhóhért, Sansont, aki korábban mindenkit kivégzett már. Ez lenne a szabadság?

Vagy nézzük a gyanúsakról szóló törvényt 1793-ból:

„1. Közvetlenül a jelen határozat kiadása után a Köztársaság területén valamennyi, még szabad egyént őrizet alá kell helyezni.
2. A következő személyek tekinthetők gyanúsnak: Először azok, akik viselkedésükkel, kapcsolataikkal, beszédükkel vagy írásaikkal a zsarnokság vagy föderalizmus [girondi] híveinek és a szabadság ellenségeinek mutatkoznak. Másodszor azok, akik nem képesek (...) meghatározottak szerint igazolni megélhetési módjukat és állampolgári kötelezettségeik teljesítését. Harmadszor azok, akiktől megtagadták hazafiságuk igazolását. Negyedszer azok a közhivatalnokok, akiket a Konvent vagy megbízottai elbocsátottak hivatalukból, ... nemesek és emigránsok azon férjei és feleségei, apjai. anyjai, fiai, leányai, fivérei, nővérei és ügynökei, akik nem nyilvánították ki a forradalomhoz való ragaszkodásukat.
10. Szükség esetén a polgári és büntető bíróságok fogságban tarthatnak és a fent említett börtönökbe küldhetnek olyan személyeket, akikről megállapították, hogy nem lehet vádiratot készíteni ellenük, vagy akiket felmentettek az ellenük emelt vád alól.”

Kit lehetett ez alapján elítélni? Bárkit, sőt a törvény azon a már évszázadok óta meglévő elven is túllép, miszerint a bűnt, bűnösséget bizonyítani kell. Ez is  a szabadság megnyilvánulása lenne?

Miért történhetett mindez? Mert a forradalmárok nem számoltak az emberi természettel.

Nem tagadom, hogy ezt illetően én végtelenül pesszimista vagyok. Az egyén, ha indulatait nem korlátozza valami – törvény, műveltség, kultúra - , ha szabadjára van eresztve, alig különbözik a falkában támadó farkasoktól. Ha ráadásul hiszterizálják, egy –mindig - későbbi jólét, a „gazdagok”,  a „ kiváltságosok”megbüntetésének ígéretével, indulatai rájuk irányítják, feltör belőle a vérengző fenevad, s látjuk „számokban” a következményeit.

Másként szólva: az egyén szabadságának abszolutizálása, amit a mai liberalizmus is hirdet, nem számol ezzel az emberi természettel, így szükségképpen zsákutcás társadalmat hoz létre (a mai európai társadalom pl. önmagát pusztítja, lásd a demográfiai mutatókat).

Az egyenlőséggel hasonló problémáim vannak. Megjegyezném, a korai liberálisok nem voltak a tömegdemokrácia hívei, ezzel szemben a választójog – amelynek kiterjesztése a politikai egyenlőség legfőbb megnyilvánulása – korlátozása mellett álltak vagyoni vagy műveltségi cenzussal ( a ma liberálisnak mondott Kossuth, Deák s társaik hatalomra kerülvén cenzusos választójogot vezettek be, melynek révén a társadalom 6-7%- szavazhatott; leírom betűkkel is, nehogy félreértse valaki:hat-hét %!). A törvény előtti egyenlőség elve elfogadható, de az egyenlőségről általában hogyan vélekedtek, a nagy angol történetíró, Carlyle szavait idézem: az általános választójog feltételezi „hogy mindenki egyenlő lesz mindenkivel, a szudáni néger Szókratésszal, Júdás Iskariót Jézus Krisztussal.
A tökfejek, hiszékenyek, megvesztegethetők új tartalékai jönnek.”

Nem erre példa a mi társadalmunk is?

Ui:

Mielőtt tisztelt kommentelők elkezdenek sápítozni, hogy miként eshet meg az a szörnyűség, hogy én mint egy „demokratikus állam” jólfizetett alkalmazottja így vélekedem, hogy miként taníthatom így a diákjaimat, miféle tanár vagyok – tehát ezeket megelőzendő szólok, hogy óráimon nem a magánvéleményemből kérek számon, hanem a tananyagból, és soha egyetlen tanítványomnak sem volt sérelme más, az enyémtől eltérő véleménye miatt. Tehát aki ezután tanárként sérteget, úgy kivágom innen, mint a huszonegyet.

Néhány napja meglátogatott az öcsém, aki az egyik legnagyobb országos napilap munkatársa, újságíró. Sok minden más mellett szóba került a politika is, meglepett, hogy milyen optimista, bizakodó volt – velem szemben.

Két nap múlva meghallgattam a köztársasági elnök beszédét, abból is szinte ugyanaz az óvatos derűlátás maradt meg bennem.

Én látnám pesszimistán a dolgokat? Holott magánemberként egyáltalán nem panaszkodhatom: szép családom van, négy gyereket nevelek, viszonylag jó körülmények közt élek, jó néhány igaz barátom van, munkámat szeretem stb. Azonban nem tagadom, nyomaszt az országom sorsa. Megtehetném pedig, hogy egyáltalán ne foglalkozzam ezzel, mert hát négy gyereket felnevelni van annyira „hazafias” cselekedet, mint bármilyen fórumon világgá kiáltani a „sorsproblémáinkat”. Mégis, éppen miattuk, muszáj ezzel is foglalkoznom.

Alaptételem, hogy országunk előtt olyan megoldatlan problémák állnak, melyeket jelen körülmények közt (az EU elvárásai, az emberi jogok széleskörű, szerintem helytelen értelmezése) nem lehet nemhogy megoldani, de a hivatalos politika szintjén gyakran még felvetni sem, anélkül, hogy ne szúrna meg  a fasiszta, rasszista, antiszemita jelzőbokorból néhány tüske. Csak egyet emelek ki ezek közül:

Hazánk demográfiai mutatói több mint elkeserítőek. Az elmúlt 25 év alatt 700 ezerrel lettünk kevesebben, s a fogyás állandósult, társadalmunk egyre inkább elöregszik, az ország jelenlegi lakosságának csaknem egyharmada nyugdíjas korú, s az újonnan születettek jelentős része pedig cigány. A szó itt - nálam máshol sem - nem minősítő jelző, hanem tényközlő. A közgondolkodás és a hivatalos politika is mélyen család – és gyermekellenes, még akkor is, ha szavakban persze mindenki gyermekbarátnak mutatja magát. Nemcsak arra gondolok, hogy legtöbb esetben a gyerekvállalás egyenlő a szegénységvállalással, bár ez is gond, de hogy nem ez a fő ok, arra az utal, hogy nem egyedi ez a jelenség: egész Európa hasonló gondokkal küzd. A fogyás életformánknak következménye. Ahogy az egyik lapban olvastam: a legjobb születésszabályozó a kapitalizmus. A legrosszabb kombináció pedig – ezt már én teszem hozzá - a kapitalizmus és a szekularizált társadalomkép ötvözete, ami Európában figyelhető meg csak talán.

