Itt az írás, forgassátok...

Lassan célegyenesbe fordul a népszavazási kampány. Ahogy telnek a napok, egyre inkább „gyémánttá tömörül a gyanúm”, hogy a köztársasági elnök sok egyéb, nyilvánosságra hozott megfontolása mellett azért is döntött a mielőbbi dátum mellett, mert ismeri a kormányoldal fékeveszett gátlástalanságát. Tudta, hogy óriási pénzeket mozgatnak meg a kampányra, amellyel a népszavazást kezdeményezők nem vehetik fel a versenyt, tehát minél szűkebbre  szabja az időt, annál rövidebb ideig tart ez a hátrányos helyzet.

Ahhoz képest, hogy az egyik kormányoldali kommunikációs irány szerint nincs igazán tétje a szavazásnak, elég sok fronton szórják rá a pénzt. „Tájékoztató kiadványok” sora, óriáshirdetések, összemosódó kormány-és pártkampány stb. Emellett jól működő kapcsolatrendszerük révén a propaganda más csatornáit is üzemeltetik.

Mindezt annak kapcsán írom le, hogy a hétvégi Szuperinfó-ban megjelent egy rövidke beszámoló „Dobrev Klára Nem-mel szavaz” címen a felelős kiadó -hg- aláírásával.

Szeretem én, ha a feleség kiáll a végsőkig a férj mellett és fordítva, nem vagyok híve a Baló-féle elhatárolódásnak. Nyilván Lévai Anikó sem kezdene kampányba a „nem”-ek mellett.

Klára asszony részéről nem ártana azonban némi visszahúzódás, egy kis csönd.

Miért is?

Családja miatt. Önmagában nem a felmenők jelentik a problémát: egy gyerek nem tehet a szülei, nagyszülei lépéseiről, pláne nem felelős miattuk. Én ugyan nehezen hiszem, hogy ilyen családi múlttal hirtelen a demokrácia őszinte híve lehet valaki, de ez legyen az én bajom. Az már viszont kifejezetten hiteltelen, hogy ugyan megtagadjuk a múltban a szüleink által elkövetetteket, de mégis abban a villában lakunk párunkkal, amihez épp e bűnök által jutottunk. A volt kommunista nómenklatúra tipikus viselkedése ez. Kijelentik, hogy semmi közük az 1990 előtti világhoz, amit ők működtettek, ám annak előnyeit máig élvezik anyagiakban éppúgy, mint a kiterjedt kapcsolatrendszerükben. Nem jogosan teszem fel a kérdést: hogy ilyen emberek országot vezethetnek 2008-ban? Volt itt rendszerváltás?

A cikk szerint Klára asszony a következőket mondta: „...a népszavazás fölösleges felhajtás, és ráadásul az adófizetők pénzének rossz felhasználása: március 9-e után nem következik más, mint március 10-e, a kormány végigviszi reform programját.” A szellemi önállóság mondatai ezek. Ja, hogy valahonnan ismerősek? Valószínűleg az MSZP kampánystratégái nyúlták le Klára asszonytól, másra gondolni sem tudok.

Kláránk jó édesanyja bankár (is volt). Nemcsak megbízható elvtársnő tehát, valószínűleg tud számolni is. Ugyan számoltatná már össze vele, mennyit költöttek erre a fölösleges felhajtásra? Napi 53, 56, 68 vagy 80 milliót?

 S ha ilyen számokhoz ér, nem remeg meg a keze? Nem veszi magára az ítéletet,
hogy „Csődöt mondott / aljasságotok szám(talan) tana”? - Petri György ; zárójelek tőlem.

„Hordó az ország: csapra verve s nyitva”.

 Ratkó József Segítsd a királyt! című drámájában hangzik el ez a baljóslatú mondat. A darab még a 80-as évek közepén készült, de talán a jó költők műszernél érzékenyebb meglátásával figyelmeztetett arra is, amivel nap, mint nap szembesülünk.

Ma eladták az én szűkebb hazám egy szeletét: a megyei kórházat. („Nem akarjuk a kórházakat eladni”-Hiller István .) Természetesen a szocialisták, természetesen a HospInvestnek.

Különös megye ez. A választásokon 20-20 arányban kerültek be Fidesz és a kormánypártok képviselői. Majd „váratlanul” egy Fidesz színekben megválasztott képviselő, Ambrus felfedezte magában a függetlent, s azóta már annyira független lett (a Fidesztől), hogy rendre a kormányoldallal szavaz. Minden fontos kérdésben 21:19 arányban győznek a szocialista elnök előterjesztései, aki már egyébként  elnök is Ambrus szavazatával lett. Hegedűs Ambrus természetesen nem áruló, jó hazafi, nem vették meg, nem zsarolták meg, semmi befolyásolás, fenyegetés, ajánlat nem történt, csak valahogy rejtélyes módon feltámadt benne a rokonszenv szegény szocik iránt, ezért szavaz velük rendre.

Most a kórházat is az ő szavazatával adták el. Már a megye összes fontos kórháza a HospInvest kezében van. A bíráló testület elnöke, valami Merczel, naná, hogy szocialista, már egy hete odanyilatkozott (felkészíteni a közvéleményt), hogy a HI jobb pályázatot adott be, mint a szintén pályázó Debreceni Egyetem. Ez is érthető: az egyetem orvostudományi kara nyilván nem ért az egészségügyhöz (annyira, mint a HI), s csakis ezért hozták ki jobbnak a HI ajánlatát, szóba sem jöhet az az érv, hogy A HI-nek vannak, a DE-nek nincsenek elég jó kormánypárti kapcsolatai. A DE ráadásul többet is ígért a kórházért, de mint idézett Merczel mondja: ez nem esett nagyobb súllyal a latba. Annál inkább az, hogy a HI megígérte: nem tervez elbocsátásokat (kicsit ront a képen, hogy ugyanezt más kórházaknál is megígérték, de hát a körülmények ugye, szóval mégis lettek elbocsátások). Most rutinosabban már eleve úgy hangzott el az ígéret, hogy „nem terveznek leépítést…, de ha mégis olyan helyzet alakulna ki, akkor Heves megye általunk működtetett kórházaiban ezeknek a szakembereknek munkát biztosítanának.” Értjük tehát? Biztosan olyan helyzet fog kialakulni…Az egri orvos pedig ingázhat Gyöngyösre s vissza, ha ezt nem vállalja, azért már nem a HI a hibás, ugyebár.

A város (Eger) jobboldali önkormányzata is átvette volna a megyétől a kórházat működtetésre. Meg tudja tippelni valaki, milyen arányban utasították el Eger ajánlatát?

Hat éve szocialista-szabaddemokrata kormány van, hogy az Isten verné meg mindnyájukat. Kinek a hibája akkor, hogy egy kiemelt, súlyponti megyei kórház olyan helyzetbe kerül, hogy magánkézbe adása felmerülhet?

Meddig lehet még hülyíteni bennünket?

„Elnök úr! Kérnék öntől valami szívességet, most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember, ilyet senki nem mondott. Ez nem igaz. Tudja mit? Vonja vissza ezt a kampányt. Nem akarhat igaztalan módon nyerni! Nem igaz vádakkal választást nyerni az nem igaz országhoz vezet.” ( Gyurcsány Ferenc a Orbán Viktorral folytatott tv-vitán, 2006)

„Nem akarjuk a kórházakat eladni” (Hiller István)

„A kormány nem tervezi a tandíj bevezetését a felsőoktatásban”(Magyar Bálint)

„A kormány nem vezeti be a tandíjat”(„Nekimánjómelegvan”Zuschlag János)

„…háromszáz forintból levezetni a nemzet igazságát, azt állítani, hogy háromszáz forint felemeli a nemzetet – az egész egyszerűen sületlenség. Azt hazudni, hogy a vizitdíj háromszáz forintról ezerre emelkedik, az már nem sületlenség, hanem arcátlanság. Úgy fogalmazott: ebben a kampányban hazudnak, ami nagy kár. Aki egy kampányban tudatosan hazudik, az nem szolgálhatja saját, nemesnek mondott céljait. Akik ezt teszik, nem biztosak az igazukban.” (Gyurcsány Ferenc, 2008)
(www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=115692&fnHid=115692)

 Miért is kell tehát igennel szavazni, ez itt a kérdés. Ha semmi más érv nem lenne, csak azért, hogy a miniszterelnöknek végre igaza legyen: (Aki egy kampányban hazudik…). Ne lehessen többet nyíltan hazudni. Még neki se.

A háromszáz forint nem emeli fel a nemzetet - anyagilag. De leszavazásával kicsit kihúzhatjuk magunkat, egy kicsit egyenesebb lehet a tartásunk. Küldhetünk egy jelet, hogy egészen még nem vagyunk hülyék és amnéziásak mindannyian.

Rég nem a 300 Ft itt a tét.

Horváth Ágnes
egészségügyi miniszter r.
1051. Budapest, Arany János út 6-8.

Félemelet – balra

Tisztelt Miniszterasszony!

Rút cselszövés áldozata vagyok!