Nálunk a fogyás már az ún. szocializmus időszakában megkezdődött, de erős a gyanúm, hogy a kiváltó ok akkor is a kapitalista mentalitás volt.

A jelenségre évtizedek óta sokan rámutattak már, elsőként és legkövetkezetesebben Fekete Gyula, s én még arra is emlékszem, milyen gúnyosan leszólták a rendszerváltás választási vitájában éppen a fideszesek, talán Deutsch Tamás az írót, hogy miért festi a rémképet a falra, hogy „fogyik a nemzet”? Azóta megváltoztak, remélhetőleg.

Mi lesz így gyermekeinkkel, milyen jövő vár így rájuk? Mire felnőnek, lesz 3,5-4 millió nyugdíjas, legalább egymillió cigány. Egy igazán magyar kormánynak ezt a problémát kellene csak megoldani, úgy kellene viselkednie, hogy a hasonlatot a témából vegyem, mint egy sokgyerekes szülőnek: mivel rengeteg dolga van, csak a lényegesre tud koncentrálni.

Az anyagi erőforrásokat – nem törődve az ellenvéleményekkel- jelentősen át kellene csoportosítani a gyerekes családok felé; azonnal fel kellene hagyni az alanyi jogon járó családi pótlékok és segélyek rendszerével, amely a cigány gyermekvállalás egyik ösztönzője, s áttérni az iskoláztatáshoz, büntetlenséghez, minimális tanulmányi előmenetelhez stb. kötött anyagi juttatásokra; a kormánypropagandára szánt milliárdokból csak a gyermekvállalást népszerűsíteni, mosolygós gyermekarcokkal kellene telerakni az országot,  radikálisan szakítani kellene a végső soron családellenes szexuális kisebbségekkel szembeni megértő politikával, nem az ellenük való retorzióra gondolok, de az általam ideálisnak tartott országban nem lehetne erény a buziparádén való részvétel, vagy egy Szetey-féle coming out.

Már a leírtakból is látszik, milyen jelzőt kaphatna egy ilyen kormány ( nagyjából azt, amit rólam is gondolnak egyesek): rasszista, antidemokrata, fasiszta stb. De kit érdekel? Engem már annyira sem, hogy védekezzem ellenük. Élni mindenképp több, mint egy rosszul értelmezett humanizmus jegyében kihalni.

Boldog új évet minden olvasómnak.

 

 

Amikor nekikezdtem a  blogom írásához, magamban végiggondoltam, mit is akarok elérni. Többek között azt is rögzítettem magamban: nem csak ahhoz kell tehetség, hogy az ember elmondja nyíltan, miről mit gondol, hanem ahhoz is, hogy mondanivalóját úgy fogalmazza meg, hogy az olvasó ne lássa azonnal a saját véleményemet, hanem úgy élje meg, mintha nem is akarnám befolyásolni, úgy tűnjön, hogy ez egy független, tárgyilagos álláspont.

Aki megszólal, mind manipulál, legalábbis abban az értelemben, hogy valamilyen nyílt vagy rejtett hatást akar elérni, s mivel manapság a politikának, közéleti megnyilvánulásnak nincs nagy keletje, sokkal népszerűbbek a finoman manipulálók, akik természetesen ugyanazt a hatást akarják kiváltani, de eközben azt a tudatot is el akarják érni, hogy az olvasott vélemény politikailag nem motivált.

Mindezt egy karácsonyi blogbejegyzés kapcsán írom, a szöveg itt olvasható: http://w.blog.hu/2007/12/24/szuletett_december_25_en. Szerzője a magyar újságírás híres-hírhedt alakja, Tóta W. Árpád. Ez a nem mindennapi tehetséggel rendelkező szerző épp a szentestét tartotta alkalmasnak, hogy finoman manipulálva belerúgjon a keresztényekbe.

Tóta majdnem minden írását nyomon követem. Sokszor szórakoztatóak írásai, poénjai, de legtöbbször bicskanyitogatóan sérteget. Célpontja legtöbbször a jobboldal, s még inkább a keresztény egyház, a vallásosság. Természetesen másba is szívesen belerúg (hogy a tárgyilagosság látszata meglegyen), de semmibe nem olyan élvezettel, mint a kereszténységbe, a keresztény egyházba, a jobboldalba, s általában a konzervativizmusba.

Tóta liberális, bár lehet, hogy ezt ő maga tagadná. Nem hisz semmilyen „magasabb rendű” emberi tevékenységben, racionális kapitalizmushívő, a felvilágosodás szellemi örököse.

Fent említett írásában a keresztény híveket sértegeti „nagy tapintattal”. Nem mondja ki nyíltan, mert manipulálni akar, hogy aki hisz Jézusban, az mind hülye, szellemileg visszamaradott, de ahogy ír, beszél, szóhasználatából egyértelműen kitűnik, hogy ez a véleménye. Csak néhány példa a bizonyításhoz: Jézus tanításait „ágálásnak” nevezi, a történetét „kedves decemberi mesének”, alakját egy sorba helyezi Luke Skywalker , Darth Vader, Nemo kapitány, Timur és csapata és Makk Marci közé, mintha ugyanannak a mítoszteremtő fantáziának lennének mind termékei. Eközben meg akar nyerni mint embert, behízelgő hangon szól arról, hogy ezekre a mítoszokra azért volt szükségünk, hogy példát mutathassunk gyerekeinknek, hogy ők jobbá váljanak, mint mi vagyunk, sőt odáig is elmegy a megudvarlásunkban, hogy a megváltást egyenesen a mi dolgunknak nevezi. Ez a felmagasztalás is azonban csak azt a – rejtett – célt szolgálja, hogy minél többnek, nagyobbnak látsszunk mi, emberek, mert annál inkább szembetűnő az isten/istenség kicsinysége, hiánya, nemléte.

Hogy miért kellett mindezt szenteste megjelentetni, arra is van magyarázat. Mert hát miközben a keresztényeket gyalázza, olyan véleményt fejt ki, ami sajnos sokak számára azonosulási lehetőséget nyújt: hányan vannak, akik épp így gondolkodnak hitről, vallásról, Jézusról!

A ma élő több, mint ötmilliárd ember közül kétezer év múlva senkire sem fognak emlékezni. Tótára sem, rám sem, s rátok sem, kedves olvasóim, de Nemó kapitányra és Makk Marcira sem, Darth Vaderre pedig már jómagam most sem emlékezem, azt sem tudom, pontosan kicsoda. De ha lesz még ember, Jézusra bizonyosan emlékezni fognak, sőt, azt hiszem az utóbbi előfeltétele az előbbinek.

Tótából a tárgyilagosság, még inkább a méltányosság szikrája is hiányzik. Január 2-től esténként indul egy propaganda-sorozat az M1-en, napjaink problémáiról. A műsorfolyam elkészítése több, mint 100 millióba került, forgatókönyvírója, na ki volt?Tóta W. Árpi.