A napokban Önök a helyi sajtóban (Heves Megyei Hírlap, 2008. február 22.) egész oldalas hirdetést jelentettek meg „Egy év után már látszanak az eredmények” címmel. A propagandaanyag  tájékoztató döbbentett rá, hogy engem milyen csúnyán átvernek már 20 éve! Azt írják, hogy azért kell a vizitdíjat leróni, mert bár „fizetni senki nem szeret, de tudjuk, az életben semmi nincs ingyen”. Mi következik ebből? Az, hogy a vizitdíj előtt az egészségügyi ellátás ingyenes volt!

Miniszterasszony!

 Képzelje, milyen méltánytalanság esett meg velem! Mióta csak dolgozom (23 éve), folyamatosan látom a fizetési cédulámon, hogy jelentős összegeket vonnak le tb-járulék jogcímen, hogy mennyit, azért nem írom le, mert Önnek nyilván ez zsebpénz, egy jobb minőségű tojás ellen védő esernyő ára, de higgye el, nekem sok. Tudom továbbá, hogy ennek csak kisebb részét vonták egészségügyi járulék néven, a nagyobb rész a majdani nyugdíjam fedezésére szolgál. Ezt azonban aligha fogom sokáig igénybe venni: ahogy emelik a korhatárt, egyre inkább úgy tűnik, hogy számomra az utolsó osztály (tanár vagyok) az intenzív osztály lesz.

Na, szóval az itt a kérdés, hogy miért is vonták tőlem évtizedeken át a járulékokat s kinek az utasítására, ki követte el a hibát? Nyilván az OEP és elődjei hibáztak, ideje is feloszlatni, jöjjenek a – remélem, szintén ingyenes – biztosítók  pénztárak. Én abba a kicsiny halmazba tartozom, akik még hisznek Önnek. Kérem, ne okozzon csalódást, derítse ki, hová lett a pénzem, érje el, hogy fizessék nekem vissza, s akkor ígérem, nem-mel szavazok majd március 9-én!

Tehát megkapom 23 évre visszamenően a jogtalanul levont járulékot (megelégszem egy átlagkamattal, nem vagyok én uzsorás!), nem-mel szavazok, (remélem, megbukik az a szemét Orsós  Orbán!), s ettől kezdve nem vonnak semmiféle összeget le a fizetésemből, ha pedig megbetegszem (az idegbaj kerülget, ha belegondolok, milyen csúnyán becsaptak!), akkor befizetem a vizitdíjat, kórházi napidíjat, oszt jónapot! Nem kívánom én, hogy ingyen gyógyítsanak!

Válaszát (és még inkább a visszautalt összeget) március 9-ig várom.

  Ui.: Nem fenyegetésként mondom, de ha a határidőig levelem nem nyer pozitív elbírálást, kénytelen leszek ige…, de hagyjuk, én bízom Önben.

Vadonatúj igazságügyi és rendészeti miniszterünk gyors intézkedéseivel keltett figyelmet.

Felemelte a Molotov-koktélos támadások „vérdíját” 10 millió forintra, továbbá határozott hangon a Magyar Gárda  elleni per mielőbbi lefolytatását sürgette. Ehhez társul az a legfrissebb, egyre inkább botrányszagú hír, ami reggel még úgy hangzott, hogy a rendőrség megtalálta a Magyarok Nyilai szervezet tagjait, „megvannak a koktélosok”, mostanra azonban kiderült, hogy az egész kamu, tisztelt rendőreink melléfogtak, a kihallgatottakat szabadon máris engedték. Nyilvánvaló, hogy alapos indok nélkül vittek be hajnalban (!) mintegy tucat embert, ha megállt volna bármilyen gyanú, alig hiszem, hogy ilyen könnyen elengedték volna őket, tekintettel arra, hogy miniszterünk gyors eredményt kíván felmutatni. Ez az igény az oka, hogy a jogállami normákat felrúgva, úgy tűnik, ártatlanokat hurcoltak meg. Nem először.
Egy tisztességesen működő jogállamban miniszterünknek még ma le kellene mondania.

 Érdekesek ezek a tüzes támadások. Nem zárom ki, hogy a kormányellenes oldalon lehetnek olyan kótyagos, frusztrált, ezért agresszív vagy csak egyszerűen hülye alakok, akik így akarják kifejezni elégedetlenségüket: mindenképp elítélendően.

Megnyugtatóbb lenne azonban, ha a provokációt ki lehetne zárni.
Néhány gyanús körülmény: a támadások nem egy településen történtek, nem reflektorfényben lévő politikusok házai ellen (Kókát kivéve – ha ő még egyáltalán jogszerűen politikusnak nevezhető), s hál’ Istennek csekély anyagi kárral jártak. Gyanús továbbá, hogy bizonyos típusú bűncselekmények felderítési mutatója nem túl magas: támadás a rendőrpalota ellen, nemzeti ünnepeken/választási nagygyűléseken robbantani szándékozók, különféle porokban utazók, „csuklyás fiatalok”, akik a semmiből előtűnve kordont bontanak stb. Nem lehet, hogy az alany és a tárgy ugyanaz?

A jogérzékem szerint a Magyar Gárda elleni fellépés is igazolhatatlan. Többször is írtam már róluk, nem épen dicsérő szavakkal. De a feloszlatásukat követelni? Milyen alapon? Azzal a mondvacsinált ürüggyel, amit egyik szóvivőtől hallottam, miszerint a Gárda alapszabályában nem szerepel a parlagfűirtás, tehát törvénytelen a működésük? Vagy azzal, hogy félelmet keltenek az emberek egy csoportjában? Vertek meg egyetlen embert is a gárdisták?( Remélem, ilyenre nem is kerül sor.) A cigányokat félemlítik meg? Legyek demagóg? Kérdezzem meg, hogy csak egy megyémbeli példát hozzak: Tarnabodon a Magyar Gárdától kellett félnie annak az öregembernek, akit többszöri vegzálás után február elején agyonvertek? ( A rendőrség ez esetben hatékonyan, elfogta a gyilkosokat, a megyei sajtó lehozta a tettesek származását – lehet találgatni.) S hány ehhez hasonló esetet lehetne még felsorolni? A Gárdát feloszlathatják, nálunk minden elképzelhető. Amíg a létrejöttét kiváltó okok fennállnak, amíg az állam nem hajlandó ezt a problémát a helyén kezelni a többség akaratának megfelelően, addig azonban számolhatunk ilyen félresiklott kezdeményezésekkel.

Megkérdezném még, hogy milyen objektív mérőszám, műszer van a félelem mérésére? A hajnalban letartóztatottaknak ezek után nem kell félniük a rendőrségtől? S a társadalomnak, amely azt az üzenetet kapja már másfél éve, hogy bármit megtehetünk veletek? Mit szól ahhoz a sokoldalú miniszterünk, ha én azt mondom: én meg tőle félek? Követelem tehát a betiltását!

De itt abbahagyom, mert csengetnek….

Mottó:
„De szeretnék gazdag lenni”

 Ehhez segít majd hozzá a kormányfő által meghirdetett program. Biztos így lesz. Kár, hogy egyelőre többségében szkeptikus véleményeket hallani. Az ATV-n a Sajtóklubban „Beszéljük Meg” Bolgár György meg is rótta a „nagy olvasottságú hírportált”, hogy alig hangzott el Gy. F. nagyívű javaslata, az Index, merthogy róla van szó, máris hangulatot keltett ellene (index.hu/gazdasag/magyar/osztog080218/ ), amikor is egy névtelen közgazdásszal egyszerű pénzosztásnak minősíttette az akciót.

Jómagam nem lévén közgazdász, nem tudom alaposan megítélni a javaslat gazdasági vonatkozásait. Arra azonban látok esélyt, hogy végső soron ugyanarra a sorsra jutnak a felajánlott részvények, mint annak idején a kárpótlási jegyek. S ugyanazokat is fogják gazdaggá tenni. Nem engem, nem téged, kedves olvasóm, nem a baloldali törzsszavazókat ( a felsoroltak három különböző halmazt képeznek!), hanem azokat, akiknek lesz elegendő tőkéjük e részvények felvásárlására. Az átlagpolgárnak (ó, mennyit szapulták ezt a szót – polgár – azok, akik most engem polgárrá akarnak tenni!), tehát a „kisburzsoáknak” jut majd néhány ezer forintnyi részvény, lehetőleg a választási értesítővel kipostázva, aztán jön a kaszálás, de nem nekik – ők legfeljebb „érintettek” lesznek. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki kaszál, vagy elkaszálják.

De mindez csak feltételezés, kívánom, hogy ne így legyen.

Hanem van itt egy másik, általam is megítélhető jelenség. Hirtelen ilyen jól állunk pénzügyileg? Máris lehet ígérgetni százmilliárdokat? (Akkor mégis lenne pénz az esetleg kieső különféle díjak pótlására?) Mi ez a sajátosan magyar Kondratyev-ciklus, ami úgy működik, hogy két bármilyen országos választás/szavazás között általában gazdasági válság, pénzügyi összeomlás fenyeget, de közvetlenül a választások előtt váratlan távlatok nyílnak néhány hónapra, majd a körforgás újrakezdődik?

Ennyire telik csak a kormányoktól?

Őszinte részvétem.