Ezek után várhatjuk a hiteles, sokoldalú tájékoztatást.

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok minden olvasómnak ezzel a nem annyira közismert írással!

Móra Ferenc: ÉDES KICSI JÉZUS...

Édes kicsi Jézus, aki tapsikolva kérdezgeted az angyalfiókákat, behintették-e már gyöngymorzsával a tejutat, amelyiken az égi mezőkről letipegsz a földre, drága kicsi Jézus, szabad-e havas fejjel és hamus szívvel elejbed borulni, és kis inged szélét megcsókolva arra kérni, várj még egy kicsinyég, mielőtt betündöklenéd egy éjszakára ezt a szomorú, süket és sötét földkerekét?

Édes kicsi Jézus, talán te vagy az utolsó gyermek Isten teremtett világán, aki hiszel még abban, hogy születésed napja dicsőség mennyben az Istennek, és békesség földön az embernek. Tudod-e, hogy ahová készülsz, nem szelíd róna az legelgető bárányokkal, hanem komor vadon, ahol az égből ledobott sátán táborozik parazsas szemű seregével? Hol fogsz itt Betlehemre találni, édes kicsi Jézus, akit az örökkévaló szeretetnek neveznek az írások? Rongyos istálló hiszen csak találtatik még a földi tereken, de hol vennéd az embereket, akik tiszta szívvel ereszkedjenek térdre a jászol előtt, ahol a világ világossága mosolyog? Hol vannak a három királyok, akik koronájukat a maguk jószántából levegyék a fejükről és öledbe tegyék játékszernek, és hol vannak a vének és írástudók, akik álmélkodva vallják, hogy bolondság minden ő bölcsességük, és csak az az üdvözítő bölcsesség, amit a te tanulatlan csöpp szád gügyög: szeretet, irgalom, békesség, mit akartok még egyebet?

Édes kicsi Jézus, számot vetettél-e te azzal, hogy ma csak Heródes poroszlói vannak meg az evangéliumokból, ők a világ urai, a Gonoszság, a Rémítés, a Kapzsiság, a Gyűlölet, a Gőg, a Bosszú, és nincs e világon Egyiptom, ahol tőreik el ne érnének? Tudod-e te azt, hogy aki előtt leborulnak az egek minden erősségei, attól a fölparcellázott földkerekségen mindenütt útlevelet kérnének állig fegyveres marcona emberek, és mint csempészett árut koboznák el tőled a szeretetet, mert tilos beviteli cikk az ma mindenütt, ahol emberek élnek? Tudod-e, hogy téged, magadban csetlő-botló kicsi gyereket senki a karjára nem venne, meg nem etetne, föl nem ruházna, fagyos lábacskádat leheletével senki föl nem melengetné, legföljebb kis inged, a szent legenda varrás nélkül való vászna sikkadna el kézen-közön rólad? Utcák locspocsában ha tévelyegnél, ijedt rebegésed senki meg nem hallaná, elveszne a kevesek tivornyás zajában, akiknek mindennap karácsonyuk van, és a sokak jajgatásában, akiknek könnyfolyását és vérsírását a karácsony se állítja meg. Nagy paloták márványkopogtatóin, hasadt ajtók törött kilincsein hiába zörgetnél, sehol be nem eresztenének, mert sehol sem áll a küszöbön a Jóság és Szelídség. A szívekbe hiába kukucskálnál meleg fészek után: az egyikben nyitott torkú kincsesládát látnál; a másikban szerelmi jelvények képét ringatná a sóvár vágy; ebben egy hasáb fáért, amabban egy meleg ruháért; némelyikben bitófáért; sokban a saját koporsójáért, amelyben szeretne már elbújni az élet elől; valamennyiben a mohó kívánságért, hogy legyenek ember testvérei, akiknek ő parancsoljon, akik tőle függenek, akik őelőtte leboruljanak. Csak olyan szívet nem találnál, amelyből a te gödrös, rózsás, szerető orcád integetne ki: nem tudok mást és nem akarok mást, csak szeretni.

...Édes kicsi Jézus, nem érdemel meg téged ez a mi világunk és nem biztonságos miközöttünk a te járáskelésed - mégis nyittasd ki angyalpajtásaiddal az egek aranykapuját, és lebegjetek le ez nap a vigasztalan földi mezőkre. Nem miértünk, korhadt nemzedékért, amely bűnben fogant és bűnhődésben fog elrothadni. Mi vén fák vagyunk már, akikre hiába harmatoznak az égi magasok, az emberiség boldogsága a mi hasadozott kérgünkön nem fog már kivirágzani. Mi szét fogunk repedezni és porrá morzsolódni a nagy viharokban, amelyek mindaddig fogják nyögetni és csikorogtatni az embererdőt, míg humuszából föl nem sarjad az új. Ezekért, a ma gyerekeiért, a holnap embereiért, a bánaterdő reménysarjaiért szállj le az idén is a földre, megsimogatni őket és a magad lelkét beléjük lelkezni, édes kicsi Jézus!

A honlapról néhány hónappal ezelőtt hallottam először. Az ott olvasottak felháborítottak, egyik írásukra, amely tömény hazugságot, csúsztatást, rosszindulatot tartalmazott, olvasói levélben reagáltam, amit természetesen nem közöltek ( magánlevélben viszont válaszoltak és a tőlük telhető legnagyobb finomsággal ugyan, de „lekommunistáztak”).

A honlappal nem az a bajom, hogy sosincs igaza  (azonban az igazság néha nagyon is kevés valamilyen dolog megértéséhez), nagyobb a baj: a szerkesztőknek, szerzőknek nincs ízlése.

Az az alpári modor, ahogyan közszereplőkről, eseményekről stb. ők beszélnek, még az esetleges igazságukat is hitelteleníti előttem.

Két lehetőséget írtam meg nekik, miként látom én őket: vagy egyszerűen műveletlenek, méltánytalanok, ízléstelenek stb., ezért nem látják, hogy ez a modor, miközben lehet, hogy ezreknek tetszik, milliókat riaszt; vagy pedig provokátorok. Ez utóbbit sem tudom sajnos kizárni. Nem vagyok ugyan híve az összeesküvés-elméleteknek, de ha a terméket az elért eredmény alapján nézzük, nyilvánvaló, hogy a honlap működése a jobboldalnak inkább kárára van, mint előnyére, hiszen állandó védekező pozícióba szorul általa, s mindig okot ad az összemosásra az ettől a modortól irtózó kormányellenes erőkkel. Azt a képet festi az egész jobboldalról, hogy itt mindenki úgy ébred, mint Polüphémosz: ma legalább három embert, (lehetőleg cigányt vagy zsidót) megeszik reggelire. Holott ez nincs így, de a honlap jó úton jár, hogy rögzítse ezt a hamis képet. Kinek az érdeke ez?

Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem, ha könyvet olvasok, a betűk valamilyen hangon szólalnak meg. Valószínűleg van egyfajta belső hallásunk, s amikor gondolkodunk, némán olvasunk, a szöveg életre kel, s az is valószínűnek látszik, hogy ez a hang többnyire a mi hangunk, legalábbis az a változata, amiként mi halljuk ( ez különbözhet a tényleges fizikai hangtól, ezt bárki tapasztalhatja, ha fölveszi a beszédét s visszahallgatja).

Már egy idő óta viszont azt tapasztalom, amikor Márait olvasok, ez a hang inkább hasonlít az apám volt hangjára. Ennek az okát nem tudom, gyanítom, hogy közrejátszhat a két ember közti külső hasonlóság: amikor először láttam az író fényképét, azonnal szembeötlő volt a fejszerkezet megdöbbentő hasonlósága, a szemek, az ajak stb.

Márait nagyon szeretem. Mostanában éppen naplóit, önéletírásait olvasom – újra. Lenyűgöz az a hallatlan tudatosság, amint folyton építi önmagát: alig van bejegyzése, amelyben ne számolna be aktuális olvasmányairól, az ezekről odavetett szilánkok pedig néha jobban eligazítanak, mint egy több oldalas tanulmány. Műveltsége, morális tartása, gondolati igényessége bármely konzervatív számára példamutató lehet, noha ő a konzervatív jelzőt nemigen vállalta volna, s általában is a politikáról nem volt túl jó véleménye. E tekintetben érdemes lenne végiggondolnia a Horthy-rendszerhez inkább pozitívan viszonyuló jobboldalnak, milyen lesújtó véleménye volt a korszakról az írónak.

Van azonban, amivel meglep. Ez a nagy író, jelentős gondolkodó, az utolsó polgár néha riasztóan egyoldalú. Miközben a városokról mint egy kultúra hordozójának fő színtereiről ír, s kijelenti, hogy csak a város az, amelynek az emberiség kultúráját köszönhetjük, ennek kapcsán szükségesnek látja az elhatárolódást a népi írók felfogásától, akik pedig a vidéki falvakról állítják ugyanezt. Ebből következnek azon sorai, melyben Illyésről, Veres Péterről ír bántóan szűkkeblű bírálatot, személyüket és művészetüket egyaránt nem kímélve, ráadásul itt általában jól működő értékítélete is kihagy: a két szerzőt semmilyen tekintetben nem lehet egy kalap alá venni. Talán a korszak népies-urbánus vitájában foglalt állást? Aligha, hiszen az ún. urbánusokról is megvan a véleménye
(„ kapcsolatrendszerükkel, műveltségükkel kívánják pótolni a hiányzó tehetséget”). Érdemes lenne utánanézni, hogy konkrétan mi ingerelte fel a népiek ellen, mert Illyés volt akkora író és tehetség, mint ő. Lehet, hogy Márai, a polgár, a városlakó nem látta tisztán, hogy a népi írók legjobbjai, a faluról, paraszti sorsból jöttek ugyanúgy megszenvedik a rendszert? Riasztotta, gyanúsnak találta harmadikutas politikájukat, s ő, aki rühellt mindenfajta diktatúrát, bennük bal- vagy jobboldali diktatúra lehetőségének képviselőit látta? A tényt érdemes rögzíteni: sajnálatos, hogy mennyire nem találtak egymásra ezek a közös bajoktól szenvedő, tehetséges, kiváló emberek.

Más módon lepett meg a Bárdossyról írtakkal. Bár történelmet is tanítok, nem vagyok történész, s rögzült bennem az a kép, hogy Bárdossyt mint háborús bűnöst kivégezték, amit többé-kevésbé megérdemelt. Ezzel szemben Márai meglepő együttérzéssel beszél a volt miniszterelnökről, kiváló jellemnek tartja,  a tárgyaláson tanúsított magatartását példamutatóan férfiasnak, kivégzését bűnnek. A Márai által megrajzolt arcél figyelmezet, milyen felületesek néha / gyakran  ismereteink.

Idézi egyetértőleg a kivégzett miniszterelnök utolsó mondatát: „Istenem, mentsd meg hazámat ezektől a bitangoktól.”…

 

    Folytatódik a Gyurcsány-féle párbeszéd. Legutóbb Ajkán fejtette ki véleményét a népszavazásról, de már korábbi turnéin is hasonlókat mondott, ebből látszik, hogy a kampány során ez lesz a fő csapásirány: ” Akkor miért csak az egészségügy legyen ingyenes? Legyen az a víz, az áram is, a kenyér, sőt, legyen ingyen minden, szavazzuk meg” – mondta.

   Moliére egyik komédiájában ( Tartuffe ) a leleplezett csaló úgy próbál védekezni, hogy nemcsak beismeri a bűnét, hanem még rá is erősít, mindent bűnt magára vállal, így próbálja azt az egyet elfedni, amit valójában elkövetett.

   A gyurcsányi érvelés pontos megfelelője ennek, s tipikusan demagóg.

   Szegény öreg nyugdíjas hallgatói, akik még csak azt sem látják, hogy épp az ő rendszerük, mármint a szocializmus miatt, amelynek Gyurcsányék tartóoszlopai voltak, szóval alapvetően emiatt tarunk még mindig itt, évtizedekre leszakadva olyan országoktól, akikkel a két vh. között még nagyjából egy szinten álltunk, mint pl. Spanyolország, Finnország stb.

Elhiszik, hogy Gy. az ország javát akarja ( pedig csak a javait ), holott rájuk is csak mint legmasszívabb szavazóbázisára figyel.

   Egy nyugdíjast persze könnyű a tandíj mellé hangolni, miért is legyen „ingyenes” a felsőoktatás, miért fizessék ők az árát. Csak hát ezen érv mentén hasonló demagógiával bármeddig el lehet jutni, pl. miért is fizessem én az adómból a nyugdíjasok kórházi kezelési költségeit, mert azt azért senki nem állíthatja, hogy a tőlük valaha levont egészségügyi járulékok fedezik a mai, sokkal költségesebb kezeléseket. Persze nem mondom ezt, mert tudom a szerintem helyes választ: mindezt azért teszem, mert társadalmat alkotunk, s egyelőre még nem süllyedtünk a véletlenül összeverődött hordák szintjére, amelynek tagjait még a közösen levadászandó mamut sem köti össze. Ha a gyurcsányi érvek „bejönnek”, újabb szakaszt teszünk meg ezen az úton ( a kettős állampolgárságról szóló megbocsáthatatlan riogatása már elindított bennünket afelé ).

   Ezeken az érvein keresztül látni, hogy éppen a legfőbb baloldali értékek, a szolidaritás, a közös felelősségvállalás hiányzik a nagy  (orrú) ember világképéből. A legundorítóbb embertípus.