Kosztolányi írta  Arany János kapcsán az alábbi történetet:

„Befogadóképességünk nem korlátlan. Semmiből se bírunk el túl sokat egyszerre. A Goncourt testvérek a naplójukban írják, egyszer egy gyászfátyolos hölgy társaskocsin elmesélte valamelyik ismerősének, hogy hozzátartozói részint hajószerencsétlenség áldozatai lettek, részint a lángok martalékai, férje öngyilkosságot követett el, egyik fia valami fertőző betegségben halt meg, a másik fiát pedig minap, amikor gyanútlanul és boldogan lubickolt a tengerben, fölfalta egy cápa. A társaskocsi közönsége, mely mindeddig részvevően hallgatta a siralmas elbeszélést itt hangosan hahotázni kezdett. … a mérték már betelt.”

Ez jutott eszembe, amikor a minap megvettem a Nemzeti Sportot. Már ahogy a trafikosnő ideadta, éreztem, hogy a szokásosnál vastagabb, keményebb. Talán stílszerűen egy kisebb diszkoszt mellékeltek hozzá?- kérdeztem magamban, de mivel nem volt időm olvasni, táskába vágtam, hogy majd otthon. Hazamegyek, nyitom ki az újságot, hát mi esik ki belőle?

EZ!

Hogy mi ez? A kormány újabb propaganda-anyaga. Néhány héten belül a 3., ami eljutott hozzám. A történet röhejességét növeli, hogy egyből két példány is volt a lapban! Ez volt az a bizonyos vastag és kemény…

Azontúl, hogy kínomban röhögnöm kellett, miként Kosztolányi-Goncourt szereplőinek, lenne itt néhány kérdés. Miként került a csizma az asztalra, vagyis a kormánypropaganda, bocsánat, tájékoztató a Sportba?

1)      A trafikosnő részt vett az  MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szombati rendezvényén, beleszerelmesedett Kiss Péterbe, „mozgósítva lett” a nem-ek mellett, s önhatalmúlag rögtön két példányt is berakott az újságokba (vajon minden Sportba, csak a Sportba ?).

2)  Az akció a helyi posta magánszorgalmú akciója.

3)  Országosan így terjesztették a Sportot, esetleg a többi (baráti?) napilapot.

4)  Mit szól ehhez az árukapcsoláshoz a Sport szerkesztősége?

    5)  Melyik napilapot kell megvennem, hogy biztosan elérjen/ne érjen el hasonló
         zsákbamacska? 
A kiadvány egyébként megismétli a korábbi propagandaanyag érveit,  (sasika61mondja.blog.hu/2008/02/09/ismet_all), semmi újat nem mond, viszont a demagógabb rektori szövegeket kihagyták belőle ( bár az említett urak itt is szépen teljesítenek, irány a kassza!).

Tanárként lenne még egy kérdésem. Mivel tudjuk, hogy ez nem kampányanyag, erről több MSZP-s és kormányzati vezető egybehangzóan nyilatkozott, tehát nyilván igaz, fogadjuk el, hogy mindez csak tájékoztató. Akkor én is megtehetem, hogy végzős, tehát többnyire elsőszavazó diákjaimat „tájékoztassam” a szavazás előtti pénteken?

Természetesen, ahogy a kormánykiadványok teszik, egyoldalúan.

2007. február 17-én, ma délután kikiáltották Koszovó függetlenségét. www.index.hu/politika/kulfold/ksv9714/

Az esemény jelentős tanulságokat hordoz számunkra is. Nem csak arra a kényes helyzetre kell itt gondolni, amelyet a magyar külpolitika láthatóan nehezen tud kezelni, ráadásul el kell ismernem, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben: a határon túli magyar közösségek többszörösen is érintve vannak. A vajdaságiakat fenyegetheti a Koszovóból kivándorló szerbek betelepülése, a tartomány függetlenné válása viszont a népek önrendelkezési jogát állítja helyre, ami hatással lehet bizonyos magyar autonómia-törekvésekre is.

De számomra nem itt van a lényeg.

Koszovó a „szerb nemzet bölcsője”, itt zajlott a szerb történelem meghatározó ütközete 1389-ben, amely szerb vereséggel végződött. Ez ugyan még nem jelentette a szerb állami önállóság teljes megszűntét, viszont vazallus állammá süllyedt, majd a 15. században a Török Birodalom része lett.

A török hódítás alakította át teljesen a tartomány vallási és etnikai térképét: mára a lakosság többsége, mintegy 90%-a iszlámhívő albán. A kölcsönös leszámolásokkal, népirtásokkal most nem érdemes foglalkozni: mindkét félnek van bőven takargatnivalója.

Számomra az esemény egy dolog miatt fontos. Megerősíti azt a véleményemet, hogy hosszabb távon, stratégiai léptékekben az igazán fontos dolgok az ágyban dőlnek el.

S ezt kellene végiggondolnia az összes európai politikusnak.

Mészáros Antónia, a Minőségi Újságírásért Díj tulajdonosa, jelenleg Az Este munkatársa volt a műsorvezetője a tegnapi Pokorni-Magyar vitának: (http://video.hirado.hu/videok/este/20080215/este_080215.wmv)

Természetesen a tandíjról volt szó. A két résztvevő mondta a tőlük elvárhatókat, sok újdonságot nem hallhattunk.

Hanem a mi drága Antóniánk a műsor nagy részében képtelen volt féken tartani elfogultságát.

Először is szembesítette Pokornit a Fidesz 1994-es (!) programjával, amelyben a tandíjat még elképzelhetőnek tartották. Igaz, hogy azóta14 év eltelt, s éppen a Fidesz volt az, aki 1998-ban eltörölte az előtte bevezetett tandíjat, ez Antóniánkat nem zavarta. (Szívesen meghallgatnám a kisasszonyt, miként szembesíti az MSZP vezetőit az MSZMP akárhányadik kongresszusának határozataival, ja persze, ez nem ugyanaz, ugye?)

Majd föltett egy olyan kérdést, melyért – ha lenne normális közszolgálati televízió – ma már nem dolgozhatna ott, még aznap kirúgták volna díjaival együtt. A mondat kb. így szólt: „Ma minden adózó állampolgár évi 44 ezer forinttal támogatja egy-egy felsőoktatásban tanuló gyerek képzését. Miért tegyük ezt mindannyian, mondjuk egy olyan budai bukdácsoló úrifiú esetében, akinek a szülei ki tudnák fizetni a tandíjat?”

Szabolcsi származású vagyok, ott nőttem fel, s ahogy gyermekkoromra visszaemlékszem, ott egy ilyen kérdésért már elővették volna a bicskát.

Mi a baj?

A kérdés végtelenül demagóg és hazug, mert 

1) azt sugallja, hogy mi, adózók támogatjuk a „ b. b. úrifiúkat”, akiknek meg  a szülei nyilván nem adóznak ( a szemét adócsaló budaiak!), hiszen nem az ő adóikból támogatják saját gyerekeiket;

2) célzatosan választja Budát, s véletlenül sem azt kérdezi, hogy miért támogassuk pl. az ózdi fémnagykereskedő bukdácsoló gyermekét ( tudom, hogy nem jellemző, de mégis);

3) a mondat jól hallhatóan rímel a kormány Új Mao. kiadványának vonatkozó részére: „… vajon kell-e az ország egyik felének adóznia azért, hogy a másik felének gyerekei oda bekerüljenek, mármint a felsőoktatásba?”- kérdi ott az egyik nagytekintélyű rektor (akiknek éppen nemrég emelte a kormány a fizetését csaknem duplájára, csak nem az én adómból?);

4) ha „b. b. úrifiú” lennék, s tandíjjal végezném az egyetemet, megkérdezhetném, hogy ugyan miért fizessem az én adómból pl. a több millió nyugdíjas ( kiknek is a törzsszavazói zömmel?) ingyenes utazásait, a segélyezett százezrek jövedelmeit stb., miért ne a gyerekem tandíjára költsem adóimat?

Elővette még Pokornival szemben azt az érvet is, miszerint a diplomások átlagbére jóval magasabb, mint az érettségizetteké, tehát fizetniük kell, de arra már nem futotta kis agyából (Pokorninak sem), hogy fölvesse: mennyit is adózik egy diplomás és mennyit egy érettségizett, vagyis tisztán anyagi szempontból ki hoz nagyobb hasznot az állam számára, hányszorosan többet fizet be adóként egy diplomás, s ezzel nem fizeti-e meg képzése költségeit?

Antóniát persze okosabbnak gondolom, mint amilyennek mutatta magát. Ebből következik, hogy tegnap nem műsort vezetett. Más feladata volt: manipulált és egyszerűen benyalt.

 Váljék egészségére.

Ma munka végeztével szokás szerint kerékpárra ültem, indultam haza. Mintegy 50 méter után értem ki a műútra, s ott egy rendőrautó vágott be elém. Ekkor még azt hittem, a közeli piac gyanús elem-, látcső-, ruhaárusait ellenőrizték. Alig mentünk 20-30 métert, látom, egy másik kis utcában is áll egy autójuk, s a Dobó tér felé haladva egy harmadik is feltűnt. Ezen a rövid szakaszon ennyi rendőrautó? Mi van itt? – gondoltam magamban -, de a városközpont nem úgy tűnt, mintha a „fasiszta csőcselék” készülne épp a szétverésére. Aztán megfordult a fejemben, hogy talán azért járőröznek, mert a közelben lakik egy MSZP-s képviselő, szerszámkészítő és szociológus egyszemélyben, aki bár államtitkár is volt már, mégis a rendszerváltás előtti években rendezett sturmix-vetélkedőkkel írta be magát a város történelmének halhatatlanjai sorába. Lehet, hogy ő is részesült a porhintésből, vajon ő milyen színűt kapott?

Eközben értünk a térre. A tér szélén egy nagy sátor állt. Visszajöttek a régi megszállók?- gondoltam ijedten- egri lévén természetesen a törökökre. A színvilág azonban nem a törököket idézte, a kék mellett a piszkosszürke ponyvaszín volt a meghatározó (ez utóbbi eredetileg lehet, hogy fehér volt – ó, ha ezek a színek beszélni tudnának…)

El kellett haladnom előtte, s ekkor mint derült égből Lendvai Ildikó fogsora, váratlanul „esett le”, mi az oka a rendőr randalírnak: a sátorozók az SZDSZ-kampány emberei voltak.

A bejáratot átlátszó műanyagfüggöny jelezte, fölötte valami olyasmi felirat, hogy Filmvetítés a szocializmus korából, amiből mindenki számára egyértelmű ugye, hogy a Fidesz népszavazási kezdeményezéseit fogják ízekre szedni. (Hirtelen nem jut eszembe, segítene valaki, hogy melyik párt és hányszor feküdt össze az MSZMP utódpártjával?)

A sátorban az érdeklődők száma erősen konvergált a 0 felé. Igaz, hogy csak fél egy volt, estére lehet, hogy az összes tag és érdeklődő elmegy, mind a harmincan. Menjenek.

Hát bizony elmehetnének már a …

P.S.

Most hallom ( este van már), hogy maga Kóka volt itt, de hál' Istennek elment.

Sajnos, nem végleg.

„A trianoni békediktátum és az első világháború után megsebzett és letaposott Magyarország, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzása ideje alatt új erőre kapott: a magyarság nemcsak lelki hanem politikai erejét is visszanyerte a Kormányzó úr tizenhét éves igazgatása alatt. Ennek ellenére Horthy Miklós történelmi nagyságát közel fél évszázada nem ismeri el a hivatalos magyar politika.”

Ez áll a Jobbik felhívásában, mely a kormányzó halálának 51. évfordulójára rendezett megemlékezésre szólít fel. ( Az ünnepséget tegnap megtartották.)
(www.jobbik.hu/node/4144)

Először azt hittem, rosszul látok, vagy valamit rosszul értelmezek, megnézem még egyszer a felhívást, de csak ezt látom. Mi is a baj?

A kormányzó kétségtelenül szerette a rendet. Azt hiszem, ilyen mondatért már lövetett volna, igaz, szavai szerint jobboldaliakról lévén szó, fájó szívvel.(„Ebben az országban rendnek kell lenni, és én rendet fogok tartani. A rendetlenkedőkbe belelövetek, s ha a rendetlenkedés jobboldalról történik, számomra a különbség csak annyi, hogy ezekbe fájó szívvel fogok belelövetni, míg egy estleges baloldalról jövő rendetlenkedésbe passzióból”-1922 .)

Mert hogy mi ez a tizenhét év igazgatás? Horthyt 1920. március 1-én választották kormányzónak, 1944. október 16-án mondatták le. Hogy jön ki ebből a 17 év? Vagy számolni nem tudnak, vagy a történelmet nem ismerik. Azt hiszem, az utóbbi.

Tudják vajon a jobbikosok, gárdatagok s egyebek, hogy H. példaképe a 48-as forradalmat vérbe fojtó Ferencz József volt, magyarok százainak kivégeztetője? Olvastak valamit a két világháború közti irodalomból? Nem Déryt vagy Márait, de csak akár népi írókat? Hogy mi volt a véleménye mondjuk egy Illyésnek, Németh Lászlónak a rendszerről? Vagy mondjuk a magukhoz talán közelebb állónak tartott Szabó Dezsőnek?

Nem tudják. Ha tudnák, nem vonulnának fel, nem tartanák a kormányzót a történelmünk legnagyobbjai közt számon.

Valójában nem is érdekli őket Horthy, az az érzésem. Csak egy embléma kell, ürügy, hogy buta baloldal-ellenességüket felmutassák. Ez is lehet persze politikai cél, de alig hiszem, hogy jobboldali érdeket szolgál.

Gyerekek!

Kurva nehéz éven vagyunk túl. Ha belegebedek is kimondom: a tavalyi év legjobb pillanata az volt, amikor befejeződött. A bajok olyan tömegestül törtek ránk, mint rendőreink a fasiszta tüntetőkre. Alighogy sikerült összetákolnunk a konvergencia-programot és elfogadtatnunk a szándékosan túltervezett költségvetési hiányt (amit ezúton is köszönök Janinak és nektek is), újabb problémákkal kellett szembenéznünk. Le kellett nyeletnünk ezzel a nyüves társadalommal a vizitdíjat, tandíjat, kórházi napidíjat, egyéb megszorítást. Még szerencse, hogy Zolival kitaláltuk rájuk a reform szót, ez olyan jól hangzik, így talán nem öklendezi mindenki azonnal vissza, de a francba is, legyünk őszinték: a többségnek hányingere van. Húztuk-halasztottuk a Fidesz népszavazási kezdeményezését, mindent bevetettünk, nyelvészt, saját ötletet, az OVB-t, és tessék, erre pont az Alkotmánybíróság baszott be nekünk, Sólyom meg, mivel az ő emberük, hát persze hogy kiírta a népszavazást. Nehogy ezután a képembe vágjátok, ezért itt előttetek jelentem ki: a szavazást el fogjuk veszteni!El, a kurva életbe!

A hátralevő néhány hét csak a kármentésre lesz elég. Kicsit riogatunk, mozgósítjuk a nyugdíjasokat a tandíj, a diákokat a vizitdíj mellett, úgysincs annyi eszük, hogy felismerjék: egymás ellen játsszuk ki őket; adok pár interjút az ATV-nek, szólhatok a köztévén, összehívjuk a baráti sajtót egy kis beszélgetésre, hogy egyeztessük a fő irányt, néhány milliárdért kormánykampányt folytatunk, de mindez kevés lesz: ezzel együtt is veszteni fogunk. De garantálom nektek, hogy orbánviktor beszarhat, akkor sem mondok le! Ti leválthattok, mondhatjátok, hogy nem ilyen pasit akartok, sőt azt is, hogy egyáltalán nem pasit szeretnétek, ugye Kati, jól van, legyen más a madám. Azt hiszitek, betojok? Nekem nem kell autófényezőnek visszamennem, megélek én másból…A saját sorsom egyáltalán nem izgat. A pártban pedig van elég ember, aki éppúgy alkalmas, mint én, Bélától Janiig, Pétertől Ildikóig, Imrétől Pistáig. Mind egyformán alkalmasak és tehetségesek…

S itt van egy másik probléma. Gondolta valaki, hogy nekem az ügyészségre kelljen járnom? Lószart! Mert mi volt a slágertéma tavaly? Hát persze, hogy a Zuschlager-ügy! Ha megfeszítenek sem tudom még, hogy fogunk kimászni belőle, de már dolgozunk rajta. A lényeg, hogy mindenki fogja be a száját, aki sáros ebben az ügyben, ezt tanácsoltuk Janinak is, én is befogom. Mármint be fogom bizonyítani, hogy ez nem a mi sarunk, nektek meg azt tanácsolom, szerezzetek minél több dokumentumot, amivel mutathatjuk, hogy itt a Fidesszel együtt mutyizott a Jani, hogy volt egy afféle Zuschlag-Szíjártó-paktum, ez lenne a megoldás.

Az idei évre sem ígérhetek semmi jót. Lesz majd egy kis balhé, hogy a vereség után nem mondok le, de szarok rá. Majd megunják, aztán hazamennek, különben sem vevő már a lakosság ezekre, ennyit sikerült elérnünk. Még kifárasztjuk őket ebben az évben, jövőre meg majd indulnak a nagy uniós pénzek, Mónika már biztosította ezek helyét, elkezdjük csökkenteni az adókat, a Fidesz meg elmehet a picsába. Hosszabb távon mindenképp mi leszünk a győztesek, aki ebben nem hisz, igyon kurva sok bort, oszt maradjon csendben.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Ad notam: Áll egy ifjú nyírfa a réten

 Áll, mint kordon a Kossuth téren,
Vasrácsos kordon ott a téren,
Dúli, dúli a téren.

 Fehér porok postára adva,
Abból lesz a jó kalamajka,
Dúli, dúl kalamajka.

 
Szavazás a parlamentben, szavazás az urnáknál, s aztán közel az ünnep. Kell tehát a kordon. A nép képviselőit meg kell védeni – magától a néptől. S hogy védelemre szorulnak, esetek sora bizonyítja: Molotov-koktélok, fehér porok, vörös porok, a „lakosság” sok izgató levele, hogy „le vele!”.