    Van az emberi dolgoknak egy bizonyos körforgása, mely nem engedi, hogy mindig ugyanazok legyenek boldogok, írja Hérodotosz, a történetírás atyja.
    Néhány napja döntött a megyei közgyűlés a megyei kórház működtetésének privatizálásáról, utána láttam a közgyűlési elnök, S. T.  önelégült nyilatkozatát, annak kapcsán jutott ez a mondat az eszembe, s azon gondolkodtam, vajon igaza volt-e a görög bölcsnek?
    1986-ban kerültem ide tanítani. 1988-ban egyik végzős tanítványom, akit már ideérkezésem előtt beszippantott a KISZ, és párttagjelölt lett, meghívott azon a nyáron egy KISZ-es továbbképzésre előadónak az éppen azidőtájt alakulgató új mozgalmakról, az MDF-ről, a Fideszről stb. Bátor lépés volt ez tőle, hiszen maga is épphogy elvégezte a középiskolát, készült az egyetemre; nem tudom, egyeztetnie kellett-e valakivel meghívásomat és a témát.
Az előadásom után még néhány napig mint afféle kisegítő-táborvezető ott maradtam, s így beleláthattam a mozgalmárok mindennapjaiba ( már ekkor feltűnt, hogyan próbálják más előadók – pártpolitikusok - felkészíteni a jövő harcosait nyugatról átvett módszerekre, mint pl. brain-storming – ott hallottam először ezt a szót – stb.)
Történt egy nap, hogy a táborba magas rangú látogatók érkeztek, a megyei és a városi KISZ-titkárok, s még egy náluk is előkelőbb országos politikus, valami Pál, de már azt sem tudom, ez vezeték – vagy keresztnév volt-e. No, elég az hozzá, hogy ezek bevonultak, ájult tisztelet, részükről vállonveregető, lekezelő modor. Kifejtették, hogy  „No passaran!”, vagyis az új pártonkívüli szerveződéseknek nincs helyük a magyar politikában, a szocializmus él s élni fog, még talán Lenint is túléli, pedig az már szinte fizikai képtelenség, de hogy Kádárt mindenképpen, az tuti.
Még egyszer mondom: 88 nyarán voltunk; s ezek a személyek nem úgy tűntek, mint akik belátták a rendszer csődjét, s bármit is demokratizálni akarnának.
    És akkor itt ér össze a látszólag csapongóan felvett három téma: ezek a látogatók bizony S. T. és N. I. voltak, az utóbbi 8 éven át – Istenem segíts, hogy ne süllyedjek el szégyenemben – megválasztott polgármestere volt a városomnak.

   Hérodotosz ismerte a perzsák, az egyiptomiak s általában a keleti uralkodók világát. Nem gondolhatta azonban, hogy a hatalomátmentésnek milyen rafinált technikáira lesznek majd képesek későbbi korok despotái. Vajon boldogok-e?

Daróczi Dávid                                                       Tárgy:kifizetési kérelem
Kormányszóvivő úr r.

Miniszterelnöki Hivatal,
Budapest

Tisztelt Kormányszóvivő Úr!
 

    Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet tehetsége iránt, mellyel az akadékoskodó, Fidesz-bérenc újságíróknak elmagyarázta, miért is kellett nettó 5 millió Ft-ot kifizetni az őszödi beszéd médiavisszhangját elemző tanulmányért.

    Ugyanakkor azzal a kérelemmel fordulok Önhöz, hogy aktuálissá vált egy nagyobb összeg kifizetése a részemre is, történetesen ez is nettó 5 millió.

    Indokaim a következők:

-         Az elmúlt héten el kellett készítenem iskolám helyi tantervét magyarból a NAT és az új Kerettantervnek megfelelően. Ez mintegy 40 oldalra sikeredett, s ebből kb. 5-6 oldal saját szöveg. A többit …hm,  hogy is mondjam, szóval magunk közt legyen mondva: loptam; egyszerűen átmásoltam a már említett dokumentumok vonatkozó részeit. Ez nem lehet probléma, hiszen a fenti tanulmány ugyan 170 oldal körüli, de abból is csak 6 oldal az eredeti, a többi az ORTT-jelentés másolata.

-         Kérem, a pozitív elbírálás mellett vegye figyelembe, hogy a megbízatást nem pályázaton nyertem ( igaz, az őszödi elemzők sem ), viszont utasításba kaptam az elkészítést, nem volt választásom.

-         Továbbá az iskolám anyagi helyzetét ismerve nem látom esélyét annak, hogy tőlük 5 milliót kapjak a munkámért ( ez kétévi bruttó fizetésem ), igazából,  képzelje el, mekkora égbekiáltó aljasság: egyáltalán semmit nem kaptam ezért!

-         Az 5 millió jelentősen lendítene családom anyagi helyzetén, mert én egyben még nem is láttam ekkora összeget, sőt, még olyan embert sem láttam, aki látott volna ennyi pénz egyben! Igaz, többnyire tanári körökben mozgok, ami csak részben van ellentmondásban azzal, hogy a legmagasabb adókulccsal adózom, tehát nyilván a felső tízezerhez tartozom, de ez valahogy a fizetési cédulámon nem vehető észre.

-         Őszinte leszek, mint manapság a miniszterelnöke: nem vagyok maszopos szavazó, de Ön az összeg kifizetésével hivatkozhatna arra, hogy lám, nem igaz, hogy csak a baloldalt stafirozzák ki, elhiheti, nálam a népszerűségük megnőne ( a szavazatomat azonban nem ígérem ).

-         Olvastam, arra is hivatkozott a fenti összeg kifizetése mellett, hogy az elemzés módszertanát is megvették. Ezt én is felajánlom, de a módszeremben – tehát a lopásban – az az érzésem, Önök otthonosabban mozognak ( sűrűn kellett használnom a CTRL+X és a CTRL+V billentyűparancsokat ).

      Mindezek alapján remélem, indokaim meghallgatást nyernek Önnél. A dolgot úgy bonyolíthatjuk le, hogy Ön ír egy kommentet, megadja e-mail címét, én elküldöm a bankszámlaszámomat, s máris utalhatja a pénzt.

    

Olvasom, hogy Gy.F. egy konferencián magát és kormányának tevékenységét Széchenyihez hasonlította. Ezer dolgot lehetne felhozni a párhuzam cáfolására: az „előd” (bocsánat tőle a szóért ) saját vagyonából megépíttette a Lánchídat, sohasem nevezte volna hazáját „kurva országnak”, még jogos indulatában sem, ha tévedett is valamikor, „nem kúrt el” semmit stb.

Egy dologban azonban áll az összevetés a legnagyobb magyarral: Gy. is a legnagyobb magyar. Ám a két szó közé be kell illeszteni a „hazug” kifejezést, így mindjárt elfogadható.