Lesznek még: szlovák merénylők; félhülyék, akik egy Index-videón csúzlival kilövik egy veréb farkát; Szívási (az!), amint gondterhelt arccal robbantó terroristáktól, rárepülő provokátoroktól óvja az ünneplőket s az összes szokásos maszlag.

„Szabad vagyok, mondta a majom a rácsnak.
Én nem –mondta a rács-, engem majmok köré zártak” ( Rolls Frakció)

Bármely folyamatba, rendszerbe beavatkozni csak akkor érdemes, ha beavatkozásunkkal nem okozunk nagyobb kárt, mint amit elhárítani szeretnénk. Ez a konzervatív szellemiségű mondat hatványozottan igaz, ha a rendszer szereplői emberek, akik számára végzetes következményekkel járhat egy átgondolatlan átalakítás.
Természetesen az egészségügyről lesz szó, e hír kapcsán: www.mno.hu/portal/540839.
Nem vagyok semmilyen szinten e terület szakértője, hála Istennek, még  „-díjat” sem kellett fizetnem. Ugyanakkor kívülállóként is egyre több olyan hírt lehet olvasni, mely bizonyítja, mekkora káosz van itt. Egy-egy esetben hibázhatnak orvosok, mentők, egészségügyi személyzet, ezek meglehetős nyilvánosságot is kapnak (a kormányzatnak érdeke azt a hamis képet sugallni, hogy az egészségügy válságban van, tehát megérett a radikális privatizációra, amiről persze nem ismerik be, hogy magánosítás).
A sok-sok eset összességében azonban nem egyéni hanyagságra vezethető vissza, hanem rendszerhiba. Márpedig a rendszer jó vagy rossz működéséért elsősorban a felügyelő miniszter a felelős. Normális országokban. Mi megszoktuk(?) már, hogy kormányunk egyetlen tagja sem felelős semmiért, nincs az a botrány, ami a konzekvenciák levonására késztetne bárkit is minisztereink közül   ( az első felelőtlen kormány, óh Batthyány!)
Logikus tehát, hogy Horváth Ágnes sem felelős.„Az ÁNTSZ és az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálódik annak a betegnek az ügyében, aki január 26-án lett rosszul Budapesten, de a mentők Szentendrére szállították, mert lakcíme alapján oda volt bejelentve – közölte keddi sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre válaszolva Horváth Ágnes. A távirati iroda beszámolója szerint a miniszter úgy fogalmazott: a vizsgálat során arra kíváncsiak, hogy az orvosok és a szakdolgozók eleget tettek-e a szakmai szabályoknak.” Tetszik érteni? Vizsgálódás van (jobb lett volna persze, ha a beteget vizsgálják), a lehetséges felelősök pedig: az orvosok és a szakdolgozók. Ágnes asszony tevékenysége nincs a vizsgálat célkeresztjében.
Kedves Miniszterasszony? Mint hozzá nem értőnek, magyarázza már el, miért logikus, hogy ha valaki életveszélyes állapotba kerül egy kórházhoz közeli helyen, akkor órákon át utaztatják, mert történetesen másutt van a lakcíme? Ha teszem fel egy tiszakóródi lakos rosszul lesz egy budapesti kórház előtt, hívják a mentőt (vagy taxit?), hogy azonnal vigye a fehérgyarmati kórházba? És ha így van, s mindez szabályos, ki ezért a felelős?
Attól tartok, amíg nem kapok elfogadható választ, képzeletemben mindig úgy fog megjelenni, mint aki folyton a patakban mossa „véres leplét”.Csak aztán nehogy ugyanaz legyen a sorsa Önnek is, Ágnes asszony!

Megpróbáltam elképzelni, miként látná magát görbe tükörben egy balliberális és egy jobboldali, ha a másik oldal vádjai igazak lennének.

Egy balliberális

 Első olvasmányom a Charta volt,
Anyatej helyett magyar vért szíttam,
A bizonyítványomon rajta volt:
„Őmiatta oszlott fel a hittan.”

 Borból is csak a vöröset iszom,
Pólómon láthatod Che Guevarát,
A lányok láttán elfog az iszony:
Túrom egy gój fiú segge várát!

 Gyurcsányra szavazok, ha nagy leszek,
Cigányt mentek – kivéve az Orsóst –,
Róla titokban méretet veszek,
És felkeresem a koporsóst.

 Este a vizitdíjról álmodom:
Legyen a légkör s közélet tiszta!
De igazából arra vágyódom:
Bárcsak eltűnne a sok fasiszta!

Egy jobboldali

 Nagyapám a Gyűjtőben vallatta
Kun Bellát, így lett sorsa a fegyház.
Örökül ránk, unokákra hagyta:
Trianon, Horthy, egyisten, egyház.                                   

 Naponta cigánypecsenyét eszem,
És Egészséges Fejbőrt hallgatok,
Ami van, attól megáll az eszem,
Ezért én magyar gárdista vagyok.

 Várom, hogy eljöjjön a Kánaán:
Pászka helyett ehetném a cipót!
Csak a sok akasztófa állna mán,
S rajta látnék minden zsidót!

 Hungarizmusra Szálasi tanít,
Tőle olvasok, a nagy tanútól,
A ruhámon antantszíj vakít,
Kalapomon libeg a darutoll.

No nem az, amit aggódó szépasszonyok újságolnak örömmel titkos szeretőiknek…, de ami megjött, mégiscsak újság: a kormány Tájékoztató a megújuló Magyarországért című kiadványa.
Mit mondjak, csak erre vártam, most már felhomályosodtam…A Tájékoztató hemzseg a ferdítésektől, féloldalas információktól, az „igazság nem teljes körű kibontásától” ( csak egy példa: szépen mutató oszlopdiagram jelzi a családi pótlék emelkedését 2001 és 2008 között, ami önmagában igaz, épp csak „kifelejtődött”, hogy ezen szakaszban 2005 végéig létezett a gyermekek után járó adókedvezmény).

Ami azonban a leginkább megfogott, az a tandíj ügye.

 Előrelépés, hogy ezek szerint már a kormány szerint is van/lesz? tandíj, mert eddig gyakran eufemizálták fejlesztési részhozzájárulás néven, mégiscsak jobb a gyereket nevén nevezni, nem élünk ugye az őskorban, amikor bizonyos dolgok megnevezése tabu volt, s helyette egy fedőszót használtak…

Hanem ami ezeken az oldalakon (6-9.) elhangzik idézetként nagytekintélyű értelmiségiek szájából, hát ezek hallatán a népszavás Németh Péter is  megnyalhatná a száját, s remélem, kieszközli valamely pártalapítványtól, hogy csábítsák a laphoz magas fizetéssel az illetőket (akik egyébként rektorok, nyilván benne vannak abban a körben, akik a lap 7. oldali főcíme szerint „nemzetközileg is kiugróan magas jövedelemmel” rendelkeznek az érettségizettekhez képest, mert én, noha szintén egyetemet végeztem, ezt a fizetési cédulámon valahogyan nem érzem).

Egy értelmiségitől, még ha műszaki értelmiségi is, elvárhatná az ember, hogy társadalompolitikai kérdésekben körültekintően, a lehetséges más következményeket is mérlegelve nyilatkozzék. Tudjon kilépni, kilátni abból a szerepből, hogy rektor, tehát elemi érdeke intézménye bevételeinek növelése. Még a tandíj bizonyos formája mellett is lehetne érvelni (pl. az eredeti változat, mely utófinanszírozáson alapult a fizetés egy bizonyos százalékában meghatározva, százszor igazságosabb volt ennél).
Ugyancsak meggondolandó, hogy én s mindazok, akik éveztük az ingyenes felsőoktatást-az egyik nyilatkozó rektor honlapja tanúsága szerint (www.banki.hu/rudas/oneletrajz.html) kétszer is részesült belőle - szóval, mi mindannyian óvatosan közelítsünk a leányzóhoz…
Az azonban a minimális elváráshoz tartozik, hogy semmiképp ne legyen demagóg, ne csúsztasson, ne riogasson. Ennek a minimális elvárásnak sem a BME , sem a BMF rektora (Molnár Károly; Rudas Imre) nem felelt meg. Megbuktak: évismétlés, tandíj!

Mit mond R.I.? „… vajon kell-e az ország egyik felének adóznia azért, hogy a másik felének gyerekei oda bekerüljenek, mármint a felsőoktatásba?” Kedves R.I.! Ugye  nem Ön mondta ezeket a szavakat, ugye nem, csak a szájába adták? Nyugtasson meg, mert különben végrendeletileg tiltom meg, hogy bármely leszármazottam műszaki pályára menjen! Inkább legyenek hátrányos helyzetű érettségizettek, de ne beszéljenek ilyen ostobaságokat! Hát ezek szerint, aki adózik, annak nem vesz részt a gyermeke a felsőoktatásban, aki pedig részt vesz, annak szülei nem adóznak? Tényleg így gondolja? Kik nem adóznak ma (az adócsalókat leszámítva)? A hátrányos helyzetben lévő százezrek, milliók, a nyugdíjasok – nagyjából ők alkotják e halmazt. Az ő gyerekeik járnak csak a főiskolákra, egyetemekre? Az adózóké, pl. a többszázezres állami alkalmazottaké nem? Nem az a tipikus, hogy éppen az adózó állampolgárok, a közalkalmazottak, köztisztviselők, becsületes vállalkozók, munkások stb. küldik továbbtanulni gyermekeiket, akik tehát éppen mert adóznak, már egyszer megfizették a közterhekben való részesedéssel a gyermekük tandíját (is)?! A bevezetendő tandíj pedig éppen azok elől fogja elzárni az utat, akik már eddig sem bírták az „ingyenes” oktatás járulékos költségeit ( albérlet, utazás, étkezés, tankönyvek vásárlása stb.)

R.I. ippont érő mondataitól alig marad el M.K. Ezt a nagy igazságot bírta felbüfögni:”… ma az a néni, aki az mondja a népszavazáson, hogy eltörli a tandíjat, az is fizet, ugyanúgy a pénzéből költünk diákonként 1,2 milliót…” Ha én lennék ez a néni, s olvasnám a nagytekintélyű rektor úr szavait, máris elhagyná a számat egy olyan mondat, amelyben minden diákot az anyukájával helyeznék  némi nemi összefüggésbe…, "hogy a szemét diákok, azén pénzemen képesek tanulni", de üssük meg a szánkat (ahogy szegény anyám javasolta, ha valami csúnyát mondtam:"Üsd meg a szádat, fiam!") A második reakcióm azonban az lenne, hogy jó, legyen tandíj, de akkor kérem a rámeső 1,2 milliót vissza! De azonnal! Amit természetesen sosem kapna vissza, már csak azért sem, mert ennyit a néni egész évben nem adózik (fájdalom, még én sem, pedig szívesen, ha…). Az egész csak riogatás, uszítás, még akkor is, ha a rektor úr mondja.

Hogy mi sarkallta ilyen veretes ostobaságokra az egyébként szakmájukat nyilván magas szinten űző embereket,  azt érdemes lenne megtudni.

Tegnap volt az ENSZ Holokauszt Emléknapja. Nem megemlékezni akarok: az orosz nagykövet beszéde késztet megszólalásra. De haladjunk sorjában.

A holokausztot sok szempontból lehet vizsgálni. Én azt hiszem, végül is minden tisztességes embernek el kell jutnia ahhoz a kérdéshez, ő meg tudna – e bocsátani? Meg tudná-e bocsátani bárkinek, ha gyermekét, anyját, testvérét stb. ilyen iszonyatos körülmények között gyilkolnák meg? Csak a magam nevében válaszolhatok: nem! Soha, soha, soha, soha. Vagyis mindegyik megölt zsidó gyermek az az én végtelenül kedves Eszter és Anna lányom, az én Márton és Sándor fiam; a zsidó szülők az én apám és anyám. Szívből utálok minden olyan mozgalmat, ideológiát, amely bármilyen közösséget indokolatlanul és kollektíven megbélyegez.

De ez csak az egyik nézőpont. Van itt egy másik probléma is. Mi az oka, hogy 1945 után nem süllyedtek el eleink szégyenükben, mivel magyarázható, hogy manapság a holokauszt szó ingerült legyintést vált ki sokakból, nem tagadom, belőlem is? Mi történt az áldozatok emlékével?

Azt hiszem, a fő ok éppen az, hogy nem lehettek áldozatok. Ebben én a túlélő zsidóságot is felelősnek tartom. És akkor beszéljünk úgy, mintha nem lenne tabu a téma. Noha pontos adatok nincsenek, történeti és írói munkák rámutatnak, milyen felülreprezentált volt a 45 utáni túlélő zsidóság a kommunista pártban, az ÁVH-ban (most nem Rákosiékról beszélek, noha elég beszédes, hogy a „négyesfogat” mindegyike az volt). A magyar társadalom a legtöbb szenvedést ezektől az „intézményektől” szenvedte el, elég valószínűnek tartom, hogy sokakban kialakulhatott az a meggyőződés, hogy mindez a bosszú egyik formája, sőt egyeseknél utólagos igazolást nyerhettek a korábbi megkülönböztető intézkedések is. Mindez odáig vezethetett, hogy a meggyilkoltak emléke miatti lelkifurdalást, bűnbánatot elnyomta a frissen elszenvedett sérelmek fájdalma. Nem állítom, hogy így volt, de a magyarázatot logikusnak tartom. Nem igaz, hogy a magyar társadalom tömegeiben antiszemita volt, hogy nem érezte át fájdalmukat, kellett tehát valami ezen kívüli, rajtuk kívüli oknak is lennie, ami feledtette velük az áldozatok emlékét.

Nagyobb biztonsággal beszélhetek viszont a mai állapotokról. Nem veszem ide tagadhatatlan térnyerésüket az élet csaknem minden szeletében, csak amivel magam tanárként találkozom. Nézzük pl. a kétszintű érettségi követelményeket történelemből. Miközben a szomszédos országok egész történelme középszinten szinte egyáltalán s emelt szinten is alig kérhető számon, miközben a magyar történelemből is laphosszat lehetne sorolni a középszintről kimaradt témákat ( Nagy Lajos, H. Mátyás bel-és külpolitikája , Bocskai, Bethlen Gábor, Zrínyi stb.) ,a holokauszt egyetemes és magyar történelemből is már középszinten  követelmény. Ugyanez irodalomból: még emelt szinten is maximális ponttal vizsgázhat, aki Móriczról egy betűt nem tud, de már Molnár Ferencet és Rejtő Jenőt ismernie kell, a ma élő érintettekről nem is beszélve ( Rejtőt én is végigolvastam, nade, nade). Nincs hónap, hogy ne kapnék valamilyen holokauszttal kapcsolatos anyagot, videót, CD-t, DVD-t, kiadványt – legtöbbször ingyen, továbbképzéseknek, versenyeknek gyakori témája, hovatovább úgy néz ki, hogy az egész történelemből ez az egyetlen érdemleges esemény, amelyhez képest minden másodrangú. Nem érzik zsidó honfitársaim, hogy mindez mennyire rájuk üt vissza? Hogy kevesebb több lenne? Hogy elég volt?
E-lég volt!

És akkor itt visszatérek a tegnapi megemlékezésre, az orosz nagykövet szavaira. Értem én, miért őt hívták meg, hiszen az auschwitzi lágert ők szabadították fel. Nincsenek kétségeim viszont, hogy nem azért, mert annyira szívükön viselték a zsidók életét: egyszerűen a front útjába esett, mint Budapest vagy Debrecen: nem hagyhatták német kézen, ráadásul a propaganda-értéke kimeríthetetlen volt. El lehetett feledtetni vele, hogy a koncentrációs táborokat ők már jóval a nácik előtt alkalmazták (noha nem ők találták fel), az általuk meggyilkolt tízmilliókat, hogy éppen ők kötöttek a világháború előtt egy héttel megnemtámadási egyezményt a náci Németországgal, hogy együtt osztották fel maguk között a Molotov-Ribbentrop paktumban Közép- és Kelet-Európát, hogy Lengyelországot ők is megtámadták, hogy 39 októberétől 40 tavaszáig egyedül a Szu folytatott támadó hadműveleteket ( Finnország, Balti-államok) stb., stb. És 45 után a Szu-ban nem volt antiszemitizmus? Ugyan Európa mely országából menekült el még a 80-as, 90-es években is a legtöbb zsidó éppen Magyarországon keresztül? Pedig aligha csak azért, mert hirtelen rájöttek, a globális felmelegedés ellenére is kibírhatatlan az orosz tél!

A nagykövet beszéde a legminimálisabb önkritikát sem tartalmazta. Beszélt az meggyilkoltak számáról (erősen felfelé kerekítve), a szovjet hadseregben harcoló zsidók számáról (volt eszerint nyilvántartásuk, ki zsidó és ki nem?), az összefogás, az antifasiszta harc mindig aktuális voltáról, szóval csupa olyan dologról, ami kedves bizonyos füleknek, s amiért ugyanezek a fülek zárva maradnak minden baloldali eredetű sérelem meghallására.

Ebből így elegem van.

Tegnap egy közösségben, ahová tartozom, élénk vitát váltott ki a zérótolerancia és a misebor kapcsolata. Nem mondhatnám, hogy megleptek a reakciók. Várható volt, hogy sokan ezt az alkalmat (is) kihasználják, az egyházak iránti alig leplezett gyűlöletük kifejezésére.

Szögezzünk le néhány dolgot:

1)      Én is támogatom, hogy aki vezet, az semmilyen mennyiségű alkoholt ne fogyasszon. Az „ alkoholos befolyásoltság” miatti statisztikák meggyőzőek. ( Nyilván nincs kimutatás róla, de kíváncsi ennék, ezek hány százalékát okozták papok, sejtésem szerint erősen a nulla felé közelítene az arány.)

2)      Helytelennek tartom az egyházi kérést, taktikailag. Az egyházi vezetőknek tudniuk kellene, mekkora agymosás folyt, folyik velük szemben. Minden ilyen megnyilvánulásuk csak arra jó, hogy mint Pavlov kutyájából a csengő az evési ingert, úgy váltsa ki egyesekből az effajta kérés az egyház- és vallásellenesség reflexét. Vak, aki ezt nem látja, még akkor is, ha egyébként tekintélyes egyházfi.