Ez az ember vagy megszállottan hisz abban, amit éppen mond, ma ezt, holnap amazt, vagy állandó szerepet játszik. Minden gesztusa, a hanghordozása, alig leplezett indulatai, árulkodó testtartása mesterkéltségről, tehát hazugságról tanúskodik. Ám az is lehet, hogy az adott pillanatban el is hiszi, amit mond; elhiszi, hogy ilyen emberre van szüksége az országnak, hogy „reformjai” megütik egy Széchenyi mércéjét; hogy „gyerünk, Magyarország” és a többi rizsa. Ebben az esetben rá hivatkozhatom: azt mondta: Széchenyi végül beleőrült a küldetésébe. Én pedig azt mondom: Gy. F. máris az: közveszélyes, kötöznivaló bolond.

Tanár vagyok, tehát eleve konzervatív, mert hiszem, hogy vannak állandó értékek, amelyeket mint  hagyományt közvetíteni kell.

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában….

Hiszem, hogy a demokrácia, liberalizmus, szocializmus az emberi természettel nem összeegyeztethető eszmék;

Hogy ezek végső soron az európai civilizáció pusztulását eredményezik, fizikailag a kihalást, szellemi leépülést;

Hogy az ellenük való védekezés a kezükben levő hatalmi eszközök ( gazdaság, média stb.) miatt reménytelen küzdelem;

Hogy mint akik végvárakat védtek a biztos vereség tudatában, csak  annyi reményünk van;

Hogy aki gyermeket vállal ( nekem négy van ), előre látható veszélynek teszi ki őket;

 Hogy mindez hatványozottan igaz országunkra;

Hogy bármely politikus, aki az ellenkezőjét állítja, csak azt akarja elérni, hogy legyen még olyan „lakossága” az országnak, mely kifosztható;

 Hiszem, hogy kollektív megváltás semmilyen formában nem létezik, csak egyéni életstratégiák vannak;

 Hogy nincs társadalom, amelyre hatással lehetünk, csak Péter és Pál van, akiket viszont szerethetünk és meggyőzhetünk;

Hogy az egyéni, személyes példa többet ér ezer hazug lózungnál, s ennek megfordítottja is igaz: egyetlen hamis cselekedet lerombolhat évek alatt felépített nimbuszt is;

Hogy az egyetlen lehetséges magatartás az, amit az egyáltalán nem konzervatív Voltaire megfogalmazott: „Műveljük kertjeinket!”;

 Hogy bár konzervatívnak érzem magam, fenntartom azt a jogomat, hogy bármely más, eredetileg nem ilyen szellemiségű gondolatban, magatartásban higgyek, mint amilyen a szolidaritás, az elesettek megsegítése;

Hogy az emberek csak Isten előtt egyenlők, semmilyen más téren nem, s éppen ezért aki önhibáján kívül kerül hátrányba, pusztán születése okán, az minden segítséget megérdemel, hogy kapjon még egy esélyt;

Hogy ennek az esélyteremtésnek az oktatás lehetne a terepe, ha nem szállták volna meg liberális terrorbrigádok az irányító központokat;

Hiszem, hogy az esélyteremtés azt is jelenti, hogy a kiváló születési adottságokkal rendelkezőknek is biztosítani kell kibontakozásuk keretét, mely nem lehet más, mint az elitképzés, amely ma szitokszó a fent említett brigantik szájából, miközben saját gyerekeiket nyilván nem a bátonyterenyei kisegítő-felzárkóztató-deszegregált stb. iskolába járatják, hanem a Lauder Javnéba vagy ilyen helyekre.

Mást  is írhatnék még, de udvarias is vagyok esetleges olvasóimmal szemben: valamilyen képet ennyiből is meg lehet rajzolni.

Ha velem jöttök, veletek megyek.

A ma hajnali történetet mindenki ismeri: két autót igazoltattak a rendőrök az Alagút bejáratánál, az igazoltatottak, mint kiderült Kósz és Petőváry, ellenálltak, végül az idővel „meggyőző” többségbe kerülő rendőrök leteperték őket és bevitték.

Kószt és Petőváryt is tisztelem, sokszor szereztek mint sportszeretőnek örömet nekem. A rendőri igazoltatásnak való ellenállás a jelenleg ismert körülmények közt azonban nem volt jogos, bár a szonda amennyire tudom, többször sem jelzett ittasságot.

Amiért írok az esetről, az a videón jól hallható valakinek a bekiabálása a rendőrök? felé, miszerint „Gyurcsány szabadon garázdálkodik”, miközben a rendőrök olimpiai bajnokot bilincselnek meg.

Szögezzük le még egyszer: az olimpiai bajnokra is ugyanazon törvények vonatkoznak, tehát az igazoltatásnak nem állhat ellen.

A bekiabálás és az erőszakos ellenállás azonban jellemző kortünet. S e téren igaza van az illetőnek: a törvényesség annyira erodálódott igen nagy részben a miniszterelnök mindezidáig büntetlen hazugsága, a rendőrség politikai célokra való felhasználása miatt, hogy milliók érezhetik úgy, hogy a rendőr nem a közhatalom képviselője, hanem megrendelésre, politikai célok mentén dolgozik, ezért intézkedésével szembe lehet szállni.

A rendőrség kapkodását, bizonytalanságát brutalitása is jelzi. Nem a tavalyi októberi 23-i eseményekre gondolok, azokért még fizetni fognak reményeim szerint, hanem pl. a napokban  az újságírók többszöri indokolatlan vegzálására ( Index, HVG, RTL Klub ). A tekintélyvesztésüket, erőtlenségüket jelzik ezek az esetek. Mindezek mögött, nem is olyan messze az a kialakuló közérzet áll, hogy ha a miniszterelnök szemérmetlenül hazudhat, a rendőrök büntetlenül viselkedhettek állatmódra, akkor nem vagyok köteles engedelmeskedni nekik. Esetleges balos olvasóimnak nem kell hörögniük, mert biztos vagyok, hogy ha körükben nem is, a társadalom széles tömegeiben ez az érzet fennáll, s a kormány minden további napjával, a rendőri túlkapásokkal egyre erősödik. S ekkor még nem beszéltünk Szilvásy, Veres, Kóka stb ügyeiről.

Nem mentem fel a sportolókat, de hogy ez megtörténhetett, abban bizony ez a közérzet is belejátszott. Az alagútban vagyunk.