3)      Elképesztő butaságról, érzéketlenségről tanúskodnak, akik azt javasolják – saját fülemmel hallottam -, hogy a bort helyettesítsék mással, pl. teával vagy szörppel. A javaslat legalább annyira vallásgyalázás, mint Mohemedet úgy ábrázolni, amint éppen egy féldisznót zabál.

4)      Mivel tehát a társadalom nem tolerálná a kivételt, egy egészen egyszerű, szerintem kivitelezhető javaslattal élnék: az autót vezesse valaki a hívek közül. Mivel itt nem nagy távolságról lenne szó, nem hiszem, hogy ne lenne vállalkozó, aki rászánna egy órát.

Az istenben nem tudok hinni, e tekintetben nem vagyok vallásos. A kereszténység világi vonatkozású törvényeit azonban – gyarló emberként ezt sem mindig – igyekszem betartani. Történelemtanárként viszont tudom, hogy milyen alapvető szerepe volt és van az egyháznak kultúránk megteremtésében, megmaradásában. Hiszek tehát az egyházban, épp ezért egyaránt bosszant, ha méltatlanul támadják, de az is, ha átgondolatlan megnyilvánulásaikkal erre okot adnak.

Gyurcsány Ferenc nyugdíjas törzsszavazók előtt

„Miért csak a vizitdíjat, tandíjat ne kelljen megfizetni? Merjünk már nagyot álmodni!Akkor legyen ingyen a kenyér, a sör, a gáz, sőt a nyugdíjasoknak a repülőjegy is a Malév járatain!

Tessék szavazni igennel! Lehet? Lehet. Csak akkor ne tessenek sóhajtozni, hogy nem jut nyugdíjemelésre, ne engem szidjanak, ha emelnünk kell az áfát! Valahonnan a hiányzó pénzt elő kell teremteni!Akkor hívják ide Orbán Viktort, mondják meg neki, hogy fizesse ki ő a megemelt adókat!

Ingyen semmi sincs! Nincs vizitdíj? Jó, ne legyen, én is megszavaznám. Igaz, hogy akkor ha kórházba kerülnek, ne csodálkozzanak, ha maguknál csak a műszerek lesznek öregebbek, ebédre pedig nem lesz ám narancs!Azt nézhetik a fideszes kampányplakátokról, maguk meg majd eszik mellé a krumplilevest. Jó az, a krumplileves legyen krumplileves!

Elhívtam az én drága édesanyámat, hogy legalább télen költözzön hozzánk, de azt mondta, nem megy ő a más házába…Így hát a jómúltkorában  hazamentem meglátogatni. Beléptem a konyhába, hát látom, hogy ott ül szegény egy kis hokedlin a gázsütő mellett. Mondom neki, az Istenért mama, csak nem?...

Jaj, ne ijedj meg Feri, mondja, csak megmelegszem kicsit a gázsütőnél, mert hideg van! Na de mama, mondom, melegrekordok dőlnek, kint 17 fok van! Kint igen…., mondja,- de figyelj csak Feri, jó lesz szerinted ez a tandíj?Azért kérdem, mert ha jól belegondolok, hogy nekem tandíjat kellett volna fizetnem utánad, hát nem tudom…Lószart mama, mondom, ha én tudom, hogy tandíjat kell fizetnem, akkor tanultam volna!...

Tudják, mennyi naplopó diák tanul a felsőoktatásba? Éveken át csak buliznak            ( whisky, szivar), kibulizták, hogy összevissza utazgathassanak  az országban, előadásokra nem járnak, a vizsgáikat húzzák-halasztják, maguk meg majd fizetnek utánuk. Hát jól van ez így? Ezt akarják? Mert akkor máris adom a csekket, a kijáratnál rögtön lehet is fizetni, de ne pár forintot kaparjanak össze, tudják mit, a 13. havi nyugdíjukat rögtön fizessék be a diákok tandíjának pótlására, a Fidesz úgyis fizet majd 14. havit, azt ígérték, éljenek meg abból…

Lendvai Ildikó egy tévévitán Navracsics Tiborral

„Kedves Tibor, maga majdnem olyan okos és szép, mint én vagyok, mi ketten jól megértjük egymást, magával lehet kultúrált, európai módon vitatkozni. Higgye már el, hogy úgy hiányzott nekem ez a népszavazás, mint Szent Sebestyén vértanúnak a pogányok nyilai. De legalább itt kettesben, egymás közt mondjuk már ki, hogy ez a népszavazás egy szamárság!”

Veres János a szabolcsi kistelepülések polgármesterei előtt, valahol Nyírbátor környékén

„ A költségvetés köszöni szépen, jól van. Az 1%-os gazdasági növekedés azt mutatja, hogy a kijelölt pályán haladunk, az egyensúlyt még az igenek győzelme sem fogja megingatni. Mint ahogy a kormány és én is a helyünkön maradunk. A kieső bevételeket azonban pótolnunk kell. Előfordulhat, hogy azt mondják nekem, te Jani, nézd már meg, mely települések szavaztak igennel a megyédben, és hát én ugyan nem szeretnék úgy pénzt osztani, mint a Fidesz tette, hogy a kormánypárti települések kaptak, a többiek meg nem, de nehéz helyzetben leszek, ha meg kell indokolnom, miért támogassunk ellenzéki, igennel szavazó falvakat, ha a nemmel szavazóknak sem jut elég, értik, ugye?”

Kiss Péter a HÍR TV-nek nyilatkozva, titokzatos mosollyal a bajsza alatt

„Mi azt szeretnénk, ha a reformok folytatódnának, de ha veszítünk az sem okoz feszültséget sem a frakcióban, sem a pártvezetésben. Mi támogatjuk Gyurcsány Ferencet mindaddig, míg megvan iránta a bizalom, márpedig bizalmunk jelenleg töretlen, erre a bizonyíték az, hogy támogatjuk. Nem számítok változásra a kormányfői poszton, egyébként én csak egy vagyok a sok kisz,..ö…öö, kis pont közül, nincsenek tehát kormányfői ambícióim, ugyanakkor ha a helyzet úgy hozná, alávetném magam a pártfegyelemnek…”

Horn Gábor a liberális sátor 3 fős hallgatósága előtt

„Orbán Viktor szokása szerint zagyvaságokat beszél. Ennek a népszavazásnak az égadta világon semmi jelentősége nincs, bármi történik, a reformok folytatódnak, erre garancia az SZDSZ,hiszen azért léptünk be a koalícióba, mert az ország javait, akarom mondani, javát akarjuk. Hogy az egésznek nincs jelentősége, arra az is bizonyíték, hogy a kampányra csak 100 milliót költünk …”

A kőműves

A múlt héten Polgáron tüntetést tartottak az MSZP-s polgármester-képviselő ellen, aki gyanúba keveredett egy 30 milliós csalás elkendőzése ügyében.  A tüntetésről a helyi és az országos sajtó is beszámolt, az Indexen pedig címlapra került egy blog, mely a tüntetők egyikén gúnyolódott, finoman persze az egész jobboldalt is ütve. Ehhez az alábbi kép adott alkalmat. Való igaz, hogy aki a Himnusz jegyében tiltakozik, annak helyesen kellene leírnia az első sort (is). ( Érdekességként megjegyzem, hogy Kölcsey a kéziratban a megfelelő helyen az „Áld” változatot használta.) Emellett a táblán más, részben helyesírási, részben nyelvhelyességi hibák is előfordulnak. De nem ezért írok, hanem mert a táblát tartó emberre – akit méltányosságból „levágtam” a képről – ráismertem. Ő építette a házunkat.

Ma közel járhat a 70-hez, úgy tudom, a mienk volt az utolsó ilyen munkája. Két segéddel dolgozott mindössze, s az alapok kiásásától kezdve a cserepek felrakásáig mindent ők csináltak a házon. Két évbe telt, míg végeztek, de aki új látogatóként jön hozzánk, mindenki megjegyzi, hogy ilyen igényes, kiváló minőségű kőművesmunkával ma már alig találkozni. Vagyis a helyesírással hadilábon álló idős bácsi mesterségének az egyik legkiválóbb művelője volt.

Három éven át ( a házunk felépítése előtt bontott, garázst épített nálunk) napi kapcsolatban voltam vele, sokszor beszélgettünk más témáról is, különösen a történelem és a politika érdekelte, s azt hiszem, megkedveltük egymást. Bár nézeteik sok tekintetben nem egyeztek, tőlem jelentősen jobbra állt (1996-98-ban járunk), értékeltem viszonylagos olvasottságát, igényét egyfajta kultúrára, s végtelen jóakaratát, emberszeretetét. Sosem tudtam meggyőzni bizonyos történelmi folyamatok, események általam helyesnek vélt értelmezéséről; magyar –és történelemtanárként nagyon tisztelt, elismerte, értékelte „tudásomat”, de biztos volt benne, hogy néhány „alapvető” dologról nem tudhatom az igazságot ( pl. semmilyen bizonyítékkal nem lehetett meggyőzni, hogy Erdélyben már a 18. században többségben voltak a románok). Az elvakultság és a kedvesség, türelem, józanság különös „kevercse”volt, s mindezzel együtt nagyon szeretetre méltó. Ez a tábla bizonyos tekintetben szerintem mindezt kifejezi, hű tükre egyéniségének.

A portás 

S. bácsit mintegy 6-7 éve ismerem. A lányaim még kicsik voltak (2-3 évesek), mikor egyszer séta közben véletlenül szóba elegyedtünk, s kiderült, hogy egy közeli iskolában hétvégi portás, afféle őrző-védő. Ettől kezdve többször meglátogattam, a lányok játszottak az iskola pályáján, s közben mi hosszan elbeszélgettünk.

Gyári munkás volt évtizedeken át, becsületesen dolgozott, tehát nyugdíj mellett szüksége volt egy kis jövedelem-kiegészítésre. Barátságos, nyílt, kedves embernek ismertem meg, szerettem vele beszélgetni. 2-3 éve otthagyta a portáskodást vagy elküldték, azóta ritkán látom, s ha néha összefutunk, felületesen szót váltunk, de látom az arcán, ő is örül nekem.

S. bácsi néhány nappal ezelőtt néggyel előttem állt egy üzletben a pénztárnál. Mellette volt az újságos rész. Még nem vett észre, benyúlt a napilapok közé, s tévedhetetlen magabiztossággal kosarába tett – egy Népszavát.

Nemigen kell mondanom, hol állok én eme napilaphoz képest, nem is fontos. A két öreg rokonsága izgat. Bár a rendszerváltás előtt mindketten a „munkásosztályhoz” tartoztak, egyik sem volt a rendszer kegyeltje; ugyan folyton rájuk hivatkoztak, nevükben kormányoztak, valójában mindkettőjüket kegyetlenül kizsákmányolták a szó „klasszikus” marxi értelmében. Hogy jutott el ebből az egyik a MIÉP-hez, a másik pedig balszélre, érdekes lenne megtudni.

De túl a MIÉP-en, túl a Népszaván, véleményem irántuk semmit sem változott: továbbra is nagy tisztelettel tekintek rájuk. Megerősítették bennem, amiben mindig is hittem: végül is nem az a fontos, ki hol áll, nem az a fontos, kedves olvasóim. Éljenek sokáig!

K.P.-t időnként, mint egy kezelhetetlen migrén,, elkapja az antifasiszta roham, s ilyenkor fájdalmát csillapítandó életét nem kímélve szükségesnek látja, hogy kiálljon az ordas eszmék ellen. Ez akár   tiszteletre méltó is lehetne, ha nem ismernénk nevezett személy szelektív érzékelését. Az elmúlt hét (hetek?, hónapok?...) nagy nyilvánosságot kapott bűnügyei közt túlsúlyban voltak a fiatalkorú cigányok által elkövetett esetek. A Gárda persze nem véd meg senkit, nem is tehetné, nem is akarja ezt - talán. De tegnap tüntettek az „erőszak” ellen, ami önmagába szintén tiszteletre méltó, ha nem tudnánk, hogy ezzel semmi nem oldódik meg, viszont állandó bizonyíték arra, hogy itt félni kell a cigányoknak, zsidóknak stb, általában mindenkinek, akiket nálunk félteni illik.

A tüntetésen K.P. is megjelent, egyedül. Szerette volna, ha megverik. No nem annyira, mint szegény Szögi tanár urat vagy Ózdon a patikust (kik is voltak az elkövetők?), de legalább egy sallerban reménykedett, ami jól mutatott volna a tv-felvételeken, fényképeken. Ebből olyan tőkét lehetett volna szerezni, amelyből évekig megélhetne. Újságcikkek a nyugati független lapokban a tomboló fasizmusról, nagy antifasiszta tüntetések itthon, Gárda betiltása, orbánviktorozás, elhatárolódás, már ahogy ez kis hazánkban lenni szokott.

Péter, a kőszikla pedig új könyvvel gyarapíthatta volna a magyar irodalom fényes lapjait, amit a közelgő MSZP pártkonferencián garantáltan ingyen osztogattak volna a küldötteknek, majd az egészet betetőzte volna egy Pulitzer-díj, március 15-én pedig minimum egy nagy vallagrend.

De Péterünket kimenekítették a rendőrök, nagy bánatára.

Hibázott a Gárda is. Helyükben mikrofont adtam volna kezébe, meleg szeretettel üdvözöltem volna, s ünnepélyesen felszólítottam volna, hogy olvassa már fel az utóbbi időben magyarok által megvert, kirabolt, megkéselt cigányok stb. listáját.

Nincs azonban veszve minden. Lesz még Gárda-tüntetés, Péter reménykedhet, hogy majdcsak kap egy maflást, ami kifizetődik.Kp.

Mottó:

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
 Ha bátrak voltak, akik mertek” (Ady)

 Igen, igen igen!A bátorság a legnemesebb erények közül való, ezért ezúton fejezem ki tiszteletemet mindazok előtt, akik részt vesznek majd szombaton a kormány melletti szimpátiatüntetésen. Ugyan a felhívás kap egy kevés „vajszínű árnyalatot”, hiszen hónapokon át hallottuk, hogy a politizálás színtere nem az utca, de oda se neki!Miért ne változhatott volna meg a véleményük? Tekintsük ezt inkább a józan belátás jelének. Vagyis természetesen nem vitatom a tüntetéshez/kiálláshoz való jogukat, sőt tiltakoznék az ellen, ha bárki is akadályozná őket.

Bátor dolog kiállni a hatalom mellett, arcába vágni a nekivadult jobboldalnak, hogy „akasszanak fel bennünket, mi akkor is kijelentjük, hogy Gyurcsánynál nincs, nem volt és nem lesz jobb miniszterelnök”; bátor lépés baloldaliként egy szélsőségesen liberális politikát támogatni, aminél már csak egy bátrabb cselekedet van: választóinkkal elhitetni, hogy mindez az ő érdeküket szolgálja.

Csak az a Baja Ferenc ne került volna a képbe ( a felhívást a hozzá erősen kötődő kapcsolat.hu tette közzé, s ők a szervezők is). Tényleg ő reformok hiteles aktivistája, ő, aki mindig frissen vasalt ( szürke) öltönyén és haján kívül semmi érdemlegessel nem vétette magát észre? Ő lenne a főbátor, a tűz csiholója?

Ha baloldali lennék, akkor is azt mondanám:kösz, nem.

Azért az embernek vannak megnyugtató napjai is. Nincs veszve még minden: „Él magyar, áll Buda még”.

Ilyen volt a mai is. Olvasom a hírt, hogy a bíróság  a 2006-os októberi  „sajnálatos események” rendőrvádlottjai közül tegnap négyből hármat felmentett: „Az egymás iránt érzett szolidaritás olyan mélységű, hogy a rendőrtanúk még a hamis tanúzást is felvállalták annak érdekében, hogy a megvádolt társaik felmentésére kerüljön sor" - fogalmazott Kalina József bíró. Ez felemelő: van még szolidaritás kis hazánk polgárai között, amit még a kilátásba helyezett büntetés sem tud szétszaggatni. Sőt éppen most mutatkozik meg teljes valójában; beérett a kormány vetése: nemhiába igyekeznek a társadalmi összetartást erősíteni. Nem hangolják a társadalmat az orvosok , az orvosokat a vizitdíjat eltörölni kívánó társadalom (http://index.hu/politika/belfold/vizitd0115/), mindenkit a leépíteni kívánt MÁV , az idős nyugdíjasokat, diplomanélkülieket a felsőoktatásban tanulók ellen, nem és nem.

Csakis ennek tudható be, hogy a fenti rendőrök is megértették az idők szavát, s ők is szolidárisak, sőt az igazságszolgáltatás is velük, mert bár a bírák tudták, hogy hazudnak, bizonyíték híján fölmentették őket, kiálltak mellettük tehát. Éljen! Egy mindenkiért, mindenki egyért, mindenki mindenkivel…!

Na elmentek ti rendőröstül, bírástul a bús picsába!

Az én értelmezésem szerint a következő módon történtek a dolgok:

-         A Tv-ostrom során a székházat szándékosan nem védették meg, a rendőröket szándékosan verették meg, legjobban annak örültek volna, ha valaki közülük életét veszti, s mindez azért, hogy 1) a rendőröket felhergeljék a további tüntetések résztvevői ellen, hogy ne könyörüljenek senkin, legyen az pap vagy idős nyugdíjas 2) a közvéleményt szembefordítsák az őszödi beszéd miatt jogosan felháborodott tömeggel.

-         A 23-ai tömegverés is előre eltervezett volt, ezt bizonyítja a sok „leesett” azonosító jelvény, amelyek ráadásul már egységesen leestek, mielőtt a rendőröket a terepre vezényelték volna, ennek célja pedig a megfélemlítés, az utcai tüntetések visszaszorítása volt.

Szerintem addig tisztességes ember nem lehet bizalommal a rendőrök iránt, míg a tömeges jogsértések elkövetőit meg nem büntetik.

A fő bűnt azonban nem ők követték, még az is mondhatnám, hogy bizonyos perspektívából ők sem mások, mint manipulált áldozatok (ami persze nem mentség).

Van valakinek ötlete, ki, kik lehetnek a főbűnösök?