Egy korábbi bejegyzésemben azt írtam, hogy nem vagyok cigánygyűlölő. Ez igaz, de akkor mi is vagyok? Pár napja megkaptam a választ, megbízható helyről: fasiszta vagyok.
Nem mástól, mint a nagy igazmondótól, Gyurcsány F. -től tudhattam ezt meg. Ugyan nem személyesem nekem mondta, de magamra vettem, mert én is kimegyek néha nagy országos összejövetelekre ellene tüntetni, s az ilyenekre mondta gúnyosan:"Tüntetnek a fasiszták?"
Én ugyan nem használok tojást, mert négy gyereket nevelek, ő pedig nem éri meg egy tojás árát sem: egyébként is féltem a tojásaimat emberséges rendőreinktől.
Na, akkor jöjjön egy  fasiszta beszéd:
Tiszteletre egyáltalán nem méltó Ferenc Testvér!
Te még javában építetted a szocializmust KISZ-titkárként, amikor én elsős egyetemistaként már a 81-ben kiléptem a KISZ-ből.Nem kis büszkeségből mondom, hogy már akkor láttam az aljasságotokat, amikor te még ezt művelted. 85-től dolgozom becsületesen, s bár nem panaszkodom a fizetésemre, mert megélek - egyébként is:aki végvárakat véd, ne panaszkodjék a zsoldra -, mekkora égbekiáltó szemétség, hogy te többszörös milliárdos vagy, "apró"-pénzen kommunista kapcsolataid révén meggazdagottál, holott, ha szemernyi igazság lett volna a rendszerváltásban, akkor nagyjából most szabadulnál, kezdhetnéd a kukázástól   felépíteni cégbirodalmadat, s én vagyok fasiszta?
Hazudtál vagy egyszerűen hülye voltál, amikor a kádári szocializmusnak, a marxizmusnak, a nagy szovjet testvérnek voltál a híve, szerintem már akkor is láttad, hogy ebben a brancsban lehet lopni, majd egy hirtelen ideológiai fordulattal a kapitalizmust kezdted építeni, mert 90 után meg ez fizetett. Valójában egy kisstílű tróger vagy, mára már személyiségzavaros ripacs, egy pszichológia tanszék évekig meg tudna élni belőled.
Körülbelül egyidősek vagyunk, de míg nekem soha nem kellett aljasságot elkövetnem, neked meg ez a létformád, még akkor is, ha szubjektíve talán úgy éled meg, hogy te vagy a haza megmentője.
Hát tudd meg, hogy milliók szemében nem vagy az, s hogy ugyanezek a milliók - egy sajnos nem általam kitalált szófordulattal élve - a nagy párbeszéd helyett a nagy perbeszédre várnak.
Ennek is eljön az ideje, remélem.

Korunk egyik nagy ideológusa, Lamperth Mónika mai új alapvetésében kinyilatkoztatta véleményét, miszerint a szabad iskolaválasztás egyébként alkotmányos jogát korlátozni kellene. A töltött galamb a televízióban is elbúgta, hogy pl. az orvos, védőnő!, a jegyző elviheti a nekik nem tetsző falusi iskolákból gyermekeit, bezzeg a szegény családok nem.
Könnyű lenne azon ironizálni, hogy ezek szerint már annyira nagy a jólét, hogy a védőnő is a felső tízezerhez tartozik, de nem ezen van itt a lényeg.
A jelenség létezik, városi tanárként is látom. Látom a valós veszélyeit is: sok település iskoláját várja az a sors, hogy csak szegény - ne kerteljünk - cigány tanulói lesznek, ottmaradt kollégáimat nem irigylem,s minden tiszteletem az övék.
Lamperthnek azonban azt is látnia kellene, hogy nemcsak "gazdag" családok hordják el gyermekeiket, hanem lényegében mindenki, aki teheti vagy egyáltalán érdekli a gyermeke jövője. Ennek többnyire az az oka, hogy az elcigányosodó iskolákban lehetetlen tanulni, lassan már tanítani is. A szülők természetes ösztöneiket követve menekítik gyermekeiket, a ezt akarják megakadályozni most Lamperthék.
Másként szólva: a lamperthi szándék éppen az, hogy azokat a gyerekeket és szüleiket is víz alá nyomják, akikben még él a kiemelkedés szándéka, valójában egy szokásos demagóg, a kisemberek érdekeire való hivatkozással épp előlük ( is ) el akarják zárni a felemelkedés lehetőségét. Miközben álszent módon követelik  a szabad iskolaválasztás korlátozását, sosem számolnak be róla, ők hová járatják gyermekeiket, s vajon az MSZP-s, SZDSZ-es elit gyermekei közül hányan járnak cigány többségű iskolába?
Cigánygyűlölő nem vagyok, s gondolom a szülők többsége sem. De senki sem kívánhatja, hogy egy rosszul felfogott cigány-érdekvédelem oltárán bárki is feláldozza saját gyermekének a sorsát. Főleg azok nem követelhetik ezt, akik anyagi-kapcsolati-egyéb tőkéjüknél fogva lényegében bármilyen lehetőséget meg tudnak adni saját utódaiknak.
Ugyanezt a rejtett céljukat szolgálja a körzethez kötött beiskolázás, az általános iskolai felvételi kényszerű eltörlése, amit most a középiskolára is ki akarnak terjeszteni: mindennek egy valódi célja van: a kis-és középpolgárság megfojtása.
"Irtózatos hazudság mindenütt" ( Vörösmarty )

Eldőlt, hogy az ingatlanadót 2009-től az önkormányzatok vezethetik be.
Nem érdemes magáról az adófajtáról részletesen írni, gondolom, értelmes ember látja az adó célját: a nagyobb értékű ingatlanok kényszereladását valakik számára.
Csak az ebben is tetten érhető aljasságot emelem ki: a kormány nem meri nyíltan felvállalni a várható ellenállás miatt az adó bevezetését, hanem rásózza ezt az önkormányzatokra, amelyek többségében ellenzékiek, vesszen az ő népszerűségük. Természetesen majd annyival csökkenti az önkármányzatoknak járó pénzt, hogy azok kénytelenek legyenek bevezetni az adót, s ezek után pedig mentegetőznek, hogy hát kérem, mi ártatlanok vagyunk!
Az. Ártatlanok.Nagyjából annyira, mint Ciccolina.Elnézést Ciccolinától!
Az aljasság, alattomosság szinte az összes kormányzati intézkedésben jelen van.

Ma bedobtak a postaládámba egy négyoldalas újságot, amelyben a helyi MSZP értékeli - hála Istennek itt ellenzékből - a város új vezetését.
Nem mondhatom, hogy semiben nincs igazuk.Sajnos, amit a helyi Fideszről írnak, annak belvillongásairól, nagyrészt igaz.
Vidéken valószínűleg jobban érvényesül, hogy a politikában tehetségesebbek inkább visszahúzódnak, aki pedig előtérbe kerül, sok esetben nem alkalmas a szerepére.
De ez nemcsak Fidesz-probléma. Elég csak a helyi MSZP-s T. Zs. arcát magunk elé képzelnünk, s máris kitűnik: nem áll olyan rosszul e tekintetben a Fidesz.
A lap egy része a helyi privatizációt kárhoztatja, mondván, a városvezetés eladja a vagyont, s példaként közöl mintegy négy ingatlant, amit eladásra felkínálnak.
Na ez az, amiért ma róluk írok. A pofátlanság Himalájája, hogy ezt éppen ők mondják, akik országos szinten, nagyban, gátlástalanul végzik, többek közt azon egri képviselők szavazataival, akik most városi szinten ezt szemrehányásként fogalmazzák meg.
De ez nem újdonság:a kommunista "erkölcs" lényege éppen a hazudozás, a valódi szándékok leplezése. A fiatalabbak e téren nagyon is jól szocializálódnak.

Most volt idő elolvasni az újságot (MN). Gerő (ilyen névvel élni !) András, magát történésznek nevező személy tegnap nyilatkozott a köztársasági elnökről, s nagy hangerővel világgá kiáltotta, hogy Sólyom L. "beszari alak".
Gerő nem az, ezek szerint, mint a példa mutatja.
Gerő zs. származású.
Ez nem baj. Nem ez a baj. De ilyenek olvastán könnyen megkaphatja a jelzőt: te meg b.zs. vagy. Ez semmivel sem igazságtalanabb, mint amit ő mondott.
Azért szidta az elnököt, mert a Fideszhez húz - szerinte. Elfelejtette megjegyezni - bár ez köztudott -, hogy az ő szíve merre húz. De azért bennünket eligazíthat, ha tudjuk, melyik kormány hozta létre a Habsburg-intézetet ( nem pontosan ez a neve ), amelynek , úgy tudom, ő a vezetője.
Gerő tehát igyekszik megszolgálni a béréért. Szép munkája van.
Azt is tudhatjuk, hogy megtámadása esetén azzal védekezik: a bírálója antiszemita.
Pedig nem az. Csak utálja az ilyen hirtelen bátrakat.

Gyönyörű őszi nap van. Az égen semmi felhő, kellemesen süt a nap; ha kinézek, látom a végtelen kék eget. Ilyenkor mondanám a pillanatnak:maradj még.
Ilyenkor jó élni.
Mindig jó élni, de ilyenkor talán jobban átérzem ennek a mondatnak a jelentését.
Szeretem a napfényt, a meleget, a vizet, családomat, gyerekeimet és néhány barátomat.
Ennyi az élet.
Mosogatás közben - ne nevess! - rádióműsort hallgattam, valamilyen keresztény felekezet műsorát. Az Istenről beszéltek.Ilyen szép őszi napon, ha kinézel az égre, könnyen felmerül magától is a kérdés:Mindez nem Isten  ajándéka?
Nem hiszek az Istenben. Ahhoz túl racionális vagyok.Az emberben sem, csak magamban.
Az életben viszont hiszek. Mármint hogy élni nagyon jó, a legjobb, ami történhet velünk. Pogány napimádó volnék? Ez már egy értelmezett kijelentés, így nem igaz ez sem.
Csupán szeretem élvezni az ilyen kivételes napok egyensúlyát, elfelejteni néhány pillanatra a külvilág szemetes zajait, túllépni a hírek, a politika, a gázáremelés mocsarán, túl a munkán, a munkahelyi történéseken, a szomszéd összesöpöretlen falevelein, túl a rám váró feladatokon, s egy pillanatra megállni.
Gyönyörű őszi nap van.

Ez az első bejegyzésem.Elöljáróban a cél kitűzése:a legolvasottabb blogíró akarok lenni, tehát rátok is - olvasóim - nagy feladat vár. Tessék olvasni!
Mivel holnap a halottak napja lesz, egy kísértethistóriával nyitok, amelyet még nagyanyám mesélt.
Falun nőttem fel, amelynek babonás-népi világában ezrével termettek ezek a történetek, viszont, amit elmesélek, mind igaz.Legfeljebb az események közti kapcsolat vitatható.
Na , szóval a történet:
Élt az utcájukban egy tehetős fiatalember, aki hírhedt mulatozó volt. Egy nagygazda fia volt, aki nemigen figyelt senkire és semmire, különösen, ha ivott. Rendszeresen éjjel járt haza, húzatta a cigányokkal, felzavarva az utca csendjét.
Történt egy nyáron, hogy nagymamamám szembeszomszédja, egy idős asszony, megbetegedett. Hetekig nem bírt felkelni, lényegében haldoklott.Éjszakánként nagyon zavarta a mulatozva-ittasan hazatérő fiú. Üzent neki, hogy legyen csendesebb, de nem használt. Végül megfenyegette, hogy ha meghal, vissza fog járni  kísérteni.
Semmi eredmény.
Az asszony néhány nap múlva valóban meghalt.
A fiú folytatta a szokásos életmódját.
Egyik éjszaka az utca lakói - így nagyanyámék is - arra ébredtek, hogy az utcán ismét nagy zaj van. A fiú jött hazafelé a cigányaival. Kinéztek az ablakon, s egyszerre csak a semmiből egy gyönyörű fekete megvadult ló vágtatott szembe a mulatozókkal.
A fiú ki akart előle térni, de a ló, mintha csak rá vadászott volna, egyenesen felé rohant, megrúgta, megtaposta, majd eltűnt. Nem kereste senki, nem találta senki, azóta sem látta senki.
A fiú meghalt, nagyanyám szerint a szomszédasszony jött vissza ló képében bosszút állni.
Én hiszek neki.

Mellékletként egy vers:

Gyulai Pál:
ÉJI LÁTOGATÁS

Három árva sír magában,
Elhagyott sötét szobában;
Zivataros hideg éj van,
Édes anyjok künn a sírban.

Édes anyám, édes anyám!
Altass el már, úgy alhatnám!
Mond az egyik s el nem alszik,
Sohajtása föl-fölhallszik.

Beteg vagyok, édes anyám!
Hol maradtál? Nem gondolsz rám!
Mond a másik s jajjal végzi,
A fájdalmat kétszer érzi.
Édes anyám, gyujts világot!
Nem tudom én, jaj, mit látok!
Harmadik mond, mindenik sír - -
Temetőben mozdul egy sír.
Megnyílnak a nehéz hantok,
Kilép sirból édes anyjok,
S tova lebben a vak éjben,
Haza felé, az ösvényen.
Arca halvány, hangj' a régi,
Fia, lyánya megösméri;
Immár tőle hogyan félne?
Megcsókolják, mintha élne.
Az egyiket betakarja;
Másikat felfogja karja,
Elringatja, elaltatja;
Harmadikat ápolgatja.
És ott viraszt a kis ágyon,
Míg elalszik mind a három;
Majd megindul, széttekinget,
Keresi a régi rendet.
Rendbe hozza a szobácskát,
Helyre tészi a ruhácskát;
Az alvókat hosszan nézi,
Csókját százszor megtetézi.
Kakas szólal, üt az óra,
El kell válni viradóra!
Visszanéz a véghatárrul...
Sír megnyílik, sír bezárul.
Oh a sír sok mindent elfed
Bút, örömet, fényt, szerelmet;
De ki gyermekét szerette,
Gondját sír el nem temette.
1